A székely identitás tényezőiről

– A legújabb régészeti kutatások eredményeképpen lehet-e új adalékokat felmutatni a székelyek eredetéről?

– Legszerencsésebb volna, ha rendelkeznénk elegendő írott forrással, de erről a korszakról csak nagyon kevés maradt fenn, és azok is a legtöbbször bizonytalanok. A kérdés egyik nyitja talán az lehetne, hogy elindultak nagyon komoly régészeti ásatások, míg korábban csak szórványosan végezhettek ilyen feltárásokat. Örvendetes, hogy jelenleg minden székelyföldi múzeumnál találunk megfelelő felkészültségű régész szakembert. Amikor a mennyiségi felhalmozódás eljut egy minőségi szintátlépéshez, akkor már lehet következtetéseket levonni.

Volna azonban egy másik út is: a nyelvészet. Ezek a kutatások megdöbbentő következtetéseket hoztak: az minden székely számára egyértelmű volt eddig is, hogy a székely nyelvjárás korántsem egységes. Akár Udvarhelyszéken belül is másként beszélnek a Küküllőmentén, mint a Nyikómentén és megint másként a Homoródmentén, de ha Csíkszékkel vagy netán Háromszékkel vetnénk össze a nyelvjárást, akkor még egyértelműbbek a különbségek. A nyelvészek azt is megállapították, hogy melyik székelyföldi nyelvjárás melyik nyugat-magyarországi vagy észak-magyarországi régióhoz köthető. Szerintem ez a terület még közel sincs maximálisan kihasználva, az itt érlelődő babérok nincsenek learatva.

Az is tudott tény, hogy a különböző területek szakembereinek véleménye lényeges eltéréseket mutat a székely eredetkérdés tekintetében. A szakma élvonalának publikációs eredményeit követve úgy tűnik, a régészek és a nyelvészek inkább a magyar eredet elméletének hívei, míg azok a történészek, akik a korabeli dokumentumok kutatásával foglalkoznak, főként a türk, ótörök, bolgár-török származást tartják lehetségesnek. Létezik egy egészséges szakmai vita, de a történelemfogyasztó azt mondja erre, hogy ez túl régóta tart, és ő már konkrét eredményt vár. Ilyenkor szokott megesni az, hogy elfogadják egy nem szakember véleményét, akinek egyáltalán nincsenek kritikai fenntartásai, és egy eredetmítoszt avanzsál történelmi elméletté. 

– Talán nem is annyira fontos az eredet, hiszen a székely identitás, kiváltságos státus a letelepedéstől, vagyis a székek létrehozását követően alakulhatott ki?

– Ez így logikus volna a 21. században, de két éve mesteri fokozaton tanuló hallgatóimmal végeztettem egy felmérést azoknak a szülőknek a körében, akikkel ők pedagógusként kapcsolatban álltak. Ebben azt vizsgáltuk, hogy a mai székelyek identitásában, a kérdezettek szerint, mi játszik fontos szerepet? Legtöbben elsődlegesként jelölték meg az eredetet, csak a második tényező volt az összekötő közös történelem. A kortárs tényezők, mint a tömbjelleg vagy a gazdasági együttműködés, teljesen háttérbe szorultak, holott úgy vélem, hogy jelenleg a gazdasági kapcsolatok kiépítése volna a fontos, mivel a Székelyföld – jól belegondolva – sohasem rendelkezett belső gazdasági kohézióval: belső természetes határai, a folyók sugarasan szerteágazó folyásiránya és egyéb tényezők megakadályozták ezt.

– Mi történne, ha valamiképp jóváhagynák hirtelen a Székelyföld autonómiáját?

– Hát, túl derűlátó nem vagyok. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, szerintem nagy vita lenne az egyes régiók, az egykori székek között, hogy most hol legyen a központ. Sajnos, akik nem kívánnák az autonómiát, jól szórakozhatnának… 

– 1968-ban, a „megyésítéskor” hasonló helyzetet használtak ki. Igaz, Marosszéket lekapcsolták Székelyföldről, de a megmaradt területből egy óriásmegye jöhetett volna létre. Először Sepsiszentgyörgy tiltakozott, hogy Csíkszereda legyen a központ, így jöhetett létre Kovászna megye, majd Székelyudvarhely és a jelenlegi megyeszékhely között folyt a harc, hogy hol legyen a közigazgatási székhely. A tömbmagyarságot így sikerült még jobban feldarabolni, megosztani. Ez egy felülről manipulált álvita volt.

– Azzal egyetértek, hogy ez egy álvita volt, azt nem tudom, hogy felülről irányították vagy sem. Mindenesetre az Udvarhely és Csíkszereda közti vita, amilyen fázisba 1968-ban eljutott, az már tragikomikus. Ez nagyon káros számunkra. Viccnek jó, egymást baráti társaságban ugratni megfelel, de komolyan beleélnünk magunkat e vitába nem érdemes, inkább túl kell lépnünk rajta a közös jövőnk érdekében.

Ha igaz, hogy ezt a vitát a megosztás érdekében felülről irányították, amit én nem állíthatok, akkor elmondhatom, hogy ezt a belső feszültséget a Habsburg kormányzat is leleményesen kiaknázta, például a határkatonaság szervezése során. Másfelől viszont, Mária Terézia a 18. században már oldott meg Csíkszereda és Székelyudvarhely közti konfliktust, amikor a Székelység pecsétjét ideiglenesen megkapta a csíki főkirálybíró, amíg új főtisztet neveztek ki Udvarhelyszéken, és nem akarta visszaadni. A királynő közbelépett, parancsba adatta, hogy szolgáltassák vissza Udvarhelynek a bélyegzőt.

Udvarhelyszék ugyanis korábban központi elhelyezkedése folytán fontos szerepet töltött be a székely közigazgatásban, az udvarhelyi főkapitány volt jogosult – a székely ispán mellett – összehívni a székely nagygyűléseket, ha dönteni kellett az egész népcsoportot érintő kérdésekről. Ez viszont nem jelentett semmiféle jogi kiváltságot a többi székkel szemben, amelyek továbbra is autonóm módon, egyenrangú félként működtek.

A modern világban ellenben elképzelhetetlen egy közigazgatási egység központ nélkül. Talán a német modellből kellene tanulnunk, mert Németország fővárosa Berlin, de hat szövetségi minisztérium továbbra is a korábbi fővárosban, Bonnban székel, a Német Akadémia Halléban működik, a bankok és pénzintézmények központja a Majna menti Frankfurt, Lipcse a könyvek városa, Düsseldorf pedig a divaté…