Diákegyüttesek találkozója Sepsiszentgyörgyön

Idén is megszervezik Sepsiszentgyörgyön a diákegyüttesek találkozóját, melynek idei fő meghívottja a Pokolgép zenekar. A rendezvényre április 3-án kerül sor a városi sportcsarnokban, az együttesek jelentkezését március 20-ig várják.

Bús Ildikó

2010. március 08., 09:102010. március 08., 09:10

2010. április 07., 19:202010. április 07., 19:20

Galéria

Tavaly sikerült visszahozni a tíz évvel ezelőtt megszűnt diákegyüttes-találkozót a köztudatba, akkor az Ossian volt a meghívott. A rendezvény sikerén felbuzdulva szervezik meg idén is a találkozót, melynek célja egy színvonalas zenei találkozó létrehozása a háromszéki diákegyüttesek számára. Ezen a találkozón a fiatal, tehetséges zenészek lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, és további fellépési lehetőséget is kaphatnak más erdélyi fesztiválokon

Galéria
A Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójára olyan fiatal együttesek jelentkezését várják, akik szeretnének egy nagyobb közönség előtt bemutatkozni, valamint egy színvonalas rendezvény keretében bemutatni alkotásaikat, tudásukat. A versenyen nincs stílusbeli kötöttség, de az egyedi megszólalás fontos szempont – mondta Nemes Előd háromszéki EMI elnök, a rendezvény főszervezője. A verseny az élő zenéről szól, a kiválasztott résztvevők professzionális körülmények között mutathatják be zenei tudásukat egy nagy méretű színpadon, profi hang- és fénytechnika mellett. A tehetségkutató nem csak a színpadi teljesítményt értékeli, hanem a koncertekre való felkészülést is. A zsűri által legjobbnak ítélt zenekar a Pokolgép előtt léphet fel a zárókoncerten, továbbá lehetőséget kap a VI. EMI táborban való koncertezésre is, ugyanakkor több erdélyi fesztiválra is eljuthatnak.

A szervezők elmondták: a diákegyüttesek délután lépnek fel a közönség előtt, a nap végén a rendezvény diszvendége, a magyarországi Pokolgép zenekar koncertezik teljes műsoridővel. A Pokolgép tíz évvel ezelőtt lépett fel legutóbb a sepsiszentgyörgyi közönség előtt. A Pokolgép első lemeze 1986-ban jelent meg Totális Metál címmel, a rockbanda sikere azóta mondhatni töretlen.  A rockezene rajongói szívesen hallgatják otthon, de a határokon túl is. Ők zárják idén a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóját.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?

Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.

Végül mégis utcára vonultak a román nacionalisták Sepsiszentgyörgyön – lesz-e bírság belőle?
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek

Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.

Hat bárányt pusztított el egy medve, kilövése mellett döntöttek
2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
2026. július 23., csütörtök

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés