Bohócok csalnak mosolyt az arcokra

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Hétfő délután bohócnak öltözött emberek keresték fel a nyárádmenti öregotthonokat. A nem mindennapi csoportot Nyárádszeredában értük utol, s kiderült: Maros-megyeszerte találkozhatunk velük.

Gligor Róbert László

2016. július 05., 19:462016. július 05., 19:46

2016. július 05., 20:222016. július 05., 20:22

A bohocók a délutáni pihenés közben lepték meg az öregotthon lakóit: egyesek énekeltek, mások hangszeren játszottak, volt, aki lufikkal díszítette ki a szobát. Mintegy fél óra után a bohócok kivonultak az épületből, ekkor derült ki, egyes idősek már találkoztak velük, így volt, aki vidáman integetett nekik. Szávuly Zsigmond, az intézmény megbízott igazgatója elmondta: előzetesen jártak itt bejelentkezni, akkor néhány bentlakónak már „bemutatkoztak” s ezzel feldobták azok napját. Ezért is nagyon jónak látta az intézményvezető, hogy nagyobb bohóccsoportot engedjenek be.

A „bohóckodásért” Tőkés Attila gegesi református lelkész a felelős. Tőle tudtuk meg, hogy Ray Biemans néhány éve bohóciskolát működtet Hollandiában, de elsődleges céljuk nem a cirkuszi mutatványok és a szórakoztatás, hanem betegek, idősek, fogyatékkal élők, árvák életét szeretnék felvidítani. „Jó azt látni, hogy akár idősekhez, akár betegekhez, fogyatékosokhoz mennek, ha néhány percig is, mindenkinek az arcára mosolyt tudnak csalni. Ez az ő céljuk és szolgálatuk, hogy örömet hozzanak az emberek életébe, hogy érezzék, ők is fontosak, rájuk is gondolnak” – fogalmazott a lelkész. A csoport szombaton érkezett, Gegesben szálltak meg, onnan járják Maros megyét.

Vasárnap Gegesben látogatták meg az idős, ágyhoz kötött embereket, hétfőn huszonöt fogyatékos személyt szállítottak a faluba a Kis-Küküllő völgyéből, akiket másfél órán át szórakoztattak, délután pedig a backamadarasi, nyárádszeredai és nyárádmagyarósi idősotthonok lakóit örvendeztették meg.

Kedd volt a legzsúfoltabb napjuk, hisz Marosvásárhelyen két állami és a Lazarenum idősotthont látogatták végig, majd három csoportban foglalkoztak egy alapítványnál 150 fogyatékossal. Szerdán szabad napjuk van, kirándulni mennek, így Szováta utcáin vagy a parajdi sóbányában is találkozni lehet velük. Csütörtök délelőtt árva gyerekeket szórakoztatnak Gegesben, délután Marosvásárhelyre utaznak, ahol egy részük a várban szórakoztatja az embereket, egy csoport pedig az onkológiai klinikán látogatják meg a pácienseket. Pénteken egy cigánytelepen szórakoztatják a lakosságot, szombaton pedig hazautaznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés