
Fotó: Kristo Robert
Lehet annál jobb, ha valaki abból él, amit a legjobban szeret? Bene János csíkszeredai kovácsműhelyében jártunk, aki még gyermekkorában édesapjától, nagyapjától leste el a mesterség csínját-bínját.
2010. március 02., 18:262010. március 02., 18:26
2010. március 02., 18:322010. március 02., 18:32
Fotó: Kristo Robert
Egyesek úgy vélik, a hagyományos kézműves mesterségek kihalófélben vannak, míg mások szerint újból reneszánszukat élik. A háromszéki származású Bene János idén nyitott kovácsműhelyt Csíkszereda központjában. A fiatal mesterember tanulmányai kapcsán került Csíkszék központjába, és feltett szándéka, hogy az őseitől örökölt mesterséget továbbvigye, tudását kamatoztassa. Keze alól igazi remekművek kerülnek ki, és minden a hagyományos technikával, az ősi motívumkincsek felhasználásával készül – hangsúlyozza a Székelyhon.ro-nak
Bene János családja férfi tagjaitól, édesapjától és nagyapjától – akiket szintén Jánosnak hívnak – tanulta a mesterséget, de családjukban hat generációra visszamenően a vas megmunkálásából éltek az ősök. A legidősebb Bene János túl a nyolcadik ikszen ma is dolgozik az olaszteleki műhelyben, patkót készít, lovat patkol, míg János édesapja inkább a díszes kapukkal, kerítésekkel, lakberendezési tárgyakkal foglalatoskodik. János műhelyében pedig a szintén itt tanuló öccse, László is besegít, ha szükség van rá.
A hagyományápolás számára – amellett, hogy a két évszázados mesterséget folytatja – abban is megnyilvánul, hogy ragaszkodik az egykori formákhoz, technikai megoldásokhoz is. A klasszikus és a modern kovácsmunka ötvözésére törekszik, kialakítva saját stílusát. A szegecsek, a bilincsek – a hegesztettekkel ellentétben – kiemelik, hogy kézi munkáról van szó, ugyanakkor nagyobb stabilitást, hosszabb életet biztosítanak, „megvan ennek is a matematikája” – hangsúlyozza a fiatal mester.
„Kikapcsolódás is, ha itt lehetek, bármi történik, ha nekilátok dolgozni, megnyugszom” – mondja Bene János, aki második szakmája szerint környezetmérnök. A Sapientia egyetemen államvizsgázott 2008-ban, és vizsgadolgozatát is a vas korróziójából, védelméből írta. Számos barátra tett szert, kiváló tanárokkal találkozott Csíkszeredában, és itt ismerte meg menyasszonyát is, mindezek miatt döntött úgy, hogy marad. Azonban rendszeresen hazajár Olasztelekre, ahol olykor szakmai tanácsért is fordul édesapjához, nagyapjához.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!