
Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó szervezésében mutatják be október 22-én, pénteken 18 órától a csíkszeredai Városháza dísztermében Dr. László Gábor Életem és a székelyföldi faipar című önéletrajzi kötetét.
2010. október 20., 21:302010. október 20., 21:30
A szerző jelenlétében sorra kerülő könyvbemutató házigazdája Antal Attila alpolgármester, a kötetet Pál-Antal Sándor történész és Kozma Mária főszerkesztő ismertetik.
Dr. László Gábor a Csíki Magánjavaknál kezdte tevékenységét, majd a brassói faipari trösztnél vállalt felelős beosztást, ezt követően pedig a marosvásárhelyi faipari vállalat gazdasági vezetője lett. 1969-től a csíkszeredai székhelyű faipari komplexum megszervezését és vezetését vállalta. Önéletírásában szorosan összefonódnak a családi emlékek és közéleti események a székelyföldi faipar háború utáni, fél évszázados történetével.
Nem volt áramforrás, sem tűzhely a kászonjakabfalvi katolikus plébánia udvarán levő csűrben, ami porrá égett vasárnapra éjszaka. Nemrég a templom melletti fásszín vált a lángok martalékává. Az önkéntes tűzoltók idegenkezűségre gyanakodnak.
Újabb tűzeset történt Kászonjakabfalván: az elmúlt éjszaka leégett a plébánia csűrje. Mindössze tíz nappal korábban, ugyanitt, a templom közvetlen közelében egy fatároló semmisült meg. Két hónapon belül ez már a harmadik, helyi egyházat érintő eset.
Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.