Botár Gábor plébánosra is emlékeznek az új rajzfilmmel

Az udvarhelyi zarándokok vasárnap már láthatták a Székelyföldi Legendárium csapatának legújabb produkcióját, a csíksomlyói kegyszobor legendáját feldolgozó Babba Mária című animációs filmet. A rajzfilmben a nemrég elhunyt Botár Gábor plébános is megjelenik.

Fülöp-Székely Botond

2016. május 17., 20:122016. május 17., 20:12

A feldolgozott legenda a tatárjárás időszakára nyúlik vissza, amikor a tatárok el akarják rabolni a csíksomlyói kegyszobrot, de ez nem sikerül nekik. Ezt a történetet meséli el a Gábor atya nevű karakter Zetének – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs, a projekt ötletgazdája.

Fazakas rámutatott, a rajzfilm forgatókönyve már tavaly elkészült, ám a Botár Gábor plébánossal történt tragédia után – az udvarhelyi katolikus egyházkerület vezetőivel egyeztetve – úgy döntöttek, újraszerkesztik. „Úgy éreztem, ez fontos, hiszen egy kis emléket állítunk az atyának. A rajzfilmben eredetileg István pap szerepelt, aki az első keresztalját vezette Gyergyóalfaluból Csíksomlyóra. Mivel ennek egy közösségépítő szerepe van, amit az elmúlt több mint tíz évben Gábor atya is tett, ezért döntöttünk a karakter átnevezése mellett” – magyarázta az ötletgazda. Mint mondta, a rajzfilm által az udvarhelyi plébánosnak is fennmarad az emléke, és így újabb legendák születhetnek.

A rajzfilmet készítő tízfős csapat elrugaszkodott a hagyományoktól, háromféle technológiát használt munkája során: vannak benne három- és kétdimenziós animációk, de ezek keveredése is látható. „Ezáltal a gyerekeknek jobban meg tudjuk mutatni a legendák világát és a valóságot” – magyarázta Fazakas.

Egyébként két héten belül elkészül a sorozat következő része, ami a gyergyói táltos asszony legendáját dolgozza fel. Ennek bemutatása után három hónapos szünetet tart a csapat, ezalatt tanfolyamon vesznek részt. A tanultakat felhasználva elkezdik az általuk már megfilmesített, illetve új legendák animálását – azokból a munkákból áll majd össze a végleges sorozat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés