Fotó: Balázs Attila
A házi bemutatót követően csütörtökön este a nagyközönség előtt is bemutatja a Mihai Măniuţiu által írt és rendezett Szebb az élet halál után című darabot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata.
2014. október 15., 12:552014. október 15., 12:55
A neves szerző és rendező bő egy évvel ezelőtt járt a színházban – mondta Csurulya Csongor művészeti vezető. „Olyan darabot kívánt színre vinni, amely társulatunk tagjaira íródott. Nem azzal kezdte, hogy kiosztotta a szerepeket, hanem miután beszélgettünk az elképzeléséről és a majdani színműről, megállapodtunk. Pár hét után kaptuk kézhez a román nyelvű szöveget, amelyet Karácsonyi Zsolt, Kolozsváron élő költő és műfordító ültetett át magyar nyelvre. Ez a darab ilyen formában soha sehol nem fog többé színpadra kerülni. A tény, hogy sikerült meggyőznünk a világhírű színházi szakembert, aki számos európai országban és az Egyesült Államokban is dolgozik, azt bizonyítja, hogy a másfél évtizedes múlttal rendelkező színház fontos mérföldkőhöz érkezett” – mesélte az előzményeket.
A nem túl népes színészgárda a rendezővel együtt mintegy tíz napon át teljes erőbedobással dolgozott, hogy ezt a „metafizikai kabarét” színre vigye. A próbafolyamat végén, az előző évad zárásakor volt ugyan egy bemutató előtti szakmai előadása, ám az utóbbi hetekben, szeptemberben tovább frissítették és csiszolták a darabot.
Egy arra érdemes előadás
Az évadzárókor tartott házi bemutatót megtekintette a Nemzeti Színházi Fesztivál (Festivalul Naţional de Teatru) szervezője is, aki érdemesnek látta ezt az adaptációt arra, hogy a társulat részt vegyen vele az idei fesztiválon, úgyhogy a bukaresti Odeon Színházban tartandó seregszemlén, október 24-én két alkalommal fogják játszani. Ez mindenképp nyereség, hiszen ritkán fordul elő, hogy egy gyakorlatilag próbafázisban lévő produkciónak a fővárosig jusson el a híre.
Az idő és tér útvesztőjében
A Szebb az élet halál utánnak tulajdonképpen nincs főszereplője. Pontosabban a legfőbb szereplő a hely, a helyzet, amelyben a „hősök” így és együtt vannak. Olyan világban – kocsmateraszon – ücsörögnek a jótét testek-lelkek, mint a miénk. Illetve amilyen volt ez a földi hely korábban. Akár egy másvilágba transzponált mai terasz is lehetne, olyan, amelynek pléhasztalainál azokban a megboldogult időkben szidtuk a rendszert és azt fájlaltuk, hogy máshol és máskor kellett volna születnünk, hogy markáns és jobb sorsra érdemes egyéniségünk szabad szárnyakkal röpködhessen térben és időben. De kis fantáziával más miliő is elképzelhető a kívül rekedtek, illetve a csapdába esettek szemszögéből, akár e posztindusztriális korban is.
Nem szokványos látvány
A díszlet- és látványtervező Tudor Lucanu m. v. alapfoglalkozását tekintve rendező, ám sikeres látványtervező. Ő a próbák idején együtt élt és dolgozott az udvarhelyi teátrummal. Egy hatalmas fa és rengeteg, talán 300 (!) sörösláda határozza meg az általa kreált színpadképet.
A Mihai Manuiţiu m. v. által írt és rendezett Szebb az élet halál után című vígjátékot csütörtökön, október 16-án este 7 órától a bemutatóbérletesek tekinthetik meg, másnap pedig, ugyancsak este 7 órától a Nyírő József-bérletek tulajdonosai. Érdeklődni, helyet foglalni hétköznapokon 11 és 17 óra között lehet a színház jegypénztáránál, illetve a 0266-212131-es telefonszámon vagy a kozonsegszervezo@szinhaz.ro e-mail címen. A színház honlapján idén is működik a biletmaster rendszerű online elővásárlási lehetőség.
szóljon hozzá!