
Egy hónapot tölt Székelyudvarhelyen a nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 14 asztalos tanulója, akik a Bányai János szakközépiskolában a fafaragás alapjait tanulják meg.
2010. június 29., 12:332010. június 29., 12:33
2010. július 06., 15:342010. július 06., 15:34
A két iskola között már réginek mondható a kapcsolat, a nyírbátoriak immáron harmadik alkalommal látogatnak el hozzánk, és helyi mestereink is voltak korábban Magyarországon tanítani, táborozni. Mint Szabó László, a nyírbátori iskola igazgató-helyettese mesélte, egy szakképzési, fejlesztési programban vesznek részt, mely révén teljes kiszállási költségüket fedezik. Az egy hónap első felében a tanulók megismerkedhettek a gépekkel, eszközökkel, majd Ráchegyi Imre és Török Albert, a Bányai János Szakközépiskola tanárai megmutatták nekik a faragás alapjait, aztán kezdődhetett is a munkás „szórakozás”.
A fiúk – miután megtanultak néhány alapmotívumot – nagy lendülettel vágták bele magukat ezen új szakma rejtelmeibe, és mindent kifaragtak, ami eszükbe jutott. Kezdték a házszámokkal, fogasokkal, majd számos sulyok is kikerült a kezük alól, aztán jöhettek a bonyolultabb minták. A legtöbben – főleg otthon elajándékozandó meglepetésként – Nagy-Magyarország térképét is kifaragták, illetve olyan tanuló is akadt, aki barátnőjének egy Playboy-nyuszit is megmintázott. Két rendkívüli munka is készült: egyik Bethlen Gábort eleveníti meg, a másik pedig egy kopjafa, melyet a Nyerges-tetőn kedden fel is állítottak a nyírbátoriak.
A tanulók persze az egy hónap alatt nemcsak dolgoznak: körbejárták Székelyföldet, voltak a Gyimesekben és a Fogarasi-havasokban is. Szabó László azt is említette, hogy a két tanintézmény között testvériskolai kapcsolat kialakításában gondolkodnak, melyhez az első lépéseket már meg is tették.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!