Gagauz földön

Gagauz földön

Október végén Kisinyovban részt vettem egy népegészségügyi konferencián. Úgy adódott, hogy a helyi történelmi múzeum munkatársával és a jászvásári rádió kisebbségi műsorának szerkesztőjével ellátogattunk Gagauziába.

2013. november 28., 11:232013. november 28., 11:23

Másfél órányi autózást követően hatalmas útszéli építményhez érkeztünk, mely a Moldovai Köztársasághoz tartozó Gagauzia (Gagauz Yeri) kétnyelvű üdvözletét, valamint a gagauz és moldáv címert és zászlót ötvözte magába.

A baskán vendégeként

Néhány települést elhagyva, Gaidar falu határában a kormányzó (baskán, bashcan) elegáns fekete kocsija várt, a sofőr illedelmesen bemutatkozott. Őt követve, úttalan utakon haladva mesebeli helyre, gyönyörű tavak közé, pávákkal benépesített területre értünk. Mintha összeesküvésre vagy éppen a függetlenség kikiáltására gyűltek volna össze – másfél tucatnyi férfi, fontos személyiség: egykori és mai kormányzó, képviselők, polgármesterek. Egy megtermett kutya vigyázott rájuk.

Mihail Formuzal, Gagauzia kormányzója látható érdeklődéssel elegyedett szóba velünk, és kitűnő vendéglátónak bizonyult. Emberségesen és szeretetteljesen viszonyult hozzánk. Türelmesen megvárta, hogy elfogyasszuk a jó meleg birkagulyást, és csak azt követően veselkedett neki az interjúnak. Amikor megtudta, hogy erdélyi magyar vagyok, nagy lelkesedéssel felemlegette Tusványost, hiszen idén a nyári tábor meghívottja volt. Kellemes emlékeket elevenített fel, majd előkapta telefonját, és rögtön felhívta barátját, Szilágyi Mátyás kisinyovi nagykövetet. Az orosz társalgásból nem értettem semmit sem, de amikor kezembe nyomta a telefont, és tört románsággal tudtomra adta, hogy ki van a vonal végén, bizony nagyon jólesett a gesztus. Ráadásul számunkra kedves ismerős, az egykori kolozsvári főkonzul jelentkezett a vonal végén.

A gagauzok két-, sőt háromnyelvűek. A törökkel szoros rokonságban levő, saját írással nem rendelkező gagauz nyelv az anyanyelvük. Szinte ugyanolyan folyékonyan beszélnek oroszul, ami annak idején államnyelv volt, tanítása most is előtérben van, cirill feliratai dominálnak. Amúgy a Pruttól keletre az orosz a világnyelv, közös kommunikációs lehetőség az egykori Szovjetúnió egykori és mai népei között. Románul, azaz moldávul sok gagauz nem tud, és aki igen, az is törve, akcentussal beszéli. Az átlagos gagauz rosszabbul beszéli ezt a nyelvet, mint az átlagos erdélyi. Mindenesetre a törvény szerint három hivatalos nyelve van Gagauziának.

Amúgy a bolgár nyelv használata is elterjedt a környéken, főleg Taraklia városkában és az azonos nevű közigazgatási területen, ahol jelentős számú bolgár kisebbség él. Annak idején olyan elképzelés is létezett, hogy a Moldova Köztársaságban élő gagauzok és bolgárok közösen alkossanak autonóm tartományt. A bolgárok azonban ettől elálltak, mivel a Dnyeszteren túli nagyobb bolgár közösség kiszorult volna ebből a közigazgatási formából.

A baskán főleg románul beszélget velünk, néhol akadozva, párszor orosz kifejezésekhez fordulva segítségül. Elmondása szerint ritkán ad románul (moldávul) interjút, a kisinyovi rádió számára oroszul szokott nyilatkozni.

Mihail Formuzal 1959. november 7-én született Odesszában. Tizennyolc éven át a katonaságban szolgált, veszélyes területeken (állítólag Afganisztánban), ezért már 35 évesen nyugdíjba került. Pontosan akkortájt, amikor Moldova hivatalosan is elismerte a gagauz tartomány önállóságát. Ezután közössége jogainak a képviseletét vállalta fel, sorsa jobbulásáért tesz-vesz nap mint nap. Két mandátumon át Ceadir-Lunga kisváros polgármesteri tisztségét töltötte be, majd kormányzóvá választották, sőt újraválasztották ebbe a legmagasabb tisztségbe. A bűvös hármas számhoz érkezve: három fiútestvére, három leánytestvére és három gyermeke van. A legnagyobb, Cristina a lehető legtávolabb, Ausztráliában él a férjével együtt. Öt nyelvet tökéletesen beszél, a már említett triász mellett angolul és franciául tud. Nagyobbik fia Essenben németül tanul, míg a kicsi, Igor csak kilencéves.

Gagauz autonómia és identitás

A baskán a lexikális adatoknál „hivatalosabb” adatokkal szolgál: 164 ezren élnek Gagauzia 1848 négyzetkilométerén. A három város és 23 falu összlakosságának 86%-a gagauz. Négy terület alkotja az autonóm tartományt, közülük kettő a gagauz tömbtől különálló falu, amelyek gagauz többsége annak idején megszavazta a Gagauziához való tartozását. A lakosság főleg mezőgazdaságból él: gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztés, bortermelés, állattartás. Százötvenezer juh, jelentős szarvasmarha-állomány, pávatenyésztés. Sokan Törökországban, Oroszországban vállalnak idénymunkát, vagy akár hosszabb ideje ott dolgoznak.  Nincsenek nyelvi nehézségeik. A tehetősebbek hazajönnek, és házat építenek maguknak.

A baskán röviden ismerteti „országa” történetét és álláspontját a legfontosabb politikai kérdésekben. A tartomány autonómiája még a volt Szovjetunióban jött létre, hiszen a gagauzok 1991-ben elsőként jelentették be igényüket, bár függetlenségüket csak 1994 karácsonyát megelőzően fogadta el Moldova. Az 1998-ban életbe lépő alkotmány kimondja, hogy Gagauzia autonóm területhez tartoznak mindazok a közösségek, ahol a gagauzok a népesség több mint 50 százalékát teszik ki, valamint azok a helységek, ahol a helyi népszavazásokon a többség Gagauziához akar tartozni.

A harmincöt tagú parlamentet, az úgynevezett Halk topluşut (Népgyűlés)  négyévente választják. A baskánt (kormányzó) is, aki egymás után legfeljebb kétszer töltheti be mandátumát. Gagauzia legmagasabb rangú hivatalnoka egyben Gagauzia kormánya, a Végrehajtó Tanács feje, továbbá a moldovai kormány mindenkori tagja. Moldova Köztársaság törvényeit és alkotmányát maximálisan tiszteletben tartják, nem hoznak azokkal ellentétben álló határozatokat. Az önmeghatározás békés eszközeit alkalmazzák, és nyilvánvalóan nincs saját hadseregük és rendőrségük, saját pénzt nem nyomtatnak.

Gagauziában alacsonyak az átlagbérek, de az autonómia lehetőséget ad saját gazdaság kialakítására, saját értékeikre hagyatkozva. Minden beszedett adó Gagauzia területén marad, és az államtól is kapnak támogatást (vámok). Az autonóm gagauz tartománynak saját intézményei vannak: egyetem, iskolák, kulturális intézmények (például saját múzeum). Az egyetem négy karán főleg oroszul folyik az oktatás, de gagauz, angol és német nyelven is oktatnak. Összesen mintegy kétezer fiatal jár ide.

A gagauzok egykori nomád népek leszármazottai, gazdag történelemmel.  Európai népnek tartják magukat. Török eredetükön és az egykori Bolgárországhoz való tartozásukon túl ismertetőjük, hogy pravoszláv ortodox vallásúak. A világ tizenkilenc országában élnek, képviselőik három évente találkoznak. A Gagauzián kívüli mintegy 45 ezer gagauz elsősorban a szomszédos Ukrajnában, valamint Bulgáriában, Görögországban, Oroszországban, Kazahsztánban, az Egyesült Államokban él. A népszámlálási adatok szerint Romániában negyvenöten vallották magukat gagauznak.

Moszkva, Szentpétervár, Buhara, Isztambul – olyan Gagauzián kívüli központok, ahol a gagauz nép történelmét kutatják. És alig több mint kétszázezer személy sorsát tartják nyilván.

Gaidar – testvértelepülés kerestetik

Gaidar (Haydar) négyezer lakosnál nagyobb, abszolút gagauz többségű falu. Kiosya Ilya polgármester saját otthonában fogad, teával és helyi ételkülönlegességekkel (töltött savanyú paprika, húsos káposzta) kínál. Miközben beszélgetünk, a háttérben a gagauz rádióadó (Radio Komrat) keleties zenét sugároz.

A településen a három legjelentősebb és mihamarabb megoldásra váró feladat: az ivóvízhálózat korszerűsítése, az utak járhatóságának a javítása, valamint az egykori, ám ma is szennyező szovjet hulladéklerakat semlegesítése. Ami viszont biztató: a falu monográfiáját nemrég adták ki orosz nyelven, továbbá idén augusztus végén első alkalommal szervezték meg a „Gaidar koraflari” elnevezésű szőnyegfesztivált. A faluban több tucatnyian foglalkoznak szőnyegfonással, értékteremtő és hagyományőrző tevékenységük amolyan élő múzeumnak tekinthető. A kisebb méretű ajándékszőttesek már tíz eurótól megkaphatóak, míg a a több méteres szőnyegek száz euró felettiek.

A polgármester és felesége vendégszeretetből jelesre vizsgázik. Ráadásul meghív a jövő esztendei szőnyegfesztiválra. Sőt, abbéli óhaját is kifejezi, miszerint jó lenne testvérkapcsolatot kialakítani romániai településsel. Székelyföldivel? Nagyszerű lenne! Egyébként a baskán is utalt arra, hogy a gagauzok nyitottak az együttműködésre, és Romániában többek között Kovászna és Hargita megyék irányába kezdeményezik a kapcsolatfelvételt.

Lenin és Atatürk

A gagauz autonóm terület fővárosa Comrat (Komrat). Huszonkétezer lakos él itt. Otthont nyújt Gagauzia (Gagauz Yeri) legfontosabb és legjelképesebb intézményeinek. Egyetlen épületben található a tartományi parlament (Halk topluşu) és a kormány (Bakannik Komiteti). Hivatalos címük: Lenin utca 196. szám. Egyeteme van, iskolái, ortodox katedrálisa (Szent János Katedrális), művelődési otthona, múzeumai, korszerűen kivilágított parkja. És sokatmondó szobrai.

Már mindjárt a főúton még mindig a talapzatán áll Vladimir Iljics Lenin. Több mint három méteres alakja szinte kötelező fotótéma az arra járó számára. Kissé odébb, az egyetem közeli „Gagauz dicsőség sétányon” mellszobrok sorakoznak egymással szemben. És üres talapzatok, újabb szoborhelyek. A legújabb alkotás Dimitri Kantemirt ábrázolja, még friss virágcsokrok hervadoznak rajta. De amíg odaérünk, Suleyman Demirel török, Haydar Aliev azeri és Nursultan Nazarbaev kazah elnökök mosolyognak ránk az esti kivilágításban. Nem véletlenül, hiszen a gagauzok az altáji török népek közé tartoznak, rokonaik a türkmének, törökországi törökök, azeriek és kazahok.

De ott van még többedmagával Mihail Eminescu és Aleksandr Puskin, aki három éven át Kisinyovban élt és alkotott, ott sugárút viseli a nevét. Számunkra különlegességnek számít továbbá: harci tank szobra, az Afganisztánban elesettek előtt tisztelgő emlékmű, emlékmű Komrat védelmezőinek. Utóbbiakat nem láttuk ugyan, a Wikipedia azonban említést tesz róluk.

Egyébként rendőrök igazoltattak a fotózásért. Lenin és követőinek szelleme kísértett. A jellemző fővárosi intézmények között végül megemlítjük a Mustafa Kemal Atatürk nevét viselő könyvtárat, amely a török kulturális intézetnek is otthont nyújt. Négynyelvű tábla hirdeti a homlokzatán, a nyitvatartási időt viszont csak két nyelven adták meg. A moldáv szöveg itt már kiszorult. Egyébként a városban sok és sokféle a reklámszöveg. Megfigyelésem alapján a leggyakoribb az orosz felirat. A benzinkútnál – többek között – románul (moldávul!) beszélnek és feliratoznak.

Román vagy moldáv nyelv?

Két évvel ezelőtt vita bontakozott ki Gagaúziában arról, hogy a moldávot vagy a románt tanítsák az iskolákban hivatalos nyelvként. Az alkotmány ugyanis azt rögzíti, hogy az ország hivatalos nyelve a moldáv. Másrészt az iskolákban oktatott tantárgy neve: román nyelv és irodalom. A gagauzok a fentiekből arra a következtetésre jutottak, miszerint a román nyelvet és irodalmat legfeljebb idegen nyelvként taníthatják. Azóta alkotmánybírósági döntést akarnak arról, jogszerű-e a román oktatása hivatalos nyelvként, vagy az alkotmány szerinti moldávot kell a tanrendbe iktatni.

A helyzet valóban ellentmondásos. A két nyelv ugyanis azonos, nem létezik különálló moldáv nyelv. A beszélt nyelv a román egyik helyi változata, sajátos – oroszos – kiejtéssel. Olyan ez, mint a székely nyelvhasználat és a magyar nyelv viszonya. Mintha Székelyföld hivatalos nyelve a székely lenne, az iskolában viszont magyar nyelvet és irodalmat oktatnának.

Az ellentmondásos helyzet onnan ered, hogy a függetlenedés után a Moldovai Köztársaságban oroszpárti politikai erők kerültek hatalomra, akik tartottak a Romániával való egyesüléstől, bekebelezéstől. Ezért az új ország alkotmánya lerögzítette, hogy a köztársaság hivatalos nyelve a moldáv. Annak ellenére, hogy a lakosság többsége tulajdonképpen román, a nemzeti színek is azonosak, a zászlók csupán a címer által különböztethetők meg. Ráadásul a választási eredmények is sorra azt igazolják, hogy a többség ahhoz ragaszkodik, hogy nem a román, hanem a moldáv nyelvet beszélik. Az iskolákban viszont román nyelvet és irodalmat tanítanak, mert ha a nyelvet el is keresztelték moldávnak, az irodalommal ezt nem tehették meg. A Moldáv Tudományos Akadémia álláspontja szerint ugyanis a Moldovai Köztársaság „irodalmi nyelvének” hivatalos megnevezése a román.

Ha Moldova egyesülne Romániával...

A gagauzok az Európai Unió számára is példaértékűnek tartják autonómiájukat, amelyet békés úton kaptak meg a moldovai többségtől. Mind a kisinyovi, mind a komrati alkotmány kimondja: Moldova egy független állam, amelyen belül Gagauzia autonóm terület.

De mi történne akkor, ha Moldova elveszítené függetlenségét? Ha Moldova egyesülne Romániával....
A gagauz álláspont nem tartja kívánatosnak Moldova és Románia egyesülését. De ha ez bekövetkezne, az alkotmányban rögzítettek alapján a gagauzoknak jogukban állna eldönteni, milyen formában képzelik el a jövőjüket. És amennyiben Moldova Köztársaság elveszítené állami szuverenitását, akkor Gagauzia a függetlenséget választaná, mintsem Bukarest fennhatósága alá kerüljön. Függetlenséget, de kitől és hogyan? És mennyire lehet független egy nem összefüggő területű, alig több mint marosvásárhelynyi lakosságot számláló közösség? És lehet-e életképes az autonómián túli függetlenség?

Ezt az érzékeny témát, a romániai lakosság várható többségének nagy álmát,  Moldova egyesülésének (bekebelezésének) lehetőségét érintve azonban más forgatókönyveket is felvázolhatunk. Mi lenne, ha az „ősi román föld”, Besszarábia nagyobb részét képező Moldova Köztársaság parlamentje, lakossága megszavazná a Romániával való egyesülést? Számunkra kedvező esetben ugyanazon országon belül a gagauzok példájára elérhetnénk saját autonómiánkat. Kedvezőtlen esetben viszont a függetlenedni nem tudó gagauzok önállóságát megfosztaná a bukaresti kormány.

Nos, ki-ki döntse el, érdemes-e szurkolni (agitálni) Románia és Moldova egyesülése mellett…
Amit viszont jómagam tapasztaltam: onnan nézve messze állunk az egyesüléstől. És itt elsősorban nem hatalmi, netán oroszbarát érdekeltségről van szó. A lakosság többsége, a fiatalok zöme függetlenséget akar. A Pruton túliak hozzáállásából sokat eláruló tény: a 97 százalékban ortodox vallású moldáviaiak nagy része az orosz ortodox egyházhoz tartozik, és csupán háromnegyed millió személyre tehető a román ortodox egyház Moldova Köztársaságban élő tagjainak a száma. Továbbá: a határátkelőknél nincs testvéri összeborulás, és az országban járva-kelve nyoma sincs a kiterjedt, akár látványos együttműködésnek a Pruton inneniek és azon túliak között.

Egyébként Kisinyovban a parlament nemrég elfogadott egy törvényt, amely a nemzeti kisebbségek helyzetét és jogait szabályozza. Ez alapján a többségi nemzet a „moldovai”. Ebben az értelmezésben azok, akik a Prut és a Dnyeszter között románnak vallják magukat, kisebbségnek számítanak. Moldovaiak, moldáviaiak, moldávok. Moldáv nyelven beszélők. Európa még számos példát tartogat, amikor különböző országokban alapvetően ugyanazt a nyelvet használják, más-más nyelvjárásban.

Én magam úgy láttam, az Európai Unióhoz való felzárkózás fontosabb lenne Moldova Köztársaság lakói számára, mint a Romániával való egyesülés. Csak Moszkva lenne „megértőbb”...

Dr. Ábrám Zoltán

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM