Több mint 13 ezer Hargita megyei polgár panaszolta be a környezetvédelmi minisztériumot a nép ügyvédjénél a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt. Borboly Csaba szerdán nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat.
A több évtizedes, elévült vezetékek cseréjének kellene megelőznie az utak újjáépítését, javítását, ez azonban gyakran nem így történik Székelyudvarhelyen. Emiatt előfordul, hogy a leterített új aszfaltot néhány nap vagy hét után fel kell törni. Ez történt a Hunyadi János utcában is.
Nyár eleje óta mindössze ketten igényelték Hargita megyében azt a lakbértámogatást, amelyet a munkavállalás érdekében ötven kilométert meghaladó távolságra elköltöző regisztrált állástalanok kaphatnak meg az Első lakbér programban.
A tavasszal bejelentett, huszonnégy székelyudvarhelyi utcát érintő felújításból mostanáig mindössze egy valósult meg. A munkálatok még nem értek véget, de a változékony őszi időjárás miatt kiszámíthatatlan, hogy milyen mértékben tudják tartani az ütemtervet.
Az illegális szemétlerakás elleni akciójuk kezdete óta már harminchat alkalommal büntetett a székelyudvarhelyi helyi rendőrség a vonatkozó előírások megsértése miatt. A jövőben bővítenék a hulladéktárolók mellett felszerelt mobil térfigyelő kamerák számát.
Furcsa helyzetben találták magukat az ötödikesek, ugyanis szinte az összes tantárgy leckéit egy vaskosabb román nyelvű könyvből, egy úgynevezett útmutatóból kell tanulniuk. A magyar anyanyelvű gyereknek ez nehézséget jelent.
Több mint ezer táncost lát vendégül péntektől vasárnapig Székelyudvarhely az Erdélyi Táncháztalálkozón. A rendezvénnyel a negyven éve indult táncházmozgalom előtt tisztelegnek.
A rendőrök fokozott felkészítése és a diákok biztonsága témában tartottak sajtótájékoztatót kedden a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csíkszeredai székhelyén. A találkozón szó esett az elmúlt időszakban Hargita megyében történt lopásokról, átverésekről is.
Táskát lopott el egy autóból egy udvarhelyszéki férfi Székelyudvarhelyen, ám a hatóságok pillanatok alatt elfogták.
Az autószerelő- és autóbádogos-, valamint a pincér- és szakácsképzés bizonyult a legnépszerűbbnek a székelyudvarhelyi szakiskolákban, ezzel szemben a textilipari osztályok iránt egyre kevesebben érdeklődnek.
Megnőtt a hányással, hasmenéssel járó enterovírusos fertőzések száma Székelyudvarhelyen. Mivel a napközi- és iskolakezdéssel, illetve a nyári szabadságolások lejártával intenzívebbé vált a közösségi élet, várhatóan tovább emelkedik a megbetegedések száma.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Közel öt évtizede ismerkedtek meg, és azóta sem találkozott Biró Gábor udvarhelyi festőművész Matei Vișniec román drámaíróval. 45 év után vasárnap, a dráMA kortárs színházi találkozón ajándékkal lepte meg Bíró a fesztivál díszmeghívottját.
Viharos időre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) Hargita és Maros, valamint erős szélre vonatkozó elsőfokú riasztást Olt és Dolj megyékre.
Elgázolt egy szarvast a 13A jelzésű országúton, Felsősófalva közelében vasárnap este egy 29 éves korondi autóvezető.
Udvarhelyszéken öt kereskedelmi egységnél végeztek ellenőrzést, egy helyen házkutatást tartottak, tizenkét személy ellen kivizsgálást indítottak és ugyanennyi kihágási jegyzőkönyvet állítottak ki a hatóságok a hétvégén.
Rövid soron kívüli ülést tartott Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete: egyebek mellett az egészségügyben dolgozóknak szánt szolgálati lakások építésére pályáznának, ehhez kellett elfogadniuk a szükséges dokumentációt.
A nemrég történt miccses provokáció igazolja, hogy mekkora hullámokat is verhet Romániában a szándékos gyűlöletkeltés. A hamisra vágott videofelvétellel szemben azonban Székelyföldnek megvan a „hivatásos magyarevője” is.
Vasárnap délután a 138-az számú megyei úton a Székelyudvarhely felé közlekedő hetven éves, oroszhegyi P. A. nem tudott időben lefékezni, és elgázolta az úttesten szabálytalan helyen átkelő hét éves M. D-t.