
Szárdó tájképek, csendéletek, gyermeksereg az épület folyosóján és a műhelyként funkcionáló osztályteremben – a csíkszeredai Tanulók Klubjában június 14. és 18. között harmadik alkalommal szervezték meg a vakációs Fantáziaműhelyt.
2010. június 20., 17:342010. június 20., 17:34
2010. június 21., 19:292010. június 21., 19:29
Harmadik alkalommal szervezték meg általános iskolás diákok számára a nyári vakáció első hetében a Fantáziaműhelyt. Hétfőtől péntekig 10 és 15 óra között folyt itt a tevékenység. Váncsa Mónika műhelyvezető azokat a tanítványait hívja meg a foglalkozásokra, akik a tanév során jobban teljesítettek, akikkel jobban lehetett dolgozni.
„A gyermekek egész évben azt kérdezik, lesz-e Fantáziaműhely a vakációban. Ugyanilyen foglalkozások folynak év közben is, csak most szabadabban dolgozhatnak. Minden évben próbálunk újabb anyagokat beszerezi, a gipszöntést és agyagozást például nem lehet egy órába belesüríteni” – mondja Váncsa Mónika. A tábor végén rendeznek egy kisebb kiállítást az alkotásokból, melyeket készítőik természetesen haza vihetnek.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
szóljon hozzá!