Nem rockzenei hangszerekkel játsszák a népzenét

A manapság népszerűtlennek tartott folkvilágban hogyan lesz egy táncházi zenekarból ismert és elismert együttes? A Csík zenekarnak ez sikerült, azt mondják róluk, világzenét játszanak, pedig még a „folkrendőrség” is üldözi őket – tudtuk meg a zenekar énekesétől, Majorosi Mariannától és hegedűsétől, Szabó Attilától, akik internetes sajtóértekezletet tartottak a hétállomásos erdélyi turnéjuk előtt.

Szász Cs. Emese

2011. október 18., 16:002011. október 18., 16:00

2011. október 18., 16:212011. október 18., 16:21

– Hogyan és főként mivel készül a Csík zenekar az erdélyi turnéra?

Majorosi Marianna: A zenekar nagyon nagy várakozással indul neki a turnénak. Ilyen hosszú időre még nem voltunk Erdélyben, s kicsit mindig tart az ember attól, hogy milyen lesz a fogadtatás, milyen lesz az út. A múlt évi pár koncert után azonban reménykedhetünk abban, hogy most is nagyon nagy szeretettel fogadnak minket. A koncertek repertoárját a Csík zenekar vezetője szokta összeállítani. Úgy szokott felépülni, hogy a koncert egyharmada az autentikus népzene, azzal kezdődik, amely majd fokozatosan átmegy feldolgozott zenébe. Majd a koncert harmadik részében visszatérünk az autentikus muzsikához, azokhoz a számokhoz, amelyeket tulajdonképpen az egész magyarlakta területről válogatunk be. Mindenféle zene lesz benne. Ami talán újdonság lesz, hogy készülünk a legújabb lemezre, s ebből a repertoárból is adunk ízelítőt a közönségnek. Tulajdonképpen hamarabb hallja a közönség, mint ahogy a lemez megjelenik.

– Lesz vendégművész is?

Majorosi Marianna: Nem hozunk ezúttal, illetve velünk dolgozik majd a saját hangtechnikusunk és fénytechnikusunk, akik remélhetőleg emelik a produkció színvonalát.

– A Csík zenekar zenéjéről nagyon sok mindent hallunk. Merre tart általában a zenekar?

Szabó Attila: Ugyanúgy, ahogy a koncertjeinken is autentikus zenék is illetve feldolgozások is vannak, ugyanez a munka jellemző a zenekarra is. Alapvetően autentikus zenét éneklő és muzsikáló emberekből állt össze ez a zenekar, és ha az emberbe ez belemélyül és valamennyire megérti a lényegét, szükségesnek tartja hogy ő is továbbadja. A zenekarnak ez az elsődleges célja: az autentikus dolgok továbbéltetése, de mindemellett ugyanolyan fontosnak tartjuk, hogy vannak olyan kortárs könnyűzenei dolgok, amelyeket saját hangszerekkel előadva megint egy újat tudunk hozni. Sok mindenkit meg lehet szólítani ha kikülönböző dolgokat játszunk, de az alapvető mindig az volt, hogy az autentikus magyar népzenét népszerűsítsük. Az új lemezen is vannak feldolgozások, és autentikus zenék, de vannak érdekességek is.

– Olyan népszerűségnek örvend a zenekar, amilyennek folkzenekar eddig még nem igazán. Minek tulajdonítható ez?

Majorosi Marianna: Azt gondolom, hogy a népszerűségnek az egyik oka, hogy nagyon sok réteget megérint a zenénk. Valóban az autentikus zenét kedvelő réteg kisebb csoport, de mellettük vannak olyanok, akik másfajta muzsikát és szívesen hallgatnak. A másik ok, hogy olyan művészek vannak körülöttünk – Presser Gáborra, Kiss Tiborra vagy Lovasi Andrásra gondolok például –, akik mind nagy nevek a magyar zenei életben, akik saját maguk is alkotók, s nem csak a zenéjüket, hanem akár a verseket is maguk írják hozzá. Ezeket az alkotókat bevontuk ebbe a népzenei környezetbe, s az ő segítségükkel próbáljuk újravarázsolni a dalokat a mi nyelvünkre. Azt hiszem, ezért van ilyen ismertsége és elismertsége ennek a zenének.

Szabó Attila: Az volt a nagy újításunk, hogy nem rockzenei hangszerekkel játszunk népzenét, ahogy ezt sokan csinálják, hanem népzenei hangszereken játszunk kortárs zenét is. Olyan számokat sikerült kiválogatni és később előadni, amelyekből olyan népszerű dalok lettek, amelyet népzenei együttes még nem csinált. Erre felkapta a fejét mindenki. Ha ezek a feldolgozások nem lettek volna ennyire népszerűek, mi sem lettünk volna.

– Volt-e olyan kritikai visszajelzés, hogy a fanatikusabb népzenekedvelők számon kérték önöktől, hogy eltérnek a klasszikus értelemben vett népzenétől?

Majorosi Marianna: Természetesen volt ilyen. Úgy szoktuk őket hívni, hogy a folkrendőrség.

Szabó Attila: Etnopolicáj.

Majorosi Marianna: Azt gondolom, valamiféle igazsága mindenkinek van. Ők védik a mundért: az autentikus népzene úgy gyönyörű, ahogy van. És ez igaz is, mi ezt igyekszünk megtartani. Még ha ők nem is így gondolják. Tőlem is szokták kérdezni, hogy miért énekelek ilyen feldolgozásokat, amikor énekelhetnék népdalokat is. A válaszom az rá, hogy azért mert szeretem, az ember tegye mindig azt, amiben hisz és amit szeret. Én abban hiszek, hogy ezek a dalok és a magyar népzenének az ereje összevegyítve egy másfajta zenei világot teremet, és olyan erőt tud képviselni, ami sikernek örvend. A népzenének az a fajta megőrzése, amit ők gondolnak, számomra egy kicsit múzeum, mert nem szabad hozzá nyúlni. Holott a népzene – benne van a nevében is –, mindig formálódott, kétszer egymás után senki sem énekelte el ugyanúgy azt a dalt. Ha én a saját világomon világomon keresztül próbálom előadni, nem lesz olyan, mint a néni, akitől tanultam, mert ő is a saját világán keresztül adta elő. Én egy másfajta világot élek, és abból merítem, így nem kell olyan nagy figyelmet fordítani a folkrendőrségre sem.


Marosvásárhelyen kezdődik a hétállomásos turné

A tavalyi sikeres kétállomásos után most hosszabb erdélyi turnéra érkezik a magyarországi Csík zenekar. Marosvásárhelyen október 19-én a Kultúrpalotában, Csíkszeredában október 20-án a Szakszervezetek Művelődési Házában, Sepsiszentgyörgyön október 21-én a Szakszervezetek Művelődési Házában, Gyergyószentmiklóson október 23-án a Művelődési Központ nagytermében, Székelyudvarhelyen október 24-én a Művelődési Házban, Kolozsváron október 25-én a Magyar Operában, míg Szatmárnémetiben október 26-án az Északi Színházban koncertezik a zenekar. A koncertek mindenütt 19 órától kezdődnek.

A zenekar tagjai: Makó Péter (fúvós hangszerek), Majorosi Marianna (ének), Barcza Zsolt (cimbalom, harmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Szabó Attila (hegedű) és Kunos Tamás (brácsa).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen

A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 99 kifejlett kutyát és 22 kölyköt gondoznak. A befogások száma nem csökken, folyamatosan újabb és újabb példányok érkeznek, így a vezetőségnek néha altatáshoz is kell folyamodnia.

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen

Bár a farsang farkáig még jó néhány nap van hátra, nem mindenhol várnak éppen addig az elűzésével. Kézdivásárhelyen például már ezen az szombaton, február 7-én eltemetik a telet.

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen
2026. február 06., péntek

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos

Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos
2026. február 05., csütörtök

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
2026. február 04., szerda

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható

Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható
Hirdetés