Megmozgatták a „gézengúzokat”

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Három napig nevezte otthonának több száz gyerekes család a Nyárádszentlászlón levő Pásztortűz panziót és gyermektábor területét. Az első alkalommal megrendezett Gézengúzok gyerekfesztivál helyszínére szombaton képletesen kitették a megtelt táblát: több résztvevőt már nem tudtak fogadni.

2016. július 10., 18:062016. július 10., 18:06

2016. július 10., 22:592016. július 10., 22:59

Mosolygós arcok, gyerekzsivaj fogadta a Nyárádszentlászlóra kilátogatókat a hétvégén. A Marosvásárhelyért Egyesület szervezőcsapatának változatos programjai közül a gyerekek koruknak és tetszésüknek megfelelően választhattak. Sok szülő szabadon hagyta, hogy a gyerekeik kipróbálhassák magukat a különböző próbákon, ahol petákokat nyerhettek, amelyeket más tevékenységekhez használhattak fel.

Míg a gyerekek a játékok, kézműves tevékenységek világába ugrottak fejest, a szülők különböző előadásokat hallgathattak meg. A fedett műhelyben a kalapácsütögetés mellett izgatott gyerekhangok csengtek, amint megszülettek a megálmodott kézműves alkotások. Nagy örömöt okozott a lurkók körében a kutyabemutató. A Magyar Kutyafajták Romániai Klubja kilenc fajtát ismertetett több tenyésztő segítségével. A prezentálást követően a gyerekek nagy örömmel simogatták az ebeket, a szülők pedig hasznos információkat tudhattak meg a bemutatott fajtákról.

A szülők is örültek a gyerekfesztivál adta kikapcsolódási lehetőségnek. Tölgyesi Andrea szerint a tábor nagyon ötletes, mozgalmas és gyerekbarát. Elárulta: ha jövőben is megrendezik, újra eljön a családjával. „Úgy látom, mindenki megtalálta a magának való szórakozást” – fogalmazott az anyuka.

Zökkenőmentesen ért véget a fesztivál, Boda L. Gergely főszervező szerint incidensek nem történtek, néhány horzsolás történt csupán, amiket a tábor orvosa el is látott. Megtudtuk: több mint 1500 személy volt jelen a rendezvényen, a szombati napon ezért kellett korlátozni a belépést, mivel túlzsúfoltság lett volna a játékoknál és a különféle tevékenységeknél. „Bizakodóak vagyunk, mert a gyerekektől és hozzátartozóiktól kapott visszajelzések igen kedvezőek. Látva ezt a nagy érdeklődést, mi mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy jövőre is megnyissa kapuit a Gézengúzok gyerekfesztivál” – fogalmazott a szervező.

Popovici Aletta

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés