Összegyűlt a pénz a szertárra, adományokból valósítanák meg a felújítást is

Összegyűlt a pénz a szertárra, adományokból valósítanák meg a felújítást is

Téglajegyekkel vásárolta meg a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó Egyesület az egység székhelyének épületét, amelyet az elkövetkezőkben korszerű bázissá alakítanak át. A felújítást szintén adományokból végeznék el.

Jövőt álmodtak, hagyományt teremtettek a két Homoród mentén

Visszatért indulási helyszínére, Oklándra a Kis- és Nagy-Homoród menti kórustalálkozó. Szombaton felkerült a dalárdazászlókra az ötödik szalag, miközben zengtek a tájegység ősi népdalai és a többszólamú magyar kórusirodalom legszebbjei.

Jövőt álmodtak, hagyományt teremtettek a két Homoród mentén
2017. április 22., szombat

EMNP-kongresszus – Németh Zsolt: „kitavaszodhat” a magyar-román viszonyban

„Olvad a jég” a román-magyar viszonyban, a kölcsönös tisztelet és érdekek alapján „kitavaszodhat” – hangsúlyozta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Székelyudvarhelyen zajló 5. kongresszusán mondott köszöntőjében.

EMNP-kongresszus – Németh Zsolt: „kitavaszodhat” a magyar-román viszonyban
2017. április 22., szombat

Mínusz 9 Celsius-fok volt Csíkszeredában

Mínusz 9 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek szombaton, április 22-én reggel Csíkszeredában. Ez volt az idei tavasz leghidegebb reggele – számol be az Agerpres.

Mínusz 9 Celsius-fok volt Csíkszeredában
2017. április 22., szombat

Hétvégi fogorvosi ügyelet Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen

Bodó Istvánt és Koffol Tamást lehet felkeresni sürgős fogászati beavatkozás esetén Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen.

Hétvégi fogorvosi ügyelet Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen
2017. április 21., péntek

Veszélyes játszóterek

Nemcsak a felhőtlen játék helyszínei a székelyudvarhelyi játszóterek, hanem a cigizésnek, az italozásnak, hangoskodásnak és rongálásoknak is. A hintákat egyesek leszakítják, a kerítést letörik, a sétatéri Mesekuckót – az ott terjengő szag alapján – fabudiként használják. Körkép.

Veszélyes játszóterek
Veszélyes játszóterek
2017. április 21., péntek

Veszélyes játszóterek

2017. április 21., péntek

Tengelysúly-korlátozás lépett érvénybe több megyei úton

Egész évre vonatkozó tengelysúly-korlátozások léptek érvénybe Hargita megyében egyes megyei utakon. 26 útszakaszra helyeztek ki erre figyelmeztető táblákat – tájékoztat Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.

Tengelysúly-korlátozás lépett érvénybe több megyei úton
2017. április 21., péntek

Nem mondtak le az erdőről

Hivatalosan még nem sikerült bejegyeztetni a nagyjából 380 tagot számláló erdő- és legelőtulajdonosi egyesületet Szentegyházán, így a tulajdonosok végeznek éjszakai őrjáratokat, hogy távol tartsák a fatolvajokat. Az elkövetkező öt-tíz évben „rendbe tennék” az erdőt, de nem lesz könnyű dolguk.

Nem mondtak le az erdőről
Nem mondtak le az erdőről
2017. április 21., péntek

Nem mondtak le az erdőről

2017. április 21., péntek

A gazdák egyik szeme a hőmérőn, a másik a gyümölcsösön

Míg a földben lévő és kikelt mezőgazdasági kultúrákban részleges kárt okozhatnak a mínusz fokok, addig a gyümölcsösökben jelentősebb terméskiesésre számíthatnak a gazdák, ha mínusz 6–10 Celsius-fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Az előrejelzések szerint a következő napokban fagypont alá esik a hőmérséklet.

A gazdák egyik szeme a hőmérőn, a másik a gyümölcsösön
2017. április 21., péntek

Íme, az 5–8. osztályosoknak szóló új kerettanterv fontosabb változásai

Szociális ismereteket bővítő tantárgyakat vezetnek be, kötelezővé teszik a heti egy informatikaórát, illetve a román nyelv és irodalom tantárgyat ezentúl speciális tanterv szerint tanítják a kisebbségi oktatásban – néhány a fontosabb újdonságok közül.

Íme, az 5–8. osztályosoknak szóló új kerettanterv fontosabb változásai
2017. április 20., csütörtök

Három hónap alatt három halálos munkabaleset történt

A Hargita megyei munkaügyi felügyelőség beszámolója szerint három halálos kimenetelű munkabaleset történt a megyében az év első negyedévében. Az említett időszakban a hatóság munkatársai 123 ezer lej értékben róttak ki pénzbírságot.

Három hónap alatt három halálos munkabaleset történt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A Gyárfás kúria felújítási látványterve
Megnyitás

A Gyárfás kúria felújítási látványterve

Kiállítótermeket, szálláshelyeket és kávézót is szeretnének kialakítani a székelykeresztúri Gyárfás-kúriában a nyáron elkezdődő restaurálás során. A tervek szerint 19. századi állapotába állítják vissza az épületet a korabeli leírások alapján.

2017. április 20., csütörtök

Nem elég a vendégszeretet, a felszolgált étel minősége is fontos

Számos székelyudvarhelyi vendéglátóipari egység vezetője jelezte, hogy magyar nyelvű szakácsképzésre lenne igény, így a héten két napos intenzív oktatást szervezett a PanGastRo Egyesület.

Nem elég a vendégszeretet, a felszolgált étel minősége is fontos
2017. április 20., csütörtök

Kölcsönkért munkagépekkel takarították Hargita megye országútjait

Kisebb megszakításokkal folyamatosan havazott csütörtökön Csíkszeredában és környékén. A délutáni mérések szerint Csíkszéken 15–20 centiméter vastagságú hóréteg alakult ki. Az útügy és a megyei önkormányzat szerint is „fennakadások nélkül lehetett közlekedni”.

Kölcsönkért munkagépekkel takarították Hargita megye országútjait
2017. április 20., csütörtök

Szakmai konferenciát tartottak az óvodapedagógusok

Harmadik alkalommal találkoztak Erdély magyar óvodapedagógusai Székelyudvarhelyen, hogy a kapcsolatépítés mellett új tanítási módszerekkel ismerkedjenek, ugyanakkor megosszák egymással szakmai tapasztalataikat.

Szakmai konferenciát tartottak az óvodapedagógusok
2017. április 20., csütörtök

Szülőföldön magyarul: hamarosan kérik a hiányzó iratokat

Javában zajlik a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatási program igényléseinek a feldolgozása.

Szülőföldön magyarul: hamarosan kérik a hiányzó iratokat
2017. április 20., csütörtök

Vádat emeltek a máréfalvi polgármestert megsebesítő pásztor ellen

Hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják a pásztort, aki április 6-án több késszúrással megsebesítette Kovács Imre máréfalvi polgármestert. A településvezető jelenleg otthonában gyógyul.

Vádat emeltek a máréfalvi polgármestert megsebesítő pásztor ellen
2017. április 20., csütörtök

Sokan beálltak polgárőrnek a gyilkosság után

Saját kezébe vette sorsát a nagyjából ezerháromszáz főt számláló almási közösség, melynek már több mint száz tagja csatlakozott a januárban megalakult önkéntes polgárőr-egyesülethez. A falu lakóit megrázó decemberi gyilkosság óta eggyel csökkent a rendőrök száma a településen.

Sokan beálltak polgárőrnek a gyilkosság után
Sokan beálltak polgárőrnek a gyilkosság után
2017. április 20., csütörtök

Sokan beálltak polgárőrnek a gyilkosság után

2017. április 20., csütörtök

Gyűjtöttek és adakoztak a refisek

Évről évre több adakozó kedvű tanuló csatlakozik a Hozz egyet! hívó szavú húsvéti adományozási akcióhoz a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Idén alig két nap alatt több mint kétszáz kiló tartós élelmiszer gyűlt össze.

Gyűjtöttek és adakoztak a refisek
Gyűjtöttek és adakoztak a refisek
2017. április 20., csütörtök

Gyűjtöttek és adakoztak a refisek

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye