Hirdetés
Hirdetés

Tervezet: bűncselekménynek minősülne a rendőrök munkájának akadályozása

Nagyobb hatáskört kaphatnak a rendőrök, amennyiben elfogadják a javaslatokat •  Fotó: Pinti Attila

Nagyobb hatáskört kaphatnak a rendőrök, amennyiben elfogadják a javaslatokat

Fotó: Pinti Attila

A rendőrök biztonságának és tekintélyének növelése érdekében több jelentős intézkedést tömörítő törvénymódosító tervezetet bocsátott közvitára a belügyminisztérium. Változás lenne például az, hogy akár börtönbüntetésre is számíthatnának azok, akikhez többszöri figyelmeztetés után is csendzavarásért riasztják a rendőrséget.

Bíró Blanka

Iszlai Katalin

2017. november 06., 19:022017. november 06., 19:02

2017. november 07., 09:332017. november 07., 09:33

Mivel az utóbbi időben megnőtt a rendőrök elleni erőszakos bűncselekmények száma,

a belügyminisztérium egy olyan törvénymódosító tervezetet dolgozott ki, amely kiterjeszti a rendőrök fellépési lehetőségeit, ezáltal pedig hozzájárul a biztonságuk és tekintélyük növeléséhez az országban. Azt, hogy a tervezetben foglaltakból mennyi és mikor lesz elfogadva, egyelőre nem tudni, ám a változások mindenkit érintenek

Hirdetés

– mutatott rá hétfői sajtótájékoztatóján Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jogok és kötelezettségek

Az egyik módosítás például az lenne, hogy a rendőrök által leggyakrabban alkalmazott procedúrákat – igazoltatás, bilincselés, kapitányságra való szállítás – belefoglalnák a rendőrség működését szabályozó törvénybe. Ez azért fontos, hogy az állampolgárok is tisztában legyenek a rendőrök és a saját jogaikkal, hiszen

egy rendőri igazoltatás során például mindenkinek kötelessége igazolnia magát, ám ezt sokan megtagadják. Utóbbi esetben a rendőrnek jogában áll az igazolást megtagadó személyt a rendőr-főkapitányságra szállítani, és ugyanígy járhat el számos más esetben is.

Azokkal, akiket valamiért beszállítanak a rendőrség székhelyére, a rendőröknek kötelezően tudatniuk kell ennek okát, továbbá többek között jogukban áll ügyvédet és tolmácsot kérni, illetve felvehetik a kapcsolatot egy családtagjukkal. Emellett a jármű- és a házkutatással, illetve a bilincseléssel kapcsolatos fontos tudnivalókat is belefoglalnák az új törvénybe. Ennél fontosabb módosítás azonban az, hogy

ezentúl bűncselekménynek minősülne a küldetésüket teljesítő rendőrök munkájának akadályozása.

Ez például arra vonatkozik, hogy amennyiben egy rendőr épp igazoltat valakit, egy harmadik személy pedig beleavatkozik (akár tettekkel, akár szóban), ezzel pedig hátráltatja a rendőr munkáját, pénzbírságra vagy hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Bűncselekménynek minősül

Emellett bűncselekménynek minősülne a rendőrök (és a belügyminisztériumhoz tartozó más szervek) nyilvános sértegetése is.

Aki sértő szavakat, kifejezéseket vagy gesztusokat használ ellenük, szintén pénzbírságra vagy három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. Fontos változás lenne ugyanakkor az is, hogy a tervezet szerint bűncselekménynek minősülne a folyamatos csendzavarás is.

Az a személy például, aki egy felszólítás és egy bírság után is a megengedettnél hangosabban hallgatja a zenét, és ezzel zavarja a szomszédait, három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést kaphat. A tervezetben emellett arra is kitérnek, hogy

az igazoltatás megtagadása miatt kiróható pénzbírság összegét a 100 és 500 lej közötti értékről 500 és 1500 lej közöttire emelik.

A tervezet szerint továbbá a rendőröknek joguk lenne intézkedés közben arra kötelezni az állampolgárokat, hogy tartsák jól látható helyen a kezüket, és letegyenek minden olyan eszközt, amit fegyverként használhatnak (például kaszát, vasvillát, fejszét stb.). Amennyiben az érintett a felszólítás ellenére sem tartja jól látható helyen a kezét, vagy nem teszi le a kezében lévő eszközt, a rendőr feltételezheti, hogy erőszakos cselekedetre készül, és felléphet ellene. A tervezet végül arra is kitér, hogy milyen esetekben hatolhatna be magánterületre egy rendőr a tulajdonos beleegyezése nélkül. A tervezet egyébként megtekinthető a mai.gov.ro weboldalon; javaslatokat a tervezettel kapcsolatban a dgj_transparenta@mai.gov.ro címre küldhetnek.

Védelmet sürgetnek a rendőrök

Az elmúlt években

több mint 20 százalékkal nőtt a bántalmazott rendőrök száma, ráadásul a létszámuk is folyamatosan csökken, úgy tűnik, egyre kevésbé vonzó ez a hivatás

– hívták fel a figyelmet a témában tartott hétfői sajtótájékoztatójukon a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság illetékesei. Eugen Palade megbízott megyei rendőrparancsnok elmondta, ha egyértelműen leszabályozzák az igazoltatás, a megbilincselés, a rendőrségre való bekísérés procedúráját, azzal kiküszöbölhetik a visszaéléseket.

Gil Bălănică, a rendőrségi szakszervezet Kovászna megyei képviselője rámutatott,

az elmúlt öt évben húsz esetben bántalmaztak súlyosan rendőröket, ez gyakrabban vidéken fordul elő.

Felidézte, négy évvel ezelőtt Hetén éjszaka

kövekkel, botokkal támadtak egy rendőrre, aki súlyosan megsérült, Dobollón pedig előállítás közben a gyanúsított leteperte a rendőrt, elvette a fegyverét, és csak azért nem lőtte le, mert nem tudta kibiztosítani a pisztolyt.

Tavaly Kézdiszentléleken egy férfi késsel vágta ki a rendőrautók gumiabroncsát, majd a közbeavatkozó rendőrt is többször megvágta, az éjjeliőr és egy erdész segítségével sikerült megfékezni. Gil Bălănică elmondta, Kovászna megyében 78 százalékos kapacitással dolgoznak, még legalább hetven állást kellene betöltsenek. Marius Ivanov, a közlekedési rendőrség vezetője rámutatott,

gyakran előfordul, hogy a gépkocsivezetők próbálnak alkudozni, majd szidalmazzák a rendőrt, széttépik a jegyzőkönyvet, kitépik a kezéből az iratokat, vagy úgy próbálnak rá nyomást gyakorolni, hogy mobiltelefonnal filmezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés