Gálfi Árpád: a változás megteremtése Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb kihívás

Gálfi Árpád: a változás megteremtése Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb kihívás

Gálfi Árpád: állítólag az is újszerű a hivatalon belül, hogy munkatársaim előtt nyitva áll az ajtóm

Fotó: Barabás Ákos

Látványos és kevésbé szembetűnő változásokon is átesett Székelyudvarhely az elmúlt évben, a megvalósításokról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk Gálfi Árpád polgármesterrel, aki a kényes kérdésektől sem zárkózott el. Leszögezte: a munkára koncentrál, hiszen rengeteg még a tennivaló Udvarhelyen.

Kovács Eszter

2018. január 03., 12:452018. január 03., 12:45

2018. január 03., 14:472018. január 03., 14:47

– Melyek azok a 2017-ben véghezvitt megvalósítások, amelyekre a legbüszkébb?

– Azt gondolom, hogy 2017-ben valóban sokat dolgoztunk, és ez a befejezett megvalósításokban is mérhető már, miközben több projektünk van folyamatban, amelyek végleges megvalósulása a jövőben fog megtörténni. Őszintén mondom, hogy nem büszkeséget váltanak ki belőlem a megvalósítások, hanem egyszerűen csak örvendek a munkatársaimmal együtt minden sikeres megvalósításnak, a legkisebbtől a legnagyobb befejezett munkákig. Nem szeretnék fontossági sorrendet felállítani a befejezett munkák tekintetében. Mindegyik fontos volt a maga módján. Elmondhatom, hogy ma már a Székelyudvarhelyen közlekedő autók több mint 400 helyen akadálytalanul haladhatnak, hiszen

több mint négyszáz megsüllyedt aknatetőt aszfaltszintre emeltettünk, és még távolról sem mondható befejezettnek ez a munka.

Legalább ezer megsüllyedt fedlap vár még javításra, de igyekeztünk a legforgalmasabb szakaszokon kezdeni. Nagyon sok utcában kátyúztunk, nyolc utcát teljesen újraaszfaltoztunk,

a városközpontban pedig eltűnt a visszataszító látványt keltő kábelrengeteg.

Igyekeztünk az eddigieknél színvonalasabb városi rendezvényeket szervezni, a kulturális, illetve sportrendezvények minőségben és mennyiségben is javultak, ingatlanokat, területeket vásárolunk a városnak, hogy a tervezett fejlesztéseket is megvalósíthassuk. Én tiszta lelkiismerettel kezdek munkához az új esztendőben. Nem tétlenkedtünk 2017-ben, pedig nem is volt kampányév.

– Tavaly több ügyben is szembement Szász Jenő volt székelyudvarhelyi polgármesterrel, az NSKI jelenlegi elnökével. Milyen a viszonyuk? A választások után Szász Jenő támogatásáról biztosította. Ez miben nyilvánult meg?

– Én Szász Jenő úrral egyetlen esetben sem mentem szembe. A törvények, jogszabályok módosításai miatt több céggel újra kellett értelmezni az együttműködésünket, és ezen cégek között olyan is van, amely Szász úr polgármestersége idején volt bejegyezve, de a törvényekhez és jogszabályokhoz való alkalmazkodás nem jelent semmilyen személyes konfliktust. Egyetlen érintett cég sem Szász Jenő teljes vagy résztulajdona, így nem gondolom, hogy a törvények betartása miatti intézkedések, ezen cégekkel kapcsolatos változtatások az elnök úrral való „szembemenést” jelentenék. A polgármesteri hivatal az elmúlt évben több rendezvényt közösen szervezett az NSKI-vel.

– Igen nagy port kavart a Cekend-tetői szeméttározó ügye. Az elmúlt hónapokban mi történt ez ügyben?

– Az RDE Harghita Kft. hulladékstratégiájára nem késtünk a válasszal. Egy polgármesteri rendelettel még tavasszal bizottságot hoztunk létre, amely arra hivatott, hogy kivizsgálja a „szemétügyet” és feltárja az esetleges hiányosságait annak a szeméttároló tevékenységnek, ami tőlünk nem messze, a Cekend-tetőn zajlik. Többször tárgyalóasztalhoz ültünk az RDE magyarországi tulajdonosával, illetve képviselőivel, és úgy érzem, sikerült megértetnünk velük, hogy

számunkra mindenekelőtt városunk, szülőföldünk környezetének védelme a fontos. Ez felülír bármilyen egyéb gazdasági érdeket.

Bizottságunk folyamatosan dolgozott, dolgozik, jogászok segítségét is igénybe véve több hivatalos állásfoglalás született. Legutóbb például, amikor a környezetvédelmi hatóságok kérték a 2018-as évre vonatkozó beleegyezésünket az eddig is tapasztalt, megnövelt hulladékmennyiség befogadására, ezt kategorikusan elutasítottuk. Tehát

a mi álláspontunk az, hogy az ország távoli térségeiből ne hordhassa ide a szemetet senki.

– Az az elve, hogy rendet kell tenni Udvarhelyen. Ennek egyik fontos lépése volt a városrendezési terv elfogadása. Milyen további lépéseket terveznek? Mi a szándéka az illegális építkezések megfékezése terén?

– A városrendezési terv elfogadásával, úgy gondolom, egy új fejezet kezdődik városunk életében az építkezések területén is. Szándékom egyértelmű, senkitől nem várunk se többet, se kevesebbet, mint hogy az érvényben lévő törvényeket betartsa. Ha valaki a törvények ismeretében vállalja az illegális cselekedetek kockázatát, akkor a következményeket is vállalnia kell majd.

Galéria

Fotó: Barabás Ákos

– A polgármesteri hivatalban kevésbé látványos, de a hatékonyságot célzó átszervezés zajlott...

– Úgy érzem, a hivatalon belüli átszervezések, fejlesztések tekintetében is jó úton haladunk. A városlakók kiszolgálása, ügyeik kezelése sokkal emberközelibb és szervezettebb is, mint az előző években. Biztosan léteznek olyan egyedi esetek, amikor valakinek a problémáját semmilyen törvényes úton nem lehet megoldani, és az illető elégedetlen a helyzettel, de törvénytelenséget nem követhetünk el senkinek a kedvéért vagy ügyéért.

A hivatal belső rendszere is egyre jobb, egy belső dokumentumkezelő informatikai rendszer megvásárlásával és használatával sokkal hatékonyabbá vált a dokumentumok követése, kezelése, nyomon követhetősége, tárolása is. A belső kommunikáció terén is elég nagy fejlődést látok. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs több korrigálni vagy fejleszteni valónk. Állítólag az is újszerű a hivatalon belül, hogy munkatársaim előtt nyitva áll az ajtóm, mindenkivel közvetlenül beszélgetek.

– 2017-ben kétszer annyi határozattervezetet terjesztett elő, mint amennyi 2016-ban volt. Ez minek tudható be?

– Még így is azt érzem, hogy lehetett volna több dologról is dönteni. Hogy minek tudható be? Hát annak, hogy egy kicsit nagyobb lendülettel próbálunk dolgozni, mint elődeink.

– Idén több millió lejtől esik el a város. Hogyan tudják kezelni a hiányt? Esetleg minek a rovására megy majd a bevételkiesés?

– Túlságosan elhamarkodott volna kijelenteni egy pontos összeget, az viszont kétségtelen, hogy csökkenni fog a város rendelkezésére álló összeg az új bérrendezési szabályok miatt. A csökkentett jövedelemadó központilag visszatérítendő része lesz jóval kisebb, mint eddig. Nagyon bízom benne, hogy

ha a megkezdett úton haladunk, és továbbra is sikerül pályázatok útján külső forrásokból is támogatásokat szereznünk, akkor folytatni tudjuk elkezdett vagy eltervezett projektjeinket, függetlenül a bevételkiesés nagyságától.

Természetesen bármilyen kiesés okozhat majd fejfájást, de úgy gondolom, észszerű döntésekkel és a kiadások észszerű csökkentésével sikerül majd átvészelnünk a nehezebb időket is.

– Mennyi és milyen külső forrást sikerült a városba hozni 2017-ben? Milyen pályázatokat adtak le a 2018-as évre vonatkozóan?

– A PNDL támogatási programban a II. Rákóczi Ferenc, illetve Éltetőkút utcában elvégzett szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére 2,3 millió lej támogatást kaptunk. Ugyanitt a városi költségvetésből finanszíroztuk az ivóvízhálózat kiépítését. Szintén PNDL-támogatást nyertünk 1,8 millió lej értékben a Szejkén kiépítendő szennyvíz- és ivóvízhálózatra. Az év utolsó napjaiban sor került egy újabb támogatói szerződés aláírására, szintén PNDL-programban

5,6 millió lej értékű támogatást nyert a város az Orbán Balázs-iskola sporttermének építésére.

A városi sportbázis területén belül a salakos futópálya elkészítésére is igényeltünk támogatást, de időközben kiderült, hogy elnyerhető a teljes sportbázis kiépítésének támogatása, ezért új tervdokumentációt juttatunk el a támogatóhoz. Ennek elemzése, elbírálása még folyamatban van, de bízunk a sikerében. A 2018-ra vonatkozóan leadott pályázatokról nem szívesen beszélek. Egy leadott pályázat még távolról sem jelent sikert. Szívesebben számolnék majd be a sikeres, nyertes pályázatainkról, hiszen csak azok járulnak hozzá Székelyudvarhely fejlesztéséhez.

Galéria

Fotó: Barabás Ákos

– A magyar kormánytól milyen támogatást kaptak már meg a beígértekből? Mire lehet még számítani?

– Soltész Miklós államtitkár úr közbenjárásának köszönhetően a katolikus egyház 70 millió, a református egyház pedig 50 millió forintot kapott iskolái korszerűsítésére. Egészen friss hír az is, hogy a Tamási Áron Gimnázium teljes felújítására a magyar kormány 1,5 milliárd forint támogatást biztosít. Ez 5 millió euró. Hálásak vagyunk minden támogatásért, ami a magyar kormány részéről érkezik.

– Melyek azok a jelentősebb beruházások, amelyek biztosan megvalósulnak 2018-ban?

– Folytatjuk az elkezdett munkát. Tavasztól számítani lehet újabb útlezárásokra, mert további útszakaszokat szeretnénk leaszfaltozni. Folytatni fogjuk az aknatetők aszfaltszintre emelését is, a Szejkén szeretnénk megvalósítani az ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítését, erre támogatást is nyertünk külső forrásból.

Több utca – például az Eötvös József, Iskola, Szentimre, Gábor Áron – esetében készülnek a teljes újjáépítésre vonatkozó tervdokumentációk, ezeket is szeretnénk megvalósítani.

A Megújulnak játszótereink projekten belül is újjáépítenénk még pár játszóteret. A korcsolyapálya befedése is tervben van. Továbbra is nagy gondot okoz a parkolóhelyhiány, ezért hosszú távon gondolkodva szeretnénk elkezdeni parkolóházak építését, mert csak így látom megvalósíthatónak, hogy az útszélekről és a járdákról eltűnjenek a gépkocsik. Ha ez nem is sikerül teljes mértékben, mégis jelentősen csökkenthető az útszéleken parkoló autók száma. Meggyőződésem, hogy nem fogunk unatkozni az új esztendőben sem. Rengeteg a tennivaló!

– Mi az, amit a legnagyobb kihívásnak tekint polgármesteri munkájában?

– Amikor elnyertem a választópolgárok bizalmát, tudtam, hogy egy új, számomra addig ismeretlen feladattal kell szembenéznem. Az ismeretlennel való találkozás mindig egy nagy kihívás is. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy a fejlődés, a növekedés, a változás megteremtése Székelyudvarhelyen az egyik legnagyobb kihívás számomra. Papírra írva, szavakkal kimondva nagyjából tudom, tudjuk, hogy merre szeretnénk menni. Ezeknek a terveknek a gyakorlatba, életbe ültetése azonban sokkal nehezebb feladat. Kitartó, hosszas munkát igényel. Mégis hiszem, hogy Isten segítségével sikerülni fog.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 21., csütörtök

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben

Nagy nyomás alatt vannak a postai dolgozók a vállalatvezetés részéről, amelynek az a célja, hogy eltántorítsák őket a tiltakozásban való részvételtől – panaszolta el a dolgozók szakszervezetének a Hargita megyei vezetője.

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben
Postai tiltakozás jelentős ellenszélben
2024. március 21., csütörtök

Postai tiltakozás jelentős ellenszélben

2024. március 21., csütörtök

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala

Új zenekart alapított a tavaly feloszlott Teddy Queen együttes énekese. A friss zenekar tovább erősíti a gyergyói zenekarok névsorát. Felállásukat illetően igazi székely zenekarról beszélhetünk.

Itt a legújabb gyergyószentmiklósi zenekar első dala
2024. március 21., csütörtök

Kiköltöztetik a városból a csíkszeredai börtönt

A csütörtöki ülésén elfogadott memorandummal a kormány jóváhagyta a craiovai, a Târgu Jiu-i, a csíkszeredai és a brăilai börtön áthelyezését városon kívüli területekre.

Kiköltöztetik a városból a csíkszeredai börtönt
2024. március 21., csütörtök

Még át sincs adva, de már gondok vannak

Ismét a polgármester nélkül zajlott a gyergyószentmiklósi tanácsülés. A képviselő-testület elé került az a tervezet, amelyben az önkormányzat átadná a kórháznak a felújított épületrészét. A terv azonban több sebből vérzik, nem is fogadták el a tanácsosok.

Még át sincs adva, de már gondok vannak
Még át sincs adva, de már gondok vannak
2024. március 21., csütörtök

Még át sincs adva, de már gondok vannak

2024. március 21., csütörtök

A világnap üzenete: a másság nem probléma, hanem lehetőség

Legalább kétszáz gyermek ünnepelt örömzenével és közös tánccal a Down-szindróma világnapján a sepsiszentgyörgyi vártemplom gyülekezeti házában. A rendezvényen bebizonyították, hogy az elfogadásra és szeretetre azok is érdemesek, akik kitűnnek a tömegből.

A világnap üzenete: a másság nem probléma, hanem lehetőség
2024. március 21., csütörtök

Alpolgármesterből polgármester lenne Len Emil Balázs Gyergyószentmiklóson

Sajtótájékoztatón osztotta meg az elképzeléseit Len Emil Balázs, Gyergyószentmiklós jelenlegi alpolgármestere annak kapcsán, hogy ő is megméretkezik polgármesterjelöltként és tanácsosjelöltként az RMDSZ helyi előválasztásán.

Alpolgármesterből polgármester lenne Len Emil Balázs Gyergyószentmiklóson
2024. március 21., csütörtök

Újabb nacionalista cirkuszt szervezett Sepsiszentgyörgyön a Nemzet Útja

Hazafias román dallamokkal „örvendezteti” Sepsiszentgyörgy lakosságát a Nemzet Útja és a Nemzeti Mozgalom közösen szervezett demonstrációján Mihai Tîrnoveanu és néhány társa. Az akció csütörtökön délután vette kezdetét a város főterén.

Újabb nacionalista cirkuszt szervezett Sepsiszentgyörgyön a Nemzet Útja
2024. március 21., csütörtök

Csergő Tibor kötelességének érzi, hogy induljon az előválasztáson

Sajtótájékoztatón jelentette be Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós jelenlegi polgármestere, hogy újra megméretkezik a helyi RMDSZ-előválasztáson.

Csergő Tibor kötelességének érzi, hogy induljon az előválasztáson
2024. március 21., csütörtök

Sokan vártak erre a hírre: újra megnyílik a parajdi wellnessközpont

Mintegy fél évnyi felújítási munkálatot követően szombaton ismét megnyitja kapuit az önkormányzati tulajdonban lévő parajdi wellnessközpont – közlik az intézmény Facebook-oldalán.

Sokan vártak erre a hírre: újra megnyílik a parajdi wellnessközpont
2024. március 21., csütörtök

Újból fogadhatnak látogatókat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház páciensei

Fogadhatnak látogatókat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház páciensei szombattól a hét minden napján, az arra kijelölt időpontokban. Hétközben az épületben zajló munkálatok miatt rövidebb időintervallumban lehet látogatókat fogadni.

Újból fogadhatnak látogatókat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház páciensei
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM