Botrány és cenzúra

2008 októberében, az Atelier 35 Galériában volt a fent említett kiállítása (ezt a Román Képzőművész Szövetség 35 éven alattiaknak tartja fenn), Euromaniac címmel. Ebből lett a sajtóbotrány. Egy hónappal korábban a Román Kulturális Intézet New York-i galériájában szervezett egy román graffitikiállítást fiatal képzőművészeknek, szexuális töltetű alkotásokkal. Egy olyan városban, ahol minden tabut ledöntöttek már, ez nem volt téma. Az ottani román újságírók azonnal felháborodtak, mivel a Román Kulturális Intézet közpénzekből dolgozik, így szexuális töltetű dolgokat abból nem szabadna bemutatni. Két hét múlva, az RKI által szervezett Román Napok keretében Alexandru Rădvan festőnek is volt egy kiállítása vallásos témában (szintén szexuális töltettel), ugyancsak balhét vonva maga után. Ezt követően kerültek kiállításra Levente munkái. Tárlata ugyan polgárpukkasztó volt, nem állami támogatásból jött létre – ennek ellenére egy kalap alatt őt is belekeverték a botrányba, bírósági ügyeket vonva maga után.

Véleménye szerint nem szabadna az ehhez hasonló ügyek miatt korlátokba ütközni: „a cenzúrának nem a művészben kell megjelennie, hanem abban, aki kiállítja azt. Egy galéria fel kell vállalja kiállítóját, ott kell megjelenjen az esetleges cenzúra. Ha még nem is jó, amit csinálsz, a lényeg: ne hazudjunk magunknak. Egy egészséges demokráciában jót tudunk röhögni saját magunkon, ha ki merjük mondani, hogy ez a valóság. Egy évig jártam az ügyészségre, végül nem találtak semmi törvényellenest. Galériában kiállítani valamit nem ugyanaz, mint elégetni egy román zászlót a főtéren” – véleményezett.

Polgárpukkasztás és balkáni inspiráció

„Amit el akarok mondani, az szándékos. Az hogy polgárt pukkasztasz, csak másodlagos. Reggel nem úgy kelek fel, hogy most pukkasztok, csak a témám van meg. Engem érdekel az aktuális politika, mint minden képzőművészt” – fogalmazott. Véleménye szerint a képzőművészek közt két kategória van: az egyik bezárja magát egy burokba, csak esztétikai kérdésekkel foglalkozik, a másik pedig kultúr-vallás-politikai témákkal foglalkozik. „Én a második vagyok. Engem érdekel az aktuális. Vannak előnyei annak, hogy Romániában élünk, mivel a balkáni politika mindig is tudott inspirálni. Mondjuk ez nem egy új dolog. 1989 után rengeteg hasonló alkotás született, mert mindenkiben egy kényszer uralkodott. Negyven évig egyesek csak pártfestők voltak, a többiek saját maguknak festettek otthon. A váltás után megjelentek a szándékosan agresszív és pornográf alkotások, ami egy beintés volt a mindenkori román politikának.”

Az isteni hármas: Markó, Dancs, Tőkés

Mint mondta, számos képzőművész elgondolkodik azon, hogy Erdélyben ki a három legsikeresebb ember. Kik a sztárok? „Nekem kapásból eszembe jutott Markó Béla, képviseleti szervezetünk feje, aztán egyetlen popsztárunk, Dancs Annamari, valamint nagy forradalmárunk, Tőkés László. Azért jó egymás mellé tenni az isteni hármast, mert kapcsolódnak egymáshoz. Sem a színválasztás, sem az elhelyezés nem véletlen. A vörösben bal oldalon van Markó, a propagandista Lenin-plakátot majmoló személyiség: nem véletlen. Középen van szűzies fehérben Dancs Annamari (vajon miért?), majd jobb oldalon mély zöld színben Tőkés László református szimbólumokkal és egy Wass Albert-es fenyővel a háttérben” – elemezte. Hozzátette, nem fél az újabb balhéktól, mivel egy profi politikusnak kell legyen humorérzéke. „Szerintem Markónak sokkal jobb a humorérzéke, mint Tőkésnek” – jegyezte meg.

A balkáni valóság

Az Euromaniac kiállítás keretében az ortodox egyház kifigurázása mellett helyt kapott Băsescu és a rendőrség is, Románia erős sztereotipikus imázsa miatt. „Băsescut Bush-hoz akartam hasonlítani, hadd legyen egy kis amerikai kapcsolat kettőjük közt.

Ha bekapcsoljuk a Pro TV ötórás híreit, akkor a Balkánt látjuk: politikusokat, az ortodox egyház terjeszkedését, román vendégmunkásokat külföldön, a híreken kívül pedig Drakulát. A hírek az inspirációs forrás, ezt mutatom meg a közönségnek. Ez nem mind mi vagyunk, csak ezeket mutatjuk magunkból. Fel van háborodva mindenki, ha viszontlátjuk az \'igazságot\'. Nem egy civil szervezet vagyok, amely el akar érni valamit, hanem csak megmutatok dolgokat, és kifigurázok. A per alatt vicces volt, hogy a rendőrök a bűnök elkövetéséről beszéltek. Néztek rám, közben arra gondoltak: Né, ez tetszik nekem, olyan mint én! A Pro TV véres logóját is megismerték szerkesztői, azonnal ráismertek az ötórai híreikre: le is filmezték.”
Banga Szilárddal készítettek egy animációt a bukaresti forgalomról is, ami szintén jól tükrözi a Balkánt. Matchboxokkal készült a kisfilm: döng a manele a közúton, történik egy baleset. Leáll a forgalom, jön vagy 18 rendőr, tanakodni kezdenek. Mivel nem tudják megoldani a helyzetet, elmennek, hirtelen a forgalom magától helyreáll. Bukaresti fotókkal készült a makett, 550 fotóból hat órán át fényképezték a vaskocsikat.

Pornográfia, művészet, cenzúra

Akik megismerték a perek miatt, azt gondolják, hogy kizárólag ezzel foglalkozik, viszont ez csak egy kis szelete. „Nem egy térkép vagyok egy vaginával a közepén! Most volt egy kultúrtörténeti kiállításom Temesváron, ami szintén a szex körül forgott, de ezt már egy újabb lépésnek könyvelem el. Az erotikus festészetet és a 20. század korai fotográfiáját veszi alapul. Azt dolgozza fel, mennyit változott a nézőpont száz év alatt. 1850 körül már rögtön ott volt az akt. Nehéz volt akkor megtalálni a határt a művészet és a pornográfia közt. Az akkori pornó mai szemmel hatalmas művészi értékkel rendelkezik. Engem a képmutatás érdekel. A kiállítás arról szól, hogy szabályosan lemásolok régi fotókat, és alájuk olyan feliratokat teszek, amilyenek a mai pornóoldalakon jelennek meg” – magyarázta el.

Mint elmondta, az ő alkotásaiban nincs pornó. „Nem azért készítem műveimet, hogy felizgassam a nézőt, hanem kultúrtörténeti alkotásokkal akarok foglalkozni.” Befejezésül hozzátette: azt elviseli, ha kritizálják, viszont azt ki nem állhatja, ha megmondják, milyen témával foglalkozzon.