
Fotó: Henning János
Idén 22. alkalommal zajlik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, melyen a Tamási Áron Színház társulata mellett az M Studio is részt vesz. A sepsiszentgyörgyi társulat tavaly elnyerte a fesztivál fődíját.
2010. június 17., 09:582010. június 17., 09:58
2010. július 06., 13:372010. július 06., 13:37
Fotó: Henning János
Június 18―26. között szervezik meg idén a legrangosabb határon túli színházfesztivált, melyre a Tamási Áron Színház társulata három darabbal nevezett be, de az M Studio is színpadra viszi az egyik Shakespreare darabját. Elsőként a Bocsárdi László rendezésében készült A mizantróp Moliére-darabot mutatják be a Művészetek Házában. A darab főhőse – Alceste – az igazság bajnokának tartja magát, barátai legapróbb hibáit is kíméletlen őszinteséggel kritizálja, de azáltal, hogy épp abba az asszonyba lesz szerelmes, akinek „gunyoros és kacér szelleme annyira illik a kor erkölcseibe”, elvei nevetségessé válnak.
Fotó: Henning János
Kolcsár József a darab kapcsán elmondta: „A szerző azt írja, hogy a serdülőre jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar. Ezt az életérzést próbálom meg átadni a nézőknek, ami azért nehéz feladat, mert nem lehet pontosan megfogalmazni, hogy miről is van szó. Azt hiszem, ez az érzés általában fiatal korban szokta hatalmába keríteni az embereket, és nagyon inspiráló lehet, de egy időn túl sokszor károssá válik.”
Fotó: Henning János
Mint ismeretes tavaly a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyerte a magyar színházak 21. kisvárdai fesztiváljának fődíját. A háromszéki társulat akkor A csoda című darabot vitte közönség és zsűri elé, utóbbi pedig tizenegy művészt részesített külön elismerésben.
A turul lehetséges madártani megfelelőjét vizsgálta előadásában dr. Sramkó Gábor kutató. Az előadó a kerecsensólyom és az altáji sólyom kapcsán ismertette, milyen történeti és genetikai érvek szólnak a feltételezések mellett.
Befejeződött az oltszemi Mikó-kastély felújítása, a műemlék épületben a tervek szerint a Székelyföldi Lovas Múzeum kap helyet. A restaurálás során az eredeti falképeket, valamint a falburkolat és a bútorzat egy részét is sikerült megmenteni.
Jogi oltalmat kapott a Csernátoni Burrogtató elnevezés: a romániai Szabadalmi és Védjegyhivatal 2026 júliusában ismerte el védjegyként a régi traktorok és mezőgazdasági gépek szemléjének nevét, melyet mostantól csak a szervezők használhatnak.
A júliusi esőzések hatását az elmúlt napok hősége nem tudta lenullázni, az éjszakai 13-14 Celsius-fokos hűvösség pedig kimondottan jót tett a pityókaföldeknek – értékelte Kozma Béla, a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Egy kisebb juhnyájra való birka esett a medve áldozatául 2026 első félévében, de olyan ritka állatok is elpusztultak medvetámadás következtében, mint a strucc vagy az alpaka – tűnik ki a Mezőgazdasági Igazgatóság első félévi összesítéséből.
Jelezték az Állomás negyed lakói, hogy az állomási tó körüli szabadidős övezet mellett több régóta húzódó problémát is meg kellene oldani Sepsiszentgyörgyön. A lakossági fórumon szóba került a parkolóhiány és a játszóterek állapota is.
Több mint 130 tő kannabiszt találtak a rendőrök egy dálnoki erdőben, ahol egy 51 éves férfi a gyanú szerint értékesítésre termesztette a növényeket.
A rendőrök 611 járművezetőt teszteltek, 385 bírságot szabtak ki, és 51 jogosítványt vontak be egy ötnapos közlekedésrendészeti akció során Kovászna megyében. Tizennégy sofőr kábítószer hatása alatt, nyolc pedig ittas állapotban ült volánhoz.
Az államelnöknek, a kormánynak, a parlamentnek és a környezetvédelmi minisztériumnak címzett petíciót kezdeményezett a Kovászna megyei Agrosic Közösségi Társulás annak érdekében, hogy a vidék lakóit megvédjék a túlszaporodott medveállománytól.
Életveszélyes fenyegetést kapott Majka, ezért elmarad a sepsiszentgyörgyi koncertje. Az előadó közösségi oldalán azt írta, ismeretlenek azt is tudják, hol szállnának meg, kik biztosítanák a rendezvényt és milyen útvonalon közlekednének Erdélyben.
szóljon hozzá!