
Fotó: Bodnár Arthur
Június 15-én 12 órakor megszólalt Székelyudvarhely új netrádiója, a Más Rádió – a rádiót a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának székháza melletti épületben az iskola rektora, dr. Kandikó József és a főszerkesztő Szabó Attila indították el.
2010. június 15., 12:292010. június 15., 12:29
2010. június 15., 18:082010. június 15., 18:08
Fotó: Bodnár Arthur
A sajtó jelenlétében, rövid beszédek után nyomták meg a gombot a keverőpulton az említettek: elhangzott, hogy nem feltétlenül szolgálják ki a közönségigényt, hiszen alternatív zenei stílusokkal is próbálkoznak.
Szabó Attila először helyi idő szerint 17.30 perckor jelentkezik műsorral az új rádióban – mint mondta, célközönségüknek az értő és érző emancipált kis közösségeket \"szemelték ki\". A rádióindítás után egy képzőművészeti kiállítást is megnyitottak a rádióstúdió mellett, ezen az alkalomhoz illő munkákat, tárgyakat lehet megtekinteni.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!