Lószőrékszer készítés és bábszínház

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Két nyári tábor is lezajlott a 6–14 éves gyerekeknek július 5–9. között a Kalamáris Egyesület szervezésében. Az apró résztvevők elsajátíthatták a lószőrékszer készítés fortélyait, valamint betekintést nyerhettek bábszínészetbe. Július 9-én bemutatták szüleiknek a produkcióikat a Fészek Ifjúsági Klubban.

Antalfi József

2010. július 09., 17:022010. július 09., 17:02

2010. július 12., 10:332010. július 12., 10:33

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A Mazsola bábtáborban Dénes Emőke és Lukács Emőke bábszakos egyetemi hallgatók segítségével négy kis bábszíndarabot mutattak be, továbbá kiállításra kerültek a lószőrből készült ékszerek. Molnár Tünde keramikus (az ékszerkészítő gyerekek felkészítője) megelégedését fejezte ki: elmondása szerint meglepően jól dolgoztak a gyerkőcök, hisz ez nemcsak tehetséget igényel, hanem rengeteg türelmet is. A Nyiha-haj táborban fülbevalók, karkötők, nyakékek készültek. Az elején idegenkedtek az egésztől, de a végére automatikussá vált a munkafolyamat.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„Azoknál a népeknél volt szokás ez az ősi mesterség, amelyek szoros kapcsolatban álltak a lovakkal, ahogy a mi őseink is” – magyarázta a keramikus. „A lószőr még sebek bevarrására is alkalmas volt, de gombként, karkötőként, fülbevalóként egyaránt használták. Mivel természetes anyag és lebomlik, elég kevés lelet maradt belőle. Őseink idejében ezt a mesterséget férfiak űzték, a nők elcsábítására használták az ékszereket: az arany árával vetekedett” – mondta el Molnár Tünde.

•  Fotó: Antalfi József Galéria

Fotó: Antalfi József

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Váratlan helyzetek, 55 nap és 16 ezer kilométer – véget ért a mongóliai kaland

Ötvenöt nap, mintegy 16 ezer kilométer és számtalan élmény után ért haza Mihály Alpár és Bertici Attila Mongóliát célzó motoros expedíciójáról. A kalandokról Alpárt kérdeztük.

Váratlan helyzetek, 55 nap és 16 ezer kilométer – véget ért a mongóliai kaland
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
Hirdetés