Ki gondolná, hogy nagyon sok hasonlóság van a törékeny héjú tojás és a patás állatok patkolása között, hisz köztudott, hogy egyik művelet fizikai erőkifejtést igényel, a másik pedig egészen finom mozdulatokat? Közös vonásuk, hogy jó eredményt csak hatalmas odafigyeléssel, precizitással, kitartással lehet elérni mindkét művelet esetén – állítja Tölgyesi Béla. A gyergyószentmiklósi ötvösmester, rézműves saját magát próbára téve látott hozzá évekkel ezelőtt a tojáspatkolásnak.

Önmagának volt a tanítója, hisz akarva sem talált volna tojáspatkolót a környéken. Állítja, Erdélyben mindössze három mesterembert tartanak számon. Leírásokból tanulta a technikát, ami hajdanán a patkolókovácsok sajátja volt: inaséveik befejeztével amolyan mestermunkaként, egymás közötti virtuskodásból patkolták meg a tojásokat.

„Utánanéztem, hogy a tojáspatkoló mesterek milyen anyagokat használnak fel, hogyan készítik a hozzávalókat. Próbálkoztam. A kísérletezés elég sok időt vett fel, mert az első darabok nem sikerültek, a tojás nem bírta ki a műveleteket” – meséli Tölgyesi. Mint mondja, hosszú idő kellett ahhoz, míg egyeztetni tudta a kalapált és csiszolt szegek méretét a tojásba fúrt lyukak átmérőjével, és időbe telt, amíg a tojásra kerülő vereteket olyan ívben sikerült meghajlítania, hogy jól illeszkedjenek az ovális felülethez.

A patkolt és patkós tojás nem ugyanaz

A kezdetek után nyolc évvel már kevés tojás törik szét a mesterember keze alatt és a díszítő veretek formáinak számát is bővítette. Ezeket egyébként szintén ő készíti réz- és cinlemezkékből. „Saját motívum konkrétan nem alakult ki, a mások által is alkalmazottakat készítem el, amik – átszűrődve rajtam – a kezem alatt némileg módosulnak. Egyedi talán a feleségemnek készített patkolt tojás, amit a nőiesség szimbólumával díszítettem” – mondja az ötvösmester. A díszítő motívumok kapcsán jegyezte meg, a tojásokra kerülő ékek rögzítési technikája kétféleképpen történhet, így patkolt és patkós tojásokról beszélhetünk, amik között lényeges a különbség. „A patkolt tojás esetén a szegek egyik felén bedugva, a másikon kihúzva keresztülmennek a kifújt tojáson, így tartják meg a díszként használt veretet. A rögzítés módszere ugyanaz, mint ahogy a ló lábára a patkót felverik. A másik módszer, vagyis a patkós tojás elkészítése esetében a tojásra úgy verik fel a patkót, hogy a szegek vége belelóg a tojásba, nincsenek kihozva, visszahajlítva” – magyarázta az eltérést.

Egy munkanap egy patkolt tojás

Tölgyesi Béla keze alól patkolt tojások kerülnek ki, a hozzávalókat ő maga készíti. „Kiöntök egy cinrudat, kilapítom és formára kalapálom. A szegeket is én készítem – egyenként. Ez nagyon időigényes, mert kikalapálásuk után addig kell csiszolni, amíg megfelelő vastagságúak, azaz 1,5 milliméteresek lesznek, ezután kialakítom a szegek fejét, hegyét. Az előkészítő munka tehát sok időt vesz fel, főként, hogy egy tojásra legkevesebb 20 darab szeget használok fel. A veretek fölrakása körülbelül másfél óra alatt történik meg, és összességében egy patkolt tojás elkészítése mintegy 8 órát vesz igénybe. Persze, ha nem törik el a tojás! Mert van, hogy belehevülök a munkába, meghúzom a szeget, hogy a veret ne lötyögjön, zörögjön. A laza rögzítés miatt sérülhet, akár el is törhet a tojáshéj, és azt nem lehet foltozni, ragasztgatni, mert a mester büszkesége a szépen kivitelezett patkolt tojás” – tudtuk meg.

A szegeket, vereteket többnyire lúdtojásra rögzíti Tölgyesi Béla, a tojó szárnyasokat családilag tenyésztik. Nem csak az otthonról kikerülő alapanyaggal dolgozik, patkolt már kacsa-, tyúk-, fürj- és strucctojást is. Mint mondja, büszke műveire, de nem ragaszkodik hozzájuk. „Édesgeti a lelkemet az, hogy meg tudtam csinálni. Ha meg kell válnom egy-egy darabtól, a tudás úgy is nekem marad, képes vagyok újat és talán szebbet csinálni” – mondja.