
Hatalmas hangerővel indul a IX. Székelyföldi Rockmaraton szerdán, július 7-én délután. A legelső nap koncertsorozata a magyarországi Zord fellépésével indul, utánuk jön a Nigromantia, a Damned és a Kopor-Show. A fő attrakció természetesen a Tankcsapda lesz!
2010. július 07., 15:012010. július 07., 15:01
2010. július 07., 16:022010. július 07., 16:02
A szervezők mindent megtesznek, hogy a rockmaratonra ellátogatók a legjobb minőséget kapják, és ez látszik a zenei felhozatalon, illetve a felszerelésen is: \"Technikailag tavalyhoz képest mintegy 50%-kal fejlesztettünk. Szintén ezzel a felszereléssel zenél a Rammstein zenekar is. Kedd este kipróbáltuk a városban, nagyon jól lehetett hallani. Fejlődtünk a fények terén is, jóval több felszerelésünk van, mint eddig. Sikerült elérnünk azt a szintet, hogy a Tankcsapda is ellátogasson hozzánk. Várjuk a résztvevőket, az idősebb korosztályt is – ajánlom nekik a Hobo Blues Bandet, de az összes többit is” – tájékoztattak a főszervezők. Szerda délre 4–5%-kal többen jöttek el sátorozni az előző évekhez viszonyítva.
Érkeznek a zenekarok, itt lesz Kalapács József, tegnap reggel elindult a Kárpátia, Hobóék repülnek, szombatra érkeznek a Hammer Worldos bandák. Rendelkezésre áll egy nagy sátor, így az esetleges viharok nem fogják megakadályozni a jó bulikat. A foci-vébét minden este kivetítik, tehát a sportrajongóknak nem kell beutazniuk a városba a koncertek ideje alatt.
A tavalyi árakon próbálják tartani a büféket is, igazodva az emberek válságos pénztárcájához.
A rocközön július 8-án folytatódik, a koncertsort a belföldi Elendil kezdi, folytatja a Dirty Dogs és az Empty Dreams. Ugyancsak az est folyamán a Kárpátiára, a Kalapácsra, valamint az Agregatorra lehet zúzni, a koncerteket a Hate zárja. Minden zenekedvelőnek ott a helye!
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
szóljon hozzá!