A Csíkszeredai Városnapok programjában ugyan egynaposra szűkül idén az ötödik Dob-Ban Ritmusfesztivál, azonban a rendezvényt két másik székelyföldi település is vendégül látja. A vasárnapi Mikó-várbeli programok mellett pénteken és szombaton Szovátán, illetve Tusnádfürdőn is sor kerül koncertre.
2010. augusztus 04., 19:532010. augusztus 04., 19:53
2010. augusztus 05., 19:272010. augusztus 05., 19:27
„Teljesen más lett az idei ritmusfesztivál, mint amit egy éve, a negyedik után elterveztünk, zeneileg sokkal bővebb a kínálat. Ez alkalommal, mivel a városnapi programok zöme a várban zajlik, egy napba kellett belesűrítenünk a Dob-Ban fellépőit. Emiatt kezdődik már délelőtt a program a workshopokkal. (…) Zenecentrikus a mostani fesztivál, amit egyrészt sajnálok, mert például a táncprodukciók hozzájárultak ahhoz, hogy még színesebb legyen, másrészt zeneileg nagyon változatosnak és színvonalasnak ígérkezik ez a Dob-Ban” – vélekedik Nagy Tivadar.
Lesznek meglepetések is, ígéri a szervező. Egyike ezeknek a Role együttes ritmusszekciója, az EZE produkciója. „A Szlovákiából érkező Julius Petrust ebben a felállásban még én sem hallottam, egyébként hasonló jellegű, külföldi rendezvényeken Alapi Istvánnal, az EDDA Művek gitárosával szokott fellépni. Horváth Kornél – Orosz Zoltán ütőhangszer-harmonika kettőse szintén igazi színfoltnak ígérkezik, a 21. századi muzsika valódi képviselői ők. Aztán ott van a Macro World formáció, Cserey Csaba és Emil Gherasim keleti, misztikus dob-, illetve gitárjátéka. A helyiek közül ott lesz, ugye, Turcza Hunor a Ramm-Brand(t) gitárosával és bőgősével, illetve a Fading Circles is” – sorolta a Role együttes vezetője.
Az V. Dob-ban Ritmusfesztivál programja:
Augusztus 6., péntek – a szovátai Szent József Gyermekotthon udvarkertje
20.00: Lighthouse-koncert
Augusztus 7., szombat – a Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői háza
15.00: EZE – ROLE, Mády Kálmán ütőhangszeres bemutatója
Augusztus 8., vasárnap – Csíkszereda, Mikó-vár
Workshop/ Kurzus:
11.00: Julius Petrus (SK) – Workshop
12.00: Cserey Csaba – Workshop
Koncertek:
16.30: Megnyitó
17.00: Turcza Hunor (RO), Macro World (RO), Fading Circles (RO),
EZE (ROLE), Lighthouse (HU), Julius Petrus (SK), Harry Tavitian – Cserey Csaba (RO), Horváth Kornél – Orosz Zoltán duó (HU)
szóljon hozzá!