Sikeres Botorka Fesztivál szűkös költségvetéssel

A hétvégén került sor Balánbányán a XIV. Botorka Néptáncfesztiválra, melynek témájául idén az októberi történelmi eseményeket, az 1848-as szabadságharcot, valamint az 1956-os forradalmat választották.

Iochom Zsolt

2010. október 26., 09:152010. október 26., 09:15

2010. október 26., 10:292010. október 26., 10:29

Galéria

A fesztiválon részt vettek Magyarországról Körmend és Kocs táncosai, a szamosújvári Téka Alapítvány együttese, a Kékiringó Néptáncegyüttes Székelyudvarhelyről, a Rozetta Máréfalváról, a kósteleki és tatrosi hagyományőrző együttesek, a csíkkozmási Bojzás és csíkszeredai Köpice Néptáncegyüttes, Csíkcsomortánból a Magyarok Nagyasszonya Csoport, akik a baranta-harcok szakértői, Csíkszentdomokosról az Elevenek és a házigazdák, az Ördögborda Néptáncegyüttes.

Galéria

A nehéz anyagi helyzet ellenére, sok töprengés után, úgy döntöttünk idén is  megszervezzük a fesztivált. Egy kicsit összehúztuk magunkat, nem volt három napos csak kétnapos a rendezvényünk – mondta el érdeklődésünkre Mihály Csaba, a szervező Botorka Művelődési Egyesület elnöke.

Galéria

Első alkalommal vett részt a fesztiválon a körmendi Rábavirág Együttes, Kocsról néptáncosok és barantás hagyományőrzők érkeztek. A szamosújvári Kaláka Néptáncegyüttes a Mezőség-Felcsík ifjúsági és kulturális párbeszéd program keretében volt jelen. Udvarhelyszékről a székelyudvarhelyi Kékiringó és Máréfalváról a Rozetta Néptáncegyüttes mutatta be a vidék jellegzetes táncait. A csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport, bevallásuk szerint, mindig elfogódottan és izgatottan jönnnek Balánbányára, hisz ide valósi Rigmányi Katalin, a koreográfusuk. Csíkszeredából, mondhatni hazajött a Köpice Néptáncegyüttes, tagjai között számos balánbányai középiskolás található. Csíkcsomortánról harcos kedvvel érkezett a Magyarok Nagyasszonya Baranta Csapata. Gyimesből a kósteleki Szellő Tánccsoport és a középlokiak jöttek. Természetesen jelen voltak a házigazdák, a csíkszentdomokosi Elevenek és a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes.

Galéria

Az idei fesztiválnak egy kissé „harcos” jellege volt, utalva az 1956-os forradalomra  és az 1848-as szabadságharc nemrég eltelt emlékünnepére. A fáklyás felvonulással is ezekre a történelmi eseményekre emlékeztek.

Galéria

Szombat délelőtt folyamán a csapatok megvívták a Botorka-csatát, de szerencsére a haditudósítás nem számol be elesett katonáról, senki nem volt vesztes, mindenki nyert,  maradandó élmény maradt a résztvevők számára. Ezt a harcos jelleget folytatták a gálaműsorban is, amely keretében a virtusos legényes táncokon volt a hangsúly, keletről nyugatra haladva mutatták be az együttesek a vidékek táncait, kezdve a gyímesi verbunktól a Vas-megyei verbunkig, de a páros táncokat, a csárdásokat ugyancsak bemutatták.

Galéria

Ahogy a Botorka Fesztivál gálaműsorán lenni szokott, a legtöbb táncot az együttesek nem külön-külön mutatták be, hanem mindenki belekapcsolódott a táncrendekbe, néha tömegtánc alakulva ki, mint a széki verbunknál, vagy a műsort záró felcsíki táncrendnél.

Hajnalig tartó táncház után fáradtan, de tele szívvel, feltöltődve indultak haza vendégeink – fogalmazott Mihály Csaba.

A fesztivál támogatói: CSTIT, Hargita Megye Tanácsa, Balánbánya Helyi Tanácsa, Communitas Alapítvány.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Tűzoltóság: szándékos gyújtogatás okozhatta a kászonjakabfalvi tűzeseteket – frissítve

Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.

Tűzoltóság: szándékos gyújtogatás okozhatta a kászonjakabfalvi tűzeseteket – frissítve
Hirdetés
2025. december 28., vasárnap

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván

Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.

Gyanús ismétlődés: újabb egyházi ingatlan vált a lángok martalékává Kászonjakabfalván
2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
Hirdetés