Kádár Enikő: szerettek és tudok szeretni

– Szüleim elmondása szerint nagyon érzelgős kislány voltam. Amikor pályaválasztásra került sor, mindenképpen elárusítónő szerettem volna lenni, de anyukám nem engedte, mondván, sokkal több van bennem. Egyetemet kerestünk, így jutottunk el a pszichológia szakra, és döntöttük el, hogy Kolozsvárra, a Babes-Bolyai Tudományegyetemre felvételizek. Anyum sokat segített a döntés meghozatalában. Elvégeztem az egyetemet, majd a mesterit is. A pszichológiában az az izgalmas, hogy az egyetemen elvégzése után tovább kell szakosodni, én a pszichodráma szakterületet választottam, ami több mint tízéves képzést jelent. Nagyon izgalmasnak találom, hogy ne csak ülve, beszélgetve, hanem mozgásban, szerepekben kifejezve ismerjük meg saját magunkat is. Mozgalmas és intenzív módszer. Most ugyan gyermeknevelési szabadságon vagyok, de a Székely Károly Szakközépiskolában iskolai tanácsadóként dolgozom, és hozzám tartozik a taplocai Xantus János Általános Iskola is. Több rendben együtt dolgoztam a Kalot Egyesülettel a Nők iskolája keretében mint foglalkozásvezető. Ezt nagyon szerettem.

– Közel hat éve dolgozik együtt a Csíki Hírlappal. Ez a munka miben jelent újat?

– Nagyon sok pluszt hozott. Foglalkoztat egy gondolat, és azt kidolgozom, megírom. Ezek a témák kicsit rólam szólnak, bennük vagyok én is. Most éppen az anyaság, a gyermeknevelés, babavárás foglalkoztat, emlékszem, amikor elkezdtem írni, akkor ismerkedtem meg a férjemmel, akkor a társkapcsolatokkal foglalkoztam. Nagyon jó kis önismereti munka. Megvannak a kedvenc cikkeim, és vannak olyanok is, amit ma már másként írnék meg.

– Sára nemrég töltötte be az egy évet. Mennyiben változtatta meg önt, az életét az anyaság?

– Teljes mértékben. Amíg Sára még a pocakomban volt, azt mondtam, hogy a gyerekkel is mindent lehet csinálni, de nem, nem lehet. Sára érkezése megváltoztatott, lemondásokról szól, persze nem az önfeláldozásos lemondásokról, de tudom jól, hogy mindent nem tudok bevállalni. Eddig 180 fokon pörögtem, és minden vállaltam, de most már nem lehet. Abban a pillanatban, hogy megszületett Sára, kialakult egy szép burok, amiben ketten vagyunk, együtt vagyunk, és neki erre van igénye. Főleg az első fél év szól erről a nagyon erős szimbiózisról. Lényeges, hogy érezze az anyja által nyújtott biztonságot, azt, hogy rá számíthat. Most anya vagyok, és minden erről szól. Ugyanakkor Sára érzékenyebbé is tett. Ebben semmi rossz nincs. Sára születése előtt mindig azt hangoztattam, hogy mennyire fontosak a határok, a következetesség, de ő teljesen megváltoztatott, mert a szeretet, a gyöngédség került előtérbe. Ha a könnyek jönnek, azzal nincs baj, még emberibb leszek. Azt érzem, hogy nőiesebb, de emberibb is lettem. A munkámban is. Nem a tanulás, az elméletek adnak erőforrást, hanem az érzelmek. Az, hogy Sára a lányom, egy nagyszerű ajándék. De egy gyerek születésével átalakul a házasság, a szülőkkel, családdal való kapcsolat. Minden átalakul. Azt lehet mondani, hogy van gyerek előtti és gyerek utáni időszak. Megváltozik a gondolkodásod, a kapcsolataid, az érzelmeid, a tested.

– Ezt sokan nem is tudják feldolgozni...

– Pedig más lesz, letagadhatatlan. Én élvezem a testemet, azt hiszem, jobban is szeretem, mint korábban. Kicsit olyan érzés, mint serdülőkorban, amikor szintén átalakul a test, akkor viszont nem tudtam mit kezdeni vele. De most szeretem. Persze ezen kell dolgozni, hiszen van egy lányom, aki már ebben a korszakában is utánoz mindenben, és ha én nem szeretem a testem, akkor ő is ezt látja. Az elhízástól biztosan sokan tartanak, de ez is hozzátartozik, bár senki sem beszél erről. Ez egy átalakulásos folyamat. Igen, megváltozott a testem, de ez nem azt jelenti, hogy nem ápolom, nem figyelek rá, nem szeretem magamat. Nem hiszek annak, aki azt mondja, felszedett 25 kilót, és ez nem zavarja. Mindegy egyébként, hogy hány kilót híztam, az a lényeg, hogy figyeljek magamra. A nagy változások az életünkben testileg is és lelkileg is megváltoztatják az embert.

– Szeretem önben, hogy mindig derűs, pozitív, lelkes. Ezen kellett dolgozni, vagy belülről jön? Meg lehet tanulni ezt a hozzáállást?

– Belülről is jön, de hozza az életem is. Ha az ember tudja értékelni, hogy mije van, persze hogy derűsebb. Nagyon szeretem azt, ahogyan alakul az életem. Ezért is kérdeztem, hogy vajon én vagyok-e a megfelelő interjúalany. Azt érzem, hogy engem szerettek, és én tudok szeretni. A lányomnak is azt szeretném átadni, hogy ő szeretve van.

– Munkája révén mélyebben belelát a gyerekek világába, problémáiba. Sok mindent tapasztalt. Nem aggódik? Egyébként jobban megviselt-e a problémás gyerekekkel való foglalkozás?

– Igen. Nehezebb. A gyerekek érzékenyebbek, velük dolgozni nem egyszerű. Rengeteg energiát igényelnek. Igen, féltem, aggódok, tudom, mi vár rá 15 év múlva. Azt is tudom, hogy a gyerekek tudnak kegyetlenek is lenni, azt is tudom, milyen, amikor a gyerekedet kicsúfolják, vagy csúf beceneve van, kiközösítik, megverik. Nehéz kérdések. Más szakemberként viszonyulni ehhez, és más anyaként. Nem tudsz szakemberként működni otthon. Tudod, ott van háttér-információként, hogy mennyi veszély leselkedik rá a nagyvilágban, de szülőként sem tudunk mindent kivédeni. Emlékszem, hogy kislányként a játszótéren meg akartak verni a gyerekek, és anyum megvédett, hihetetlenül jólesett. De azt is tudom, hogy utána a gyerekek menyit csúfoltak ezért. Mindennek ára van, mindenért meg kell küzdeni.

– Segítség-nyújtásról szól a munkája, problémás emberek keresik fel. A gondjaiktól mennyire sikerül elhatárolódni?

– Amikor bezárom a kabinet ajtaját, akkor a munkámat ott hagyom, máskülönben nincs magánéletem. Csak így tudok másokra figyelni és feltöltődni. Nehéz sorsú emberekkel nehéz dolgozni. Sokan hihetetlen nagy terheket cipelnek. Olyan is van, hogy elmegy, én ott maradok, és azon gondolkodom, hogy vajon jó-e, hogy elengedtem. Volt arra is példa, hogy hazaértem, és fel kell hívjam. Szerződés kötünk a páciensekkel, megbeszéljük, hogy hívhat, jelezhet, ha nagy a gond. Sokan vannak, akik el sem kerülnek szakemberhez, hanem egyedül küzdenek. Sokkal több ember számára jobb lenne, ha pszichológushoz járna, de tudom, hogy nehéz segítséget kérni.

– De ha nem is mennek pszichológushoz, sokkal inkább őszintébbek kellene legyenek az emberek, akár magukkal szemben is... Vagy egyáltalán tudjuk meghallgatni a másikat...

– Ez nagyon szép. Ha alapvetően őszinte vagyok, akkor sok minden megoldódik. Meg a meghallgatás is fontos. Sokkal könnyebb kioktatónak lenni. Nekiszegezni a másiknak, hogy nézel ki, vagy legyél lazább, adjál magadra. Ezek milyen szavak? Fogalmunk sincs, hogy mennyire lehúzzák a másikat. Szavakkal képesek vagyunk megsemmisíteni egy másik embert. Ha egy házastárs azt mondja, hogy nézel ki, na így velem nem jössz. Na, ezek után milyen önbizalma lesz annak a nőnek? Hihetetlen, milyen hatalmuk van az embereknek, a szavaknak. Nehéz helytállni és jól csinálni.

– Lehet jól csinálni, vagy apró hibák még becsúszhatnak?

– Százszázalékosan jól nem lehet. Mi az, hogy kicsik, beleférnek a nagyobbak is, emberek vagyunk.

– Úgy érzem, jobb szakmát nem is találhatott volna magának...

- Én is úgy érzem. Nagyon szeretem a szakmámat, szeretem az embereket, a gyerekeket, a lázadó tinédzsereket. Jó az emberek között. Szeretem, hogy rám merik bízni magukat, én pedig rájuk merem bízni magam. Nagyon megtisztelő, hogy bekopognak, megnyílnak, segítséget kérnek. Tudatában vagyok annak, hogy ez számukra nem lehet könnyű. Részükről ez egy nagy ajándék.

– Mi lesz Kádár Enikővel mondjuk úgy tíz év múlva? Mit szeretne még az élettől?

– A napokban ezen nagyon elgondolkodtam. Ott van a megálmodott várunk, amire el sem tudom mondani, mennyire vágytunk és mennyit dolgoztunk érte. Hamarosan költözünk. És itt van Sára, aki tökéletes. Mit szerethetnék még? Semmit. Én arra vágyok, hogy meg tudjak öregedni a férjem mellett. Mikor terveztük a házat, azt nézte a férjem, hogy ha majd idősek leszünk, akkorra is megfelelő legyen. Igen, milyen jó lenne akkor is együtt lenni, szépen élni. Lássa meg majd akkor is ugyanazt az értéket bennem, mint amit én benne. Ez az én nagy vágyam. És akkor szép kerek lesz a világom, az életem.