
Hét parcellát kell kiigazítani a Leányerdőben
Fotó: Barabás Ákos
Néhány napon belül elkezdődhet a Homoródalmás és Homoródszentmárton közötti útszakasz leaszfaltozásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás, ám még mindig akadnak gondok, mivel korábban több erdős területet is az úthoz tartozó részekre mértek rá.
2017. november 07., 10:152017. november 07., 10:15
Ettől függetlenül Hargita Megye Tanácsa már idén elkezdené a kivitelezésre való felkészülést.
9,62 millió lejnyi kormánypénzre pályázott sikeresen Hargita Megye Tanácsa, amiből a Leányerdőn át vezető utat aszfaltoznák le, illetve újjáépítenék ott, ahol szükséges. Borboly Csaba elnök az Udvarhelyi Híradónak elmondta, kész terveik vannak a munkálatra, sőt a kivitelezés érdekében már a közbeszerzési eljárást is elkezdték, ám
A tisztségviselő már korábban is jelezte, hogy problémák lesznek azokkal a területekkel, amelyeket a meglévő rajzok szerint egyszerűen rámértek az úthoz tartozó részekre és így használták tulajdonosaik, ezért arra kérte az érintett közösségeket, hogy járuljanak hozzá a helyesbítéshez.
Ez Homoródalmáson teljes egészében meg is valósult, és jórészt Homoródszentmártonban is. Utóbbi településen ugyanakkor még mindig van hét parcella, amely gondot okoz. Borboly rámutatott, a megyei tanács némi pénzt is utal a helyi önkormányzatnak, hogy könnyebben elvégezhessék a kiigazításokat – csupán tíz centikkel vagy néhány méterrel kell arrébb vinni a parcellákat. Kijelentette, munkatársai már keresik a megoldást arra, hogy teljes egészében megvalósulhasson az útfelújítás.
Az elnök szerint így 200–300 méteren nem aszfaltozhatnának.
– fogalmazott. A megyei tanács egyébként még idén szerződést kötne a korszerűsítést végző céggel – ami meg is valósulhat, ha nem lesznek óvások a közbeszerzési eljárás során – annak érdekében, hogy megkezdődhessen a kivitelezés előkészítése, jövőre pedig a kivitelezés.
Vannak ugyan problémák az út területét elfoglaló parcellákkal, ám mire a kivitelező eléri az érintett szakaszt, ezek megoldódnak – mondta érdeklődésünkre Jakab Attila szentmártoni polgármester.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!