Csernus doktorral akartak a legtöbben találkozni

Doktor, de nem hord fehér köpenyt, bőrén tetoválás, lábán western-csizma, fülbevalója is van – így néz ki Csernus doktor, aki mivel egykor maga is szenvedélybeteg volt, így a segítésre tette fel az életét. Ő a Mesterkurzus következő Erdélyi előadója, így pénteken Kolozsváron, szombaton Marosvásárhelyen, majd vasárnap Csíkszeredában találkozhatnak vele az érdeklődők.

Szász Cs. Emese

2010. február 25., 20:182010. február 25., 20:18

2010. február 26., 10:412010. február 26., 10:41

Galéria
Múlt év őszén Erdélyben is nagy sikerrel indult el a Magyarországon már hosszú évek óta népszerű Mesterkurzus-előadássorozat. Szeptemberben Müller Péter író, novemberben pedig Dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus vendégeskedett nálunk, most újabb neves szakember érkezik Erdélybe dr. Csernus Imre személyében. A kíméletlen őszinteségéről és provokatív stílusáról ismert pszichiátert Erdélyben sem kell bemutatni, hiszen az első előadásokon kitöltött kérdőívek tanúsága szerint vele szeretnének a legtöbben találkozni.

Csernus doktor napjaink egyik legnépszerűbb magyar szerzője és média-személyisége. A nő című könyve több mint százötvenezer példányban fogyott el eddig, előadásai pedig kivétel nélkül mindig teltházasak. Egyéniségével megosztja az embereket, ám azt, hogy krízishelyzetekben rendkívüli eredményekre képes, még ellenlábasai sem vitatják. Amit utál, az a hazugság. Ha átvágják, ha becsapják, ordít. Számára ugyanis nincs reménytelen ember. Egykori páciensei azt mondják, az első beszélgetések olyanok vele, akár a kommandós kiképzések. Ha ezt kibírja valaki, akkor visszamegy hozzá másodszorra is.

A pszichiáter pénteken már Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem nagytermében lép színpadra 19.00 órakor. Előadásának címe: Nők, férfiak, párkapcsolatok. Másnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a meghitt emberi kapcsolatokról osztja meg gondolatait a közönséggel, mert úgy véli, ez az egyik olyan terület, ahol mostanában a legnagyobb baj van. „Azt látom, hogy rengeteg ember tengődik megalkuvó, boldogtalan kapcsolatokban, játszmák és hazugságok szövevényében. Gyávaságból inkább a homokba dugják a fejüket, és beérik egy életen át ugyanazzal a pokollal, csak ne kelljen szembenézni sem önmaguk, sem a másik valódi természetével és félelmeivel. Pedig egyedül annak van esélye arra, hogy valóban meghitt emberi kapcsolatokban éljen, aki érzelmileg felnőtt, és időnként kész felvállalni a fájdalmat is” – állítja a pszichiáter.

Az erdélyi körút február 28-án Csíkszeredában folytatódik, ezúttal a jóval nagyobb befogadóképességű Szakszervezetek Művelődési Házában rendezik meg az előadást, amelynek címe: Önfejlesztés és a lelki állóképesség megteremtése.

Csernus doktor évekkel ezelőtt egyszer járt már Gyergyószentmiklóson, de még soha nem lépett színpadra sem Kolozsváron, sem Marosvásárhelyen, sem Csíkszeredában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére

Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.

Visszatérő vízhiány fenyegeti Szászrégen térségét, egyelőre nincs pénz a fővezeték cseréjére
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason

Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.

Nyolc hektárnyi száraz növényzet égett le Marosludason
2026. november 07., szombat

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben

Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó Szászrégenben
2026. november 07., szombat

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál

Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.

20. Tiberius nemzetközi kamarazene-fesztivál
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen

Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.

Eszméletlen nőt emeltek ki a roncsból a Mezőségen
2026. november 06., péntek

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán

Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.

Lángba borult egy családi ház tetőtere Koronkán
2026. november 05., csütörtök

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le

Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Illegális autóbontókra csaptak le, 180 tonna hulladékot foglaltak le
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.

Kétnyelvű gálaműsorral ünnepelte meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem az elmúlt nyolcvan évet
2026. november 05., csütörtök

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő

Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.

Prostituáltak futtatásával gyanúsított férfit állítottak elő
2026. november 05., csütörtök

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken

Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.

Kiskorúakat vettek őrizetbe falopás miatt Marosszéken
Hirdetés