Kisebb ijedtség és bizonytalanság volt az elmúlt héten Kászonaltízen, amikor egy három évvel ezelőtti – de még napjainkban sem lezárt – ügy kapcsán több tucatnyi helybéli lakost idézett be a községi rendőrség. Az érintetteknek igazolniuk kellett, hogy évekkel ezelőtt maguk írták alá a kőbánya nyitását ellenző állásfoglalást.
2011. május 25., 16:512011. május 25., 16:51
2011. május 25., 17:112011. május 25., 17:11
Egy kászonimpéri telephelyen várakozó kőtörő gépek. Sorsukra hagyott magyarországi eszközök.
Több mint ezerkétszáz kászoni írta alá pár évvel ezelőtt azt az állásfoglalást, amelyben az impéri közbirtokosság által kezdeményezett kőbánya nyitása ellen tiltakoztak. Az akkori események máig hatnak: a helybéliek számítása szerint mintegy kétszázan kaptak beidézést a kászoni rendőrségre, ahol igazolniuk kell, hogy saját maguk írták alá a tiltakozó íveket.
„Az emberek meg voltak rémülve a kihallgatástól. A múlt csütörtöki nap kísértetiesen hasonlított a Securitate 1981-ben Kászonaltízen lebonyolított akciójára. Akkor épp ötvenéves kortárstalálkozót szerveztek a faluban, és annak kapcsán bekérették a szervezőket a rendőrségre. Az volt a hivatali szervek problémája, hogy a találkozó résztvevőinek ruhájára piros szegfű volt ragasztva, amelynek ugyebár zöld a szára, amit fehér szalaggal kötöttek át. Az akkori és mostani akció kísértetiesen hasonlít egymásra, mivel mindkét esetben érződött a megfélemlítés” – von párhuzamot a két eset között egy kászonimpéri, neve elhallgatását kérő férfi.
„Hívattak a milíciára”
A múltheti kihallgatás célja, hogy kiderüljön, a három évvel ezelőtt aláírt állásfoglalást a valós személyek látták-e el kézjegyükkel? „Azt kérdezték tőlem, hogy felismerem-e saját aláírásomat, és most is egyetértek-e azzal, amit akkor aláírtam. Volt olyan személy, aki a férje nevében is aláírta a papírt, de nem titokban tette, hanem a férje belegyezésével. Legalább kétszáz személy kaphatott idézést a rendőrségre. A kihallgatás gyorsan ment, nem voltak gorombák a Csíkszeredából érkező személyek” – meséli portálunknak az esetet az egyik érintett kászonimpéri nő.
A történésekről a Hargita megyei rendőrség szóvivőjétől érdeklődtünk. Filip Gheorghe is tud a múlt heti meghallgatásokról, ám – mint mondja – tudomása szerint csak mintegy harminc személyt kérettek be a kászonaltízi rendőrségre. Az eseményen jelen volt egy csíkszeredai ügyész is.
Hároméves hercehurca
A Hargita megyei sajtó 2008 óta többször is cikkezett a Kászonimpéri Közbirtokosság akkori vezetőinek azon tervéről, hogy egy magyarországi vállalkozóval közösen kőbányát nyissanak Kászonimpér közelében. Az elképzelések a civil ellenállásnak köszönhetően csak tervek maradtak. Néhány kászoni lakos – összefogva a kolozsvári Zöld Erdély Egyesülettel – aláírásgyűjtésbe kezdett, amelyben azt szerették volna kideríteni, hogy hányan ellenzik a bányanyitást. Összesen több mint ezerkétszáz kászoni személy látta el kézjegyével a bányanyitást ellenző íveket. Tiltakozásukat többek között a kőbánya gazdasági, szociális és környezetre gyakorolt negatív hatásával indokolták.
Időközben az impéri közbirtokosság éléről leváltották a bányanyitást kezdeményező vezetőket – a közbirtokosság elnökét és titkárát –, akik rögtön törvénytelennek vélték az ő eltávolításukat, így beperelték az új vezetőséget. A jogerős végzés értelmében a leváltás törvényesen zajlott.
Nemrég egy újabb per indult, amelyben a bányanyitást kezdeményező magyarországi cég követeli a közbirtokosságtól, hogy térítse meg a bánya működtetésére Magyarországról Kászonimpérbe hozott munkagépek szállítási költségét. Ennek a cégnek az ügyvédje – aláírás-hamisításra hivatkozva – kezdeményezte az állásfoglaló aláírások felülvizsgálatát is. Így kerültek tehát a kászoni emberek a helyi rendőrségre.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!