Palánta néven október elején indította útjára a székelykeresztúri Vox Fm Rádió tehetségkutató versenyét, melyről bátran kijelenthetjük, tájainkon igazi újdonságnak számít. Október végén lezárult a tehetségkutató versenyre való benevezés, és összesen harminckilencen mérettetnek meg: hangos műsorszámmal, ami lehetett ének, vers, próza, szabad beszéd, és a nálunk is egyre népszerűbb stand-up comedy műfaja. A rádió célja a tehetségek ismertté tétele.
2009. november 12., 21:012009. november 12., 21:01
A benevezők legfiatalabbika – többen is vannak – három éves, a jelentkezők zöme viszont tinédzser, belőlük zenekarok is alakultak, ugyanakkor a legidősebb pályázó 66 éves. Többnyire Keresztúr térségéből jelentkeztek a palánták, de van kézdivásárhelyi nevező is, tudtuk meg Rátz-Illés Máriától, a Vox rádió értékesítési igazgatójától. Múlt vasárnap elindult a rádióban a Palánta című műsor is, melyben keresztúri szakértői zsűri, értelmiségiek, pedagógusok, zenetanárok értékelik, ám lesz alkalom, hogy mellettük Dancs Annamari is véleményezi a versenyzők számait. Ez nem jelent be- vagy kiszavazást – utóbbit csak a hallgatók tehetik meg a rádió honlapjáról. Mindig a legkevesebb szavazatot kapott versenyző esik ki. A legelső Palánta műsorból már tízen kirostálódtak, és a rajongóknak jó tudni, vasárnaponként a műsort követően újraindul nulláról a szavazás, tehát a kedvencek továbbjuttatásában a szorgos kattintgatás sorsdöntő lehet.