Diákcsapatok rázzák fel Székelyudvarhelyt

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Minden fiatal saját pályájának érezheti a huszonharmadik székelyudvarhelyi diáknapokat, amelybe talán idén kapcsolódik be alkotó módon a legtöbb diák: a hétfőn megkezdődött, egész héten tartó vetélkedősorozatra a város iskoláiból összesen tizenöt csapat – mintegy 230 tanuló – nevezett be.

Bálint Kinga Katalin

2015. május 04., 18:252015. május 04., 18:25

A tavasz vége Székelyudvarhelyen már elképzelhetetlen az Udvarhelyi Fiatal Fórum hagyományos, mégis folyton megújuló rendezvénysorozata, a diáknapok nélkül. Az egész hetes ifjúsági rendezvény huszonharmadik kiadása hétfőn délben rajtolt el az Ifiház konferenciatermében, ahol a szervezők sajtótájékoztatón ismertették a tudnivalókat, valamint a teljes programot.

Már korábban kiderült, hogy idén majdnem megkétszereződött a vetélkedőkre regisztrált fiatalok száma: tizenöt csapatban (Rockonok, WeKingek, Jazzventure, RisKa, Me-shake, TalenTED, Vekkergültek, ThugAdás, Nagy-mami, MOONkások, Elegánt-csoltak, R.A.B., AmPulla, GhettoNova és a SmO-King) 230 tanuló száll versenybe, hogy kiérdemelje a legösszetartóbb csapat címét és elnyerje a legjobbaknak járó díjakat, az UFF és a diáknapok logójával ellátott minőségi túrahátizsákokat. A diákok hetének – melynek idei mottója „A te pályád!” – programjairól Vass Orsolya, az UFF elnöke, valamint a közel harmincfős szervezői gárda hat tagja beszélt.

A hétfő este alaphangulatát a gitárszó adja: a Mokka kávéházban gitárestet tartanak, ezzel nyitva meg a nagyközönségnek szóló programok sorát. Kedden délután háromkor tartják meg az egyik legmozgalmasabb rendezvényt, a több mint kétszáz fiatal részvételével zajló felvonulást és villámcsődületet a Márton Áron téren, illetve a Bethlen-negyedi parkban. Délután hat órától dr. Bartha Annamária állatorvos tartja meg az Ifiházban az első diáknapos rendhagyó tanórát, majd a napot karaokevetélkedő zárja.

Május 6-án, szerdán délután háromkor megkezdődik a diáknapos csapatok bemutatkozása a Patkóban felállítandó színpadon. A rengeteg részvevő miatt ezt a programot idén két részre bontották, így a csoportok fele csütörtökön 15 órakor adhatja elő saját produkcióját. Szerdán délután hatkor az Ifiházban Pálfi Kinga pszichológus boncolgatja a személyiség és munkahely összeegyeztethetőségének kérdését, aztán este nyolckor ugyanott fergeteges táncház kezdődik.
Csütörtökön, a bemutatkozók második felvonása után, 18 órától degeszre tömik magukat a csapatok: a Kossuth udvarban evő-ivó bajnokságon mérkőznek meg – a szervezők elárulták, idén amerikai jellegű menü kerül terítékre. Este még lazább körülmények között mutatkoznak be a csapatok: az Ifiházban zajló tematikus bulin a saját csapatuk által választott stílust öltik magukra. A változatos zenét Tóth Árpi szolgáltatja.

Pénteken már korábban, délután kettőkor feltűnnek a csapatok a város különböző részein: az általuk választott helyszíneken saját rendezvényeiket bonyolítják le, amelyekbe minden bizonnyal az arra járók is bekapcsolódhatnak – a palettán mindeddig különféle játékok, táncprogramok és kreatív foglalkozások szerepeltek. Hat órától Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium ötletgazdája tart rendhagyó tanórát, melynek helyszíne kivételesen a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának Nyírő József díszterme lesz. Az Ifiházban este kilenckor dübörögni kezd a rock: az udvarhelyi Face Today zenekar új dalaival vezeti fel a sokféle stílusban játszó, számos országban elismert Irie Maffiát – a Magyarországon megalakult nemzetközi reggae-hiphop-rock-funk stílusokat egyedien ötvöző formáció koncertjére már kaphatók jegyek elővételben, kedvezményes áron az UFF-irodában. Éjjel tizenegykor aztán megkezdődik a hajsza: a Nap fia, Hold lánya vetélkedőn minden csapat tíz tagja vesz részt, akiknek a város különböző pontjain más-más feladatokat kell teljesíteniük.

Nem sokáig ülnek tétlen a csapatok, szombaton délben buborékfoci-bajnokságon bontakozhatnak ki a városi minifocipályán, ahol egész nap Európa-napot tartanak: minden csoport bemutat egy-egy európai országot, amelyet előzőleg kisorsolnak nekik. Este kilenctől két buli közül is választhatnak az érdeklődők: az Ifiházban a Príma Rádió kívánságműsorából ismert Szécsi Zsolt lesz a Black and White parti házigazdája, míg a Thunder Rock Clubban a Mad Riot udvarhelyi rockzenekar zenéjére lehet tombolni.

Vasárnap a szabadban, a Szejkefürdőn tölthetik a napot az érdeklődők. A jelenlévők ügyességi vetélkedőkön, főzőversenyen szurkolhatnak kedvenc csapataiknak, de lesz boxermaraton, amelyet a csapatok összefoglalója, illetve az eredményhirdetés követ. A szervezők reménykednek a derűs időben, de van B tervük esős időre is. A diáknapok alatt készült hangulatos fotókat május 12-éig az UFF pályázatára is be lehet küldeni, a legjobb alkotás készítője egy rollerrel lesz gazdagabb. A részletek, illetve a diáknapok teljes programja megtalálható a diakpolgarmester.ro weboldalon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei