
A Küküllő- illetve Balaton-parti település 2000-ben kötött testvérvárosi kapcsolatot. Már-már testvéri az a közösség, amelynek 10 éves évfordulóját a napokban együttes programmal ünneplik Székelyudvarhelyen a tihanyi és helybeli ministránsok. Akik elkezdték a ministráns találkozókat, felcseperedtek, de évről évre újabbak csatlakoznak, ismerkednek, leveleznek. A családok is ápolják a barátságot, és évenként, felváltva meglátogatják egymást – e kis mag személyesíti meg a testvérvárosi köteléket.
2010. június 22., 11:482010. június 22., 11:48
2010. június 23., 13:362010. június 23., 13:36
A csoport „lelke”, Csizmazia Zsolt valamint Varró János tihanyi alpolgármester vezetésével egy hetet tölt Székelyudvarhelyen a 47 fős csoport. Nagy Hajnal és Zoltán hitoktatók meséltek a Székelyhon.ro-nak. 2000 óta minden évben ellátogatnak szerre egymáshoz. Idén a Tamási Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el a csoportot, a reggeli a Szent Miklós-plébánia, a vacsora pedig a polgármesteri hivatal ajándéka.
A kapcsolattartás során egyik céljuk a honismeret: első nap Ivóban, pénteken Háromszéken jártak. A Székely Nemzeti Múzeum kiállításai után meglátogatták az alsócsernátoni skanzent, majd Gelencén a Szent László-freskót csodálták meg. A Nyerges-tetőn feliratos keresztet állítottak a kopjafaerdőben, elszavalták Kányádi versét, és imádkoztak az elesettekért. Szombaton a varsági tanyasi élettel ismerkedtek, kigyalogoltak a kilátóhoz, a Mutatóhoz, a Csorgókőnél hűsültek majd Küküllőig folytatták a gyalogtúrát. Vasárnap közösen vettek részt a szentmisén, majd a helybeli ministránsok családjai szerveztek programot. Este pedig mindannyian felléptek a Márton Áron Katolikus Ifjúsági Házban tartott szórakoztató és kulturális programon.
A vendéglátók humorpercei után a 6Tyúk balett előadásán derültünk. Utánuk a Hej, tihanyi halászok összeállításban fellépett Bácsi Gabriella vezetésével a tihanyiak nemzetközi hírű gyermek-néptánccsoportja. A tánccsoport több mint fele a ministránsközösség tagja. Utána bemutatták a tihanyi legenda dramatizált változatát majd egy táncelemekkel gazdagított színpadi játékot láthattunk, amellyel emléket állítottak a megszűnt tihanyi halászatnak. A gazdag és hangulatos este szeretetvendégséggel ért véget a székelyudvarhelyi szülők jóvoltából. Hétfőn a Madarasi Hargitára kirándultak, ma pedig Farkaslaka Korond következik. Szerdán vesznek búcsút egymástól a jubiláló kapcsolatépítők.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
Egy középfeszültségű vezeték meghibásodása okozta a múlt héten Székelyudvarhely jó részén tapasztalt rövid áramszüneteket, áramingadozásokat.
Noha gazdaságilag értéktelenné válnak a harkályok által odvasra fúrt fák, ökológiai szempontból nagyon hasznosak. Az üregekbe ugyanis kártevőket pusztító énekesmadarak, illetve akár vadmacskák is beköltözhetnek.
Felrobbant egy kempinggázpalack egy székelyudvarhelyi erkélyen vasárnap délután.
szóljon hozzá!