Charlie is fellép a Szászrégeni Napokon

Már kilencedik alkalommal szerveznek városnapokat Szászrégenben. Idén július 2–4. között kerül sor a rendezvénysorozatra, melyre a népszerű rekedt hangú énekest, Charlie-t is meghívták.

Hajnal Csilla (R)

2010. június 28., 13:362010. június 28., 13:36

2010. június 28., 14:272010. június 28., 14:27

Galéria
Július 2-án, pénteken 18 órától tartják a hivatalos megnyitót, amelyet a Szászrégeni Művelődési Ház Zenekarának román, magyar és német népzenei előadása követ. Délután négy órától a Nyugdíjasok Klubjának sakkversenyére kerül sor. Este fél kilenctől a Kodolányi Band, majd Angela Mariasiu, Májai Győző és Puskás Magdolna szórakoztatja a közönséget. Tíz órától pedig Sanda Ladosi ad koncertet a szászrégenieknek, őt követi Ioan Gyuri Pascu és a The Blue Workers.

Július 3-án, szombaton 17 órától helybéli énekesek, táncosok, zenészek műsorával veszi kezdetét az ünnepség. 19.30-tól Benone Sinulescu népzenei előadásán vehetnek részt az érdeklődők, 20.30-tól a Titán együttes zenél. Az aznapi koncertsorozat az Antrakt, a 112 és Florin Vos, a Spitalul de urgenţă fellépéseivel zárul. Sportrendezvényekben sem lesz hiány Szászrégenben: reggel 9 órától atlétikaversenyeknek ad otthont az Avântul Stadion, majd ugyanitt 10 órától labdarúgás is lesz gyerekek számára. 18 órától az Old Boys csapatának kosárlabda mérkőzésére kerül sor a sportcsarnokban, a nagykőrösi és érdi csapatok részvételével.

Július 4-én, vasárnap délelőtt 10 órától teniszbajnoksággal kezdődik a városnapok harmadik napja a Sucmeromom pályán. 17 órától pedig helybéli énekesek, táncosok, zenészek, sportolók műsorával folytatódik a rendezvény. 18 órától a népszerű magyarországi énekes, Charlie koncertezik. 19 órától kerül megrendezésre a Miss Szászrégen szépségverseny, majd 19.15-tól a Szászrégeni Művészeti- és zeneiskola műsorát láthatják az érdeklődők. 20.30-tól kezdődik Nicolae Furdui Iancu népzenei előadása, 22 órától Dancs Annamari lép fel, majd a Semnal M együttes pop-rock koncertje szórakoztatja a közönséget. Éjfélkor tűzijátékkal zárul a Szászrégeni városnapok háromnapos rendezvénysorozata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés