A Bányavirág magasra tette a lécet a Bányavakságnak

A múlt évad legnépszerűbb előadásának, a Bányavirágnak a következő részére készülnek a marosvásárhelyi színházban. Székely Csaba trilógiájának második része, a Bányavakság ugyanazon a településen játszódik, ugyanaz a fekete humor jellemzi, de a történet teljesen más. Székely Csaba szerint nem az erdélyi Dallasról beszélünk.

Szász Cs. Emese

2012. augusztus 09., 11:492012. augusztus 09., 11:49

2012. augusztus 09., 17:202012. augusztus 09., 17:20

Ebben az évben is folytatódik a Yorick Stúdió Interkulturális párbeszéd a kortárs drámán keresztül című projektje. Ennek lényege, hogy az évadban egy kortárs magyar és egy kortárs román drámát mindenképp bemutat a Yorick, hogy megmutassa a közönségnek: a különböző környezetben felnövő alkotók, írók miként látják a világot. Negyedjére vesznek részt ebben a projektben: a kortárs román dráma idén Peca Ştefan Románia 21 című műve lesz, a magyar darab pedig a Bányavakság, Székely Csaba trilógiájának a második része.

Még feketébb humor

A fiatal marosvásárhelyi szerző trilógiájának második része ugyanabban a községben játszódik, mint a jól ismert Bányavirág, csak közben leminősítették a települést faluvá – tudjuk meg a Yorick Stúdió vezetőjétől, Sebestyén Abától, ő viszi ugyanis színre ezt a Székely Csaba-darabot is. „A történet teljesen más: a lényeg az, hogy választások előtt vagyunk – számunkra ugye nem idegen ez a dolog –, a polgármester meg akarja őrizni a székét, és ehhez minden eszközt megragad. Közben elfojtott titkok, eltemetett indulatok kerülnek felszínre, s a magyar polgármester rendőrt hív, hogy vizsgálja ki az ellenjelöltjének a múltját és tevékenységét” – meséli nagy vonalakban a történetet a rendező, aki szerint ismét kapunk humort Székely Csabától, de talán még feketébbet, mint a Bányavirágban. „Valószínű, nem lesz derűs nevetés az előadás alatt. Bízom abban, hogy azt az iróniát és öniróniát, amit a szöveg képvisel, sikerül játékban is megjeleníteni” – teszi hozzá Sebestyén Aba, majd elismeri: magasra tette a lécet a sikeres Bányavirág, elvárása van a közönségnek is a második résszel kapcsolatban, de maguk az alkotók is szeretnék felülmúlni az első rész sikereit.

Székely Csaba nem fél

Az összehasonlítástól nem fél azonban a darab szerzője, vagy inkább, ahogy ő fogalmaz: nem foglalkozik vele.

„Nem éri már meglepetésként a darab stílusa a közönséget a második részben, valamennyire hozzászokott már, s így könnyebb fogást találni rajta. Tudni kell azonban, hogy nem ugyanazt a történetet folytattuk tovább, az előzőhöz képest más érzésekre is hat a Bányavakság, nem annyira a rekeszizmokra hat, inkább még feketébb a humor. Tehát nem a Dallasról beszélünk” – összegzi humorosan a dráma írója.

Fiatal színészgárda

Bár eleinte ugyanazzal a színészgárdával tervezték az előadást, mint a Bányavirágot, ez nem jött össze. A Bányavirágból Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna játszik, hoztak egy „idegenlégióst”, Szakács László személyében, ő amúgy a sepsiszentgyörgyi színház oszlopos tagja, ő alakítja az egyik főszerepet.

A még mesterképzős Czikó Juliánna és a Tompa Miklós Társulat tagja, Ördög Miklós Levente játszik az előadásban. A színészek ezúttal is fiatalok, a Yorick Stúdió ugyanis feladatának érzi, hogy a fiatal alkotóknak megmutatkozási lehetőséget biztosítson. A zeneszerző is egyetemista még, Boros Csaba személyében.

Újabb koprodukcióra számíthatunk

A Nemzeti igazgatója, Gáspárik Attila szerint termékenynek bizonyult a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház partnersége, így ismét házigazdája lesz a színház a Yorick darabjának, a bemutató után pedig remélhetőleg egy újabb Yorick Stúdió – Tompa Miklós Társulat koprodukcióról beszélhetünk. Gáspárik megnyugtatott: a Bányavakság mellett a Bányavirág is a repertoárban marad, így egy néző akár egymás után is megnézheti. A Bányavakság bemutatóját augusztus 13-án este fél nyolctól a Nemzeti kistermében tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!