Hidakat javítanak Tusnádon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az elmúlt hetek esőzései nyomán kialakult kisebb áradások kárt tettek a Tusnád községhez tartozó Nagytusnád több hídjában, így azok javításra szorulnak. A községháza hozzá is látott ezek kivitelezéséhez, a munkálatok költségeit saját forrásból próbálják fedezni.

Rédai Botond

2014. augusztus 06., 10:102014. augusztus 06., 10:10

„Az alszegi híd az egyik legfontosabb, amit mindenképpen ki kell javítanunk” – tájékoztatott Rafain Endre. A község polgármestere elmondta, az átkelő födémjét több évvel ezelőtt felújították, ám most további sürgős munkálatokra van szükség. „A két héttel ezelőtti kisebb áradás a híd szerkezetében tett kárt, megrongálta az alapját” – említette az elöljáró. Ennek okaként járművekre vonatkozó súlykorlátozást is bevezettek az említett átkelőn. Az elöljáró szerint azonban ezt sokáig nem lehet fenntartani, hiszen a gazdák nagy része ezen az útszakaszon közelíti meg a földeket, így még a betakarítások elkezdése előtt rendezni kellene a helyzetet. A hídfőket kell megerősíteni, valamint a támfalakat kijavítani a napokban elkezdődő beruházás keretében, melynek értéke eléri a négyezer lejt.

Az Olt-híd a következő

Az említett községi út alszegi részén található az Olt folyón átvezető híd, amely az átjárást biztosítja a falu és a termőföldek között. Ez esetben is járható még a híd, ám a futófelület felújításra szorul. Mint kiderült, erre a munkálatra mintegy 28 ezer lejt kapott a község a Hargita megyei önkormányzat kaláka programján keresztül, a kivitelezéshez napokon belül hozzáfognak, a munkálatok kaláka formájában zajlanak majd. A polgármester elmondta, további két átkelőn végeztek kisebb-nagyobb javításokat, ezek a helyiek által Bolyai és Szeretszegi hídként ismertek. „Ezekkel a munkálatokra idénre ki is merült az út- és hídjavításra szánt keretünk” – említette a községvezető.

Folytatni kellene a patakszabályozást

Az elöljáró szerint árvízvédelmi szempontból a Nagytusnádon található átkelők megfelelők, inkább a Tusnád-patak medre az, ami most is fejtörést okoz a helybélieknek. Az említett kisebb áradás során ugyanis pincékbe és gazdasági épületekbe is befolyt a víz. „Az Újtusnád és Nagytusnád közötti szakaszon sikerült a medret megfelelően kitakarítani. Ennek is köszönhető, hogy nem történt nagyobb kár” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a Nagytusnádon átvezető részen is meg kellene tenni ugyanezt, ellenkező esetben alapos gondokat okozhat még a patak.

„A vízügyi hatóság elkészítette az ezzel kapcsolatos teljes dokumentációt, finanszírozást azonban még nem kaptak a kivitelezésre. Így nincs más lehetőség, várunk.” A polgármester szerint a leghatékonyabb megoldás az lenne, ha Lázárfalva határában épülne egy gát, amely felfogná az onnan lejövő homokot és hordalékot. „Ha minden 3-4 évben tudnánk egy teljes medertakarítást végezni, akkor biztos nem telnének fel a pincék vízzel. Ám ehhez pénz kell” – mondta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei