Jelentősen drágult a távfűtés lakossági ára Szentegyházán. A tavalyi árhoz képest csaknem duplájára nőtt, a 134 lejes gigakalóriánkénti költség helyett idén 265 lejre számíthatnak a település távfűtést használó lakói.
Számos programmal kecsegtet a kilencedik dráMA, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház kortárs színházi találkozója. A fesztiválra ezúttal több belföldi társulat és neves meghívott érkezik.
A kormány visszaosztásból 2,7 millió lejt utalt a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság számára – jelezte a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata. Ez az összeg azonban korántsem oldja meg a problémát.
A július végi halálos munkabaleset óta szünetelnek az ivóvízhálózati munkálatok az Újszékely községi Alsóboldogfalván, így a községben mára többen víz nélkül maradtak. A munkát mielőbb folytatni kellene, viszont elengedhetetlen néhány biztonsági intézkedés bevezetése.
Hosszú évek óta az idei volt az első olyan tanévkezdés, amikor a Hargita megyei gyerekek már az első oktatási napon kaptak tízórait a tej-kifli programban. A jó hír mellett azonban van aggasztó is: a legtöbb helyre idén is az elmúlt években többször megbírságolt tordai cég szállít péktermékeket.
Visszatért a zsúfoltság a Csíkszeredán áthaladó Regio besorolású vonatokra – a tanévkezdéssel megnőtt az utaslétszám, a vagonok száma viszont kevéssel nőtt.
Ítélet születhet jövő héten a székelyudvarhelyi zászlóperben. Az ügy szerdai tárgyalásán Gálfi Árpád polgármester kifejtette álláspontját, mely szerint jogosan van kitűzve a hivatal bejárata fölött és az ülésteremben a székely zászló, illetve a város lobogója.
Sporttevékenységekkel, kézműves-foglalkozásokkal, mesével telik a napjuk. Pénteken zárul a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány ötnapos nyári tábora Székelyvarságon.
Bizniszreggelire hívott a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház: a térségünkben még újdonságnak számító rendezvény célja az udvarhelyszéki vállalkozók szakmai tudásának fejlesztése és az együttműködés megerősítése.
Fennállásának 20. évfordulóját ünnepeli a székelyudvarhelyi Boróka Néptáncegyüttes a hétvégén. Az együttes nemzetközi hírnévnek örvend, Európa-szerte több mint tíz országban léptek már színpadra.
Újabb gyógynövényes nyílt napot rendez szeptember 15-én a Lókodi Kompetenciaközpontban a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért, valamint a Lókodi Ifjúsági Alapítvány.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén is megszervezi a Fuss neki! elnevezésű adománygyűjtő akciót. A közösségi futást október 15-én, vasárnap tartják. Az akcióban minden évben civil szervezetek, adományozók (magánszemélyek, vállalkozások) és önkéntesek vesznek részt.
Fia balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elütött két embert, egyikük megsérült – ezzel a hírrel hívtak fel egy 75 éves, homoródszentmártoni özvegyasszonyt szombaton. A magát rendőrnek kiadó telefonáló felajánlotta közbenjárását, amiért összesen közel 3500 lejt csalt ki az idős asszonytól.
Licitációs megbízások formájában nettó 1,37 millió lejt költött el az elmúlt évben a szentegyházi önkormányzat. Több mint száz, a közbeszerzések internetes adatbázisában megtalálható vásárlást vizsgáltunk meg.
Elkészült a Kipi-Kopi Napközi Otthon korszerű konyhája és ebédlője, a Bethlenfalván lévő tanintézet mellett azonban nagyméretű, több korosztályt is kiszolgáló játszóteret és sportpályát is kialakítanak. Ez a város fiataljai előtt is nyitva áll majd.
Teljesen megújult a székelyudvarhelyi kórház háromszintes járóbeteg-rendelő épülete. Kicserélték az elektromos hálózatot, lefestették a falakat, és hőszigetelt nyílászárók váltották fel a régi ajtókat, ablakokat. Ez az első átfogó felújítás ebben az épületben.
Az ötszázéves reformáció jubileumi évében ötszáz kilométeres biciklis zarándoklatot tartottak Székelyudvarhelyről Vizsolyba.
Idén két udvarhelyszéki háziorvos, dr. Nuszer Zoltán (Oklánd) és dr. Váradi István (Farkaslaka) részesült az Év praxisa a Kárpát-medencében-díjban. Az átadóünnepséget múlt héten rendezték Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Arany János utcai épületének nagytermében.