Van, akiből temetkezési vállalkozó lesz, van, akiből humorista

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Volt aki gitárral, volt aki párban, legtöbben azonban egy szál mikrofonnal és poénokkal felszerelkezve szálltak „ringbe” kedden este a VII. Erdélyi Humorfesztivál marosvásárhelyi elődöntőjén. Eredményhirdetés még nincs, a közönség viszont jól szórakozott.

Szász Cs. Emese

2010. március 17., 16:552010. március 17., 16:55

2010. március 17., 18:552010. március 17., 18:55

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A marosvásárhelyi mini humorfesztivál a kolozsvári verseny harmadik elődöntője volt, múlt hétvégén ugyanis Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is lezajlott a válogató. A hónap végén pedig Kolozsváron és Szatmárnémetiben is meghallgatják a humoristajelölteket. Marosvásárhelyen tobzódott a legtöbb humoristajelölt, még akkor is, ha a 12 jelentkezőből végül csak 10 jött el. Rájuk azonban annyian kíváncsiak voltak, hogy 8 óra után néhány perccel már elfogyott a jegy.

Mintha Fábrytól hallottuk volna

A fellépők közt voltak ismerős arcok, mint például Balla Levente és Bartus Levente, akik egy hónappal ezelőtt már a stand up comedy-sorozat vendégei voltak, és most is hozták a formájukat. Balla Levente a Fábry Sándoréhoz hasonló elköszönést honosított meg: „Mossatok fogat, mert 30 év múlva már nem tudtok!” Bartus Levente saját bevallása szerint is rádiós szösszenettel jelentkezett: egyedül előadott egy egész rádiós műsort, műsorvezetővel, betelefonálóval, vidéki és külföldi tudósítóval együtt.

Magyar népdal country módra

Az új jelentkezők közt volt olyan, aki galambnyelven beszélve próbálta elnyerni a zsűri kegyeit, a legkorosabb jelölt pedig többek közt Ceauşescu-viccekkel próbálkozott.

Az egyik legnagyobb sikert a TéeSz által csak Hunor Jenő Horváthként emlegetett fiatalember aratta, aki gitárral lépett fel, s egy népdalt adott elő – előbb eredeti változatban, majd tűzoltósan, amúgy country módra, mexikói beütésekkel, de orosz zenészként és az Oh, Tannenbaum dallamára is megszólaltatta.

Nyerni érdemes…

Az öt előválogatót követően lesz csak eredményhirdetés, hisz az összes humoristajelölt meghallgatása után tudja csak eldönteni a zsűri, hogy ki kerüljön be a Hetek versenyébe. A döntő áprilisban lesz Kolozsváron, ahol a legjobb poénkodó 1000 lejjel térhet haza.

Emellett nem utolsó szempont, hogy az 5. Humorfesztivál nyertesei ma Székely Góbék néven poénkodnak, a második Humorfesztivál nyertese, Felméri Péter, és a negyedik verseny második díjazottja, Zsók Levente is is nagyot dobbantott: az RTL Klub Showder Klubjának és az ugyancsak magyarországi Comedy Central csatornának a rendszeres fellépői. Marosvásárhelyről Ősz Ferenc a tavaly osztotta meg az első díjat valakivel, s utána rendszeressé váltak fellépései, akkor kezdte el a marosvásárhelyi stand up-sorozat szervezését is.

Igaz nem mindenkiből lesz majd humorista, a harmadik Humorfesztivál első helyezettje Csíkszeredában temetkezési vállalkozó lett.

Tekintse meg az  eseményről készült képgalériánkat!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés