Szavazókat toboroz a Bekecs

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Elindult Budapestre csütörtökön a Bekecs néptáncegyüttes, megmérettetni a Fölszállott a páva tehetségkutató-verseny döntőjében. Benő Barna együttesvezető szurkolókban és szavazókban reménykedik.

Gligor Róbert László

2014. április 18., 15:332014. április 18., 15:33

2014. április 18., 15:522014. április 18., 15:52

Vajdaszentiványi és marossárpataki táncokkal áll színpadra szombat este a Bekecs. Benő Barna koreográfiájával és Berki János szentiványi prímás kevésbé ismert, de igen jó muzsikájára kettős táncokat mutatnak be, amelyek hangsúlyozzák a két település táncainak hasonlóságát és különbségeit, de összhatása egységes. Múlt hétvégén pihent a csapat, de az elmúlt három napon reggeltől estig dolgoztak a színpadon, szakmai irányítójuk, Orza Călin is leutazott Budapestről Nyárádszeredába, hogy együtt készüljenek. Benő úgy véli: ütőképes koreográfiával rendelkeznek, a tánc rendben van, a helyszínen még finomítanak rajta. Majdnem egy teljes táncrendet láthatunk majd a négy és fél percben: fordulót, sebest, verbunkot, korcsost és cigány csárdást.

A döntő szombaton 21.25-től követhető a Duna, a Duna World és az M1 tévécsatornákon, előtte 19.30-tól műsorelőzetes lesz Út a döntőig címmel. A rajongóknak lehetőséget biztosítanak a közös műsornézésre és szurkolásra: a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet, a helyi önkormányzat és az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének közös munkájának köszönhetően a városi művelődési ház nagytermében óriáskivetítőn félezeren is követhetik az eseményeket. Ide várják és toborozzák a nézőket, szimaptizánsokat, szurkolókat, ugyanis a döntő után, az online táncház során élő kapcsolatot  teremtenek a Duna TV stúdiójával.

Az esélyekről szólva Benő Barna elmondta: úgy gondolja, jó formában van a csapat, és ha versenytársaik sem fognak ki jobb napot, akkor a nyárádmentiek megnyerhetik a kategóriadíjat, hiszen nem véletlenül jutottak el a döntőig. A közönségnek tetszik az együttes tánca, és Benő ezúttal is köszönetet mond a szurkolóknak a középdöntőben leadott sok szavazatért, viszont még utoljára  mindenki segítségét kéri. Szavazni a fellépések utáni negyedórában lehet, azelőtt ne küldjön senki sms-t, mert az úgyis elvész. A szavazási szabályzat ugyanaz: egy telefonszámról legtöbb húsz sms küldhető el. A múltkori voksoláskor nagyon sok rajongó nem tudta elküldeni sms-eit, ez valószínűleg a rendszer túlterheltségének tudható be, de a táncosok arra kérnek mindnekit, kitartóan, többször is próbálkozzanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei