Visszatérő gond a lakótelepek környékén tanyázó kóbor macskák jelenléte. Szakemberek szerint a probléma forrása az, hogy a háztartásokban élő macskák többségét nem ivartalanítják, s mivel ezek az állatok évente többször is kölykeznek, a „felesleges” utódoktól a többség igyekszik megszabadulni.
„Nem a közösség mögül, sőt nem is az alapítvány mögül, hanem a kártyaprogramból léptünk ki” – mondta el lapunknak Komsa Csongor, az Elan Trió marketingigazgatója, amikor a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) Közösségi Kártya-programjával való szakításról kérdeztük.
Kulturális, sport- és szabadidős programokkal várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Kalonda-tetőn tizenhetedik alkalommal megrendezendő Farkaslaki Szenes Napokra.
Soros ülését tartja Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete csütörtök reggel kilenc órától. A napirenden harmincegy pont szerepel.
Hétvégén tartják Homoródalmáson a barlangfesztivált, a rendezvényre idén háromnapos programot állítottak össze a szervezők.
Útjavítás miatt csütörtök reggel lezárják a székelyudvarhelyi Győzelem utca Haáz Rezső és Forrás utcák közötti szakaszát. A tervek szerint kicserélik a szegélyköveket, felmarják az egyenetlen aszfaltréteget, majd újraaszfaltozzák a járdát és kijavítják az útburkolatot.
A tanévkezdésre készülnek a Hargita megyei csendőrök, akik a korábbi évek tapasztalatai alapján úgy vélik, az iskolák környékén a puszta jelenlétüknek is bűnmegelőző hatása van.
Negyven évvel ezelőtt még legalább száz házban laktak a Székelykeresztúrtól öt kilométerre található Nagykedében, amely azóta szinte elnéptelenedett. A porták többségét lebontották, az emberek elköltöztek. Ma alig több mint kéttucat ember él az egykor jobb napokat látott faluban.
Egyesek parkolóként, mások sétányként használják a bicikliseknek kialakított sávokat Székelyudvarhelyen. A meglévő kerékpársávok egyébként sincsenek a legjobb állapotban, a legtöbb helyen lekopott a sárga festék, alig látható, ráadásul a biciklizők útját folyamatosan elállja valami, valaki.
Csak jövőben tudják forgalomba íratni külföldről behozott járműveiket, akik most látnak hozzá az ehhez szükséges lépések végigjárásához. Hargita megyében alaposan meghosszabbodtak a várólisták: rengeteget kell várni egy szabad időpontért.
Pénzügyileg is lezárta a csíkszeredai Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató a 200 millió lej értékű, európai uniós forrásokból megvalósuló projektjét az önrészre felvett hitel visszafizetésével, ugyanakkor hírül adták, hogy újabb beruházásokba fognak.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Meghosszabbította a búzaadományok leadási határidejét a Magyarok Kenyere Programhoz csatlakozott Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, így kedden nem zárult le az akció. Noha Udvarhelyszéken kevés a búzatermesztő gazda, sokan megvásárolták a gabonát, és úgy adományoztak.
Romániában a járművek mintegy öt százaléka műszakilag rendkívül rossz állapotban van, egyenesen közveszélyes – derült ki a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) kedden kiadott közleményéből. Hargita megyében sem túl rózsás a helyzet.
Aláírásgyűjtésbe kezd a Hargita megyei önkormányzat, hogy a nép ügyvédjéhez fordulhassanak a medvetámadások ügyében. Borboly Csaba megyeitanács-elnök már be is gyűjtötte az első szignót.
A helyszínen szembesültek a sofőrök kedden reggel azzal, hogy a Kossuth Lajos utca mindkét irányban le van zárva.
Öt-hat éves korukban kezdenek el hangszeren tanulni a homoródabásfalvi Kalo család tagjai, akik kotta helyett hallás után sajátítják el mindazt, amivel előcsalhatják a sokak által kedvelt dallamokat. Vendégeik voltunk, muzsikát hallgattunk, beszélgettünk.
Idén nyáron is ellenőrizték a Hargita megyei diáktáborokat az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai. Tanévkezdésig még két hét van hátra, azonban a táborok döntő többsége már lejárt.
Meghosszabbították a gyapjúértékesítést serkentő De minimis-támogatás kérelmezési határidejét – hívja fel az érintett gazdák figyelmét Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.