
Bár a szocializmus kapcsán nagyon sok negatívumot tudnánk felsorolni, ezúttal a „vidámabb” oldala került napirendre. A Csíki Székely Múzeum által szervezett Múzeumi esték sorozat keretében az említett időszakra jellemző szórakozásról és a szabadidő eltöltéséről zajlott nosztalgiával fűszerezett beszélgetés.
2016. április 13., 14:042016. április 13., 14:04
2016. április 13., 14:052016. április 13., 14:05
Tavasz a Hargitán, Megéneklünk Románia, Ezüstfenyő Fesztivál – ezek a nevek a mai fiatalságnak nem sokat mondanak, viszont nagyon sok Csíkban élőnek vannak kellemes és kellemetlen emlékei e rendezvények kapcsán, amelyeket többnyire vallásos ünnepekre „szerveztek rá”. Pozitívumait képezték például, hogy pezsgő kulturális életet hoztak magukkal, kórusok, zenekarok, táncegyüttesek szerveződtek ezek nyomán. A fesztiválok mellett a hétfő esti „nosztalgiázás” során felidézték az erdélyi táncházmozgalom elindulását, a régizene fesztiválokat, szó esett a hetvenes-nyolcvanas évek zenéjéről is, illetve ezúttal is filmvetítéssel egybekötött beszélgetés során elevenedtek meg a témához kapcsolódó csíki történetek.
Aki átélte azokat a korokat, szívesen közöl információkat a fiataloknak – bizonyosodott be ezen a múzeumi esten is, amelyen minden korosztályból láthattunk résztvevőket. Hangulatteremtésként mindjárt belépéskor egykori plakátok fogadtak, összefoglaló képet adva a megidézett kor igencsak színes kulturális kínálatáról.
Gagyi József társadalomkutató „helyezte szakmai keretekbe” az estet, beszélve az ipari társadalom idejének megoszlásáról a munka és a szabadidős tevékenységek közt. „Csíkszeredában már ’44 előtt kialakultak a keretek, a formák, a rendezvények – ami művelődési életként kategorizálható –, a sportolás is beindult mint jellegzetes szabadidős tevékenység. A szocializmus ideje az, amely az egész korszakot és Csíkszeredát meghatározta. Minden hatalmi szerkezet egyben időgazdálkodási szerkezet, eldöntik ideológiai alapon, hogy mi szervezhető meg, mi az, amit megtiltanak, mit támogatnak, mit tűrnek. Ezáltal alakulnak ki azok a hivatalos keretek, amelyek mellett mindig ott van a nem hivatalos, az árnyékban lévő tevékenységeknek a sorozata” – magyarázta a társadalomkutató. Hozzáfűzte, a szocializmusra jellemző volt a centralizált, monopolizált, hierarchizált időgazdálkodás, 1948-tól kezdve kialakultak az intézmények, amelyeket központilag képzeltek el, hoztak létre.
„Mindig vannak fölöttes szervek, mindig van a döntéshozásnak olyan hosszú tervezése és szervezése, amely centralizáltan történik, meghatározza az éves, az ötéves tevékenységeket. Ha azt mondjuk: fesztivál, nem arról van szó, hogy egy rendezvény, hanem éveken keresztül zajlik. A monopolizáltság azt jelentette, hogy költségvetés szempontjából megvolt, mit támogattak, mégpedig a kultúrházak hálózatán keresztül. Mindenféle politikai és kulturális rendezvényeket szerveztek, amelyek a megerősödött hatalmat szolgálták – fejtett ki. Két térképpel illusztrálta a helyszínek megváltozását, amelyek a kulturális élet felpezsdülését is magukkal hozták, a két művelődési ház, a mozi, a jégpálya mind-mind a tömbházlakók más időgazdálkodását hivatottak „kiszolgálni”.
A múzeumi esteken filmvetítések által idéznek fel csíki történeteket. Ezúttal a Csíki Tévében a kilencvenes évek végén műsorra került Visszajátszás elevenítette meg Gál Árpád zeneszerző tevékenységét, akinek nevét leginkább a Hajrá, fiúk, csíki gyerekek kezdetű slágerrel köthetjük össze. Gál Árpád, mint a filmből is kiderült, az ötvenes évekbeli csíki zenei élet kovásza, aki egészségét nem kímélve évtizedekig vállalta a karvezetés, zenei irányítás sok áldozatot követelő feladatát.
A szocializmus éveiben számos csíkit tömörítő kórusmozgalomról Kövér Magdi néni beszélt, a Barozda és a táncházmozgalom szerepéről Györfy Erzsébet emlékezett. Sok szép emlék felidéződött a késő estébe nyúló, jó hangulatú beszélgetés folyamán, a folytatásra jövő hónapban lesz lehetőség.
Múzeumi esték Csíkszeredában
Nem titkolt célja a Csíki Székely Múzeumnak a helytörténeti gyűjtemény bővítése a múzeumi estek megszervezésével is, ugyanakkor a várostörténeti kiállításhoz is zajlik az anyaggyűjtés. Másrészt aki átélte a megidézett korokat, szívesen mesél róla, az ifjúság pedig ennek köszönhetően rengeteg információhoz juthat – véli Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, aki a hétfő esti beszélgetést megnyitotta. Kiderült, a szocializmusbeli szórakozás, szabadidős tevékenységek témájának összetettségéből adódóan két részben lesz lehetőség nosztalgiázásra: májusban a személyesebb jellegű kikapcsolódás, a hétvégi házak elterjedése, a kirándulások, a mozizás, a különböző összejövetelek kerülnek terítékre. Továbbra is szívesen fogadnak minden olyan fénykép-, dokumentum- vagy tárgyadományt, mely a szocializmus időszakának szabadidős tevékenységeihez köthető.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!