
Informatikaoktatás az egyik középiskolában. A jelenre készítik a tanulókat
Fotó: Pál Árpád
Egyre inkább beivódik az IT, azaz az informatikai, programozói szakma fontossága a köztudatba: azon túl, hogy már a közoktatásban is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek, sokan önfejlesztő módon sajátítják el a „mesterséget”.
2018. január 03., 15:382018. január 03., 15:38
A programozást akár a 21. század írástudásának is nevezhetnénk, hiszen aki ismeri a számítógépek nyelvét, számos lehetőség közül válogathat a munkaerőpiacon. Az IT (angolul: Information Technology) szakma ráadásul térségünkben is a legdinamikusabban fejlődő ágazatok közé tartozik, amelyben a fizetések is jóval magasabbak az átlagnál, erről egyébként tavaly többször is cikkeztünk.
Miklós Csaba, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársa érdeklődésünkre elmondta, az új tantárgy neve informatika és számítástechnika, ezt pedig egyelőre csak az ötödik osztályokban vezették be, a következő három évben pedig lépcsőzetesen alkalmazzák a hat, hét és nyolcadik osztályokban is.
– magyarázta Miklós Csaba. Kiemelte, a jövőben valószínűleg ennek megfelelően a középiskolákban is átalakítják a matematika-informatika osztályok tantervét. Megjegyezte, az új tanterven kívül oktatott, opcionálisan választható informatikaóra leginkább lexikális ismeretek tanítását jelenti, továbbá az iskolások többek között a szövegszerkesztő és táblázatkezelő programokat ismerhetik meg.
Fotó: Pál Árpád
Kozma István, a székelyföldi IT Plus klaszter alelnöke, illetve a csíkszeredai Enetix Software Kft. vállalat ügyvezetője úgy látja, hogy
Kiemelte, sok olyan eset is van, hogy valaki a tanulmányai alatt alig találkozott az informatikával, mégis saját erejéből kitanulta a szakmát, manapság pedig jólmenő informatikusként dolgozik. Azt is megemlítette, egyre nagyobb igény van az IT szakmára a térségünkben, jó példa erre, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán néhány éve elindított gazdasági informatika szak, ahol a legutóbbi felvételikor már első körben beteltek a helyek. A szakember fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az iskolákban kellene egy tájékoztató kampányt szervezni az ágazatról.
– húzta alá.
Fotó: Pál Árpád
Găncean Maxim, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán tanul gazdasági informatika szakon. Érdeklődésünkre elmondta, noha középiskolai tanulmányai alatt csak elvétve találkozott az informatikával, végül mégis erre esett a választása, nagyrészt önerőből sajátította el a szakma alapjait. „Azért választottam ezt a szakot, mivel elsősorban érdekel engem, másrészt pedig köztudott, hogy manapság már szinte mindent számítógépes vezérléssel érhetünk el” – magyarázta, hozzátéve,
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!