
Fotó: Koszta Ferenc
A telefonokat ki, a biztonsági öveket pedig be kellett kapcsolni, ugyanis szombaton a Mesterkurzus legprovokatívabb előadója látogatott Marosvásárhelyre. Az intimitásról beszélgetett, nem túl intim körülmények között: a marosvásárhelyi Kultúrpalota színpadán.
2010. február 28., 15:482010. február 28., 15:48
2010. február 28., 16:132010. február 28., 16:13
Fotó: Koszta Ferenc
„A legtöbb ember előszeretettel mutogat másra. A problémák miatt a rendszer a hibás, a szülők, a környezet. Vádaskodnak, mert attól ideig-óráig megkönnyebbülnek, oldódik a feszültség. De csak ideig-óráig... Ezért utálnak Magyarországon sokan engem is, mert olyan könnyű mindig a Csernusra mutogatni” – fogalmaz a közvéleményt megosztó pszichiáter, aki azért, hogy kiérdemelje a provokatív jelzőt színpadra hívott egy férfit.
Képes vagyok magamat megdicsérni?
Sokadik unszolásra végül is egy 32 éves fiatalember merészkedett ki. Több mint egy órán keresztül beszélgetett Csernus doktorral, a közönség pedig az ő „problémáin” keresztül ismerkedett az intimitás fogalmával, gondjaival. Csernus szerint az intimitás akkor fog kiteljesedni, ha egy ember önmagával szemben képes megélni az intimitást. Ha képesek vagyunk önmagunkat megsimogatni, megdicsérni. Persze nem kell átesni a ló túloldalára. „Önmagamat tudjam elfogadni és szeretni. De ez kemény meló” – tette hozzá.
Aztán a nő is csak a gyereket ajnározza
A pszichiáter szerint leginkább a férfiaknak vannak problémáik az intimitás terén, ők ugyanis nem merik kimutatni az érzelmeiket, kevesebbet ölelik, simogatják társukat, kevésbé hajlandók kimutatni, hogy fontos nekik a társuk jelenléte. „A nők inkább kezdeményeznek, de csak egy darabig. Mert megunják, hogy nem kapnak vissza semmit. S akkor a nő elkezd kompenzálni: hízik, munkába fojtja bánatát, félrelép, és a gyereket ajnározza. Minden szeretetét, figyelmét rá fordítja” – vélekedik a pszichiáter.
Vajon miért nem képes a férfiak többsége az intimitásra?
– tette fel a kérdést Csernus doktor. Szerinte ezt a mintát a férfiak leginkább az apjuktól tanulják, akik ugyanúgy merevek voltak, nem merték megélni az intimitást, hiszen még ők is azt tanulták saját apjuktól, hogy egy férfinak keménynek kell lenni.
Fotó: Koszta Ferenc
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!