Jubilál a televíziós fesztivál

Ünnepi kiadással, de új helyszínen várja a filmkedvelő közönséget a Simfest, vagyis a Helyi Televíziók és Független Stúdiók Fesztiválja. A fesztivál kedden este kezdődik és hat napon át kínálja programját a szakmabelieknek, de nem csak.

Szász Cs. Emese

2012. augusztus 20., 16:392012. augusztus 20., 16:39

2012. augusztus 20., 17:052012. augusztus 20., 17:05

A Simfest Románia egyetlen televíziós fesztiválja, amely kifejezetten a helyi és regionális adókat, valamint független csatornákat célozza meg. Az esemény ugyanakkor egy szakmai összecsapás is, amely során a televíziós szakértők – szakmabeliek, egyetemisták, médiakedvelők egyaránt – új ötleteket,  értékeket fedezhetnek fel. A fesztivál jó pár éve már, hogy Piskiről Marosvásárhelyre költözött, azóta pedig a város kulturális hagyományait gazdagítja. A fesztiválra minden évben érkeznek hazai és külföldi újságírók is, de a műfaj hétköznapi kedvelői is be-beülnek egy-egy programpontra.

Idén a marosvásárhelyi Vár felújítási munkálatai miatt új helyszínt kellett keresni a Simfestnek is, a legtöbb programpont a Művész moziban zajlik majd, a szombati díjkiosztó záróünnepségnek pedig a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház ad otthont.

A Simfest programja:

Kedd, augusztus 21. – 18.30 óra, Művész mozi, Flóra terem:
– Ştefan Fischer rendezőnek (Németország) szánt kitüntetést adják át, amit filmvetítések és beszélgetések követnek. A közönség láthatja a Nyomok a sárban, valamint a Baku, a tűz városa.

Szerda, augusztus 22. – 18.30 óra, Művész mozi, Flóra terem:
– Copel Moscu hazai rendezőnek szánt kitüntetést adják át, majd levetítik az Eljön majd egy nap, Az Ozana partján, valamint a Minden, ami fénylik című filmet, mindezeket beszélgetés követi

Péntek, augusztus 24. – Művész mozi:
 – 12.00 órától a Tritonic Nyomda napját ünneplik, könyvvásáron vehet részt a közönség, valamint Bogdan Hrib íróval találkozhat
 – 18.00 órától bemutatják a Két új könyv a zsurnalisztikáról című dr. Ion Stavre szerző kötetét
 – 19.00 órától sor kerül a hallgatók filmjeinek díjkiosztóját tartják

Szombat, augusztus 25. – Mihai Eminescu Ifjúsági Ház:
 – 20.00 órától sor kerül a SIMFEST díjkiosztó záróünnepségre, amelynek keretén belül megemlékeznek Jeana Gheorghiu és Visi Zefir Ghencea producerekről, a SIMFEST első nyerteseiről is
 – Flamenco koncert Marta és Richard Moir kanadai zenészpárossal

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei