Falunapoznak a Teleki-kastélyban

•  Fotó: Berekméri Edmond

Fotó: Berekméri Edmond

Sáromberkén negyedik alkalommal szerveznek faluünnepséget. Idén négy év kihagyás után élesztették újra a kulturális és szórakoztató programokban bővelkedő rendezvényt.

Berekméri Edmond

2014. július 30., 18:592014. július 30., 18:59

2014. július 30., 20:062014. július 30., 20:06

Az első falunapokat, akkor még Gólyafesztivál néven, a Pro Sarumberg Egyesület a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen szervezte, a nagyernyei önkormányzat támogatásával. Aztán megszűnt az együttműködés, és a szükséges anyagiak hiányában a faluünnepségek is szüneteltek. A rendezvény helyszíne idén először a Teleki-kastélykert lesz.

A sáromberkiek falunapja is ünnepi istentisztelettel kezdődik, amelyre a református templomban kerül sor. Itt fogja köszönteni a gyülekezet a település második százévesét, Balogh Ilona nénit, aki a napokban ünnepli születésnapját. Ezt követően Miholcsa József vezetésével, a marossárpataki Mátyás-huszárok vonulnak fel a település utcáin, hogy meghívják a faluünnepségre a település lakóit. A hivatalos megnyitót 14 órától tartják a kastélykertben felállított szabadtéri színpadon, ahol a községvezetők mellett a megyei RMDSZ képviselői is jelen lesznek. A kora délutáni órákban az óvodások és kisiskolások műsorának tapsolhat a közönség, s közben gyerekfoglalkozásokat is tartanak. Lesz arcfestés, szerveznek rajzversenyt, s légvárat is állítanak a kicsik szórakoztatására. Az előző évekhez hasonlóan, nem marad el gulyásfőzés sem, amelyhez a szomszédos településekről is hívtak csapatokat.

A hagyományőrző programok 17 órától kezdődnek a sáromberki ifjúsági néptánccsoport fellépésével. A továbbiakban színpadra lép a marosvásárhelyi Napsugár, a marosludasi Hajdina, a magyarói Csurgó, illetve a holtmarosi Bíborka néptáncegyüttes. Népdalokat énekel Berekméri Réka és Fülöp Szonja, majd Kádár Zsolt fog örömet szerezni a nótakedvelőknek. A sáromberki Limonádé együttes mulatós nótákkal szerepel majd a falunapon. Az esti koncerteken Pap Peti Junior, Nótár Mary, a Titán zenekar, illetve a sztárvendég Zoltán Erika szórakoztatja majd az egybegyűlteket – tájékoztatott a programokról Máté Barna önkormányzati képviselő, főszervező. A faluünnepség főtámogatója a nagyernyei önkormányzat, műsorvezetője Kakasi Miska lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei