Kizárólag román nyelven érhetők el az ötödik osztályosok számára az ismét jócskán megkésett tankönyveket helyettesítő, az oktatási minisztérium által kiadott úgynevezett útmutatók.
Milyen áldozatokat hoztak eleink a családért, a templomért és az iskoláért? Szükséges-e, és miért fontos a felekezeti oktatás? – kérdések és válaszok születtek vasárnap a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóinak szentelt ünnepségen.
Országos szinten csaknem 9500 rendőr teljesít majd szolgálatot az iskolák és óvodák környékén az új tanév első napján – írja az Agerpres hírügynökség.
Idén a helyi költségvetésből a megszokott 10 százalék helyett 14 százalékot költöttek a marosvásárhelyi tanintézmények rendbetételére, új bútorok vásárlására, így mindenhol megfelelő körülmények között várják hétfőn reggel a tanulókat – nyilatkozta Dorin Florea polgármester.
Hétfőn kezdődik a 2017–2018-as iskolai tanév: 35 oktatási hét lesz 167 munkanapon keresztül. Az új tanévtől több változással is kell számolniuk a cikluskezdő ötödik osztályos tanulóknak, elsőként a tankönyvhiánnyal.
Meglepetéssel várja hétfőn a csíkszentsimoni és csatószegi iskolásokat a helyi önkormányzat: mindkét tanintézmény előtt egy-egy hatalmas mackó fogadja majd az iskolakezdőket.
Országos első helyen áll Kovászna megye a pótérettségin, az óvások után 36,95 százalékos a sikeresen vizsgázók aránya. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, első ízben sikerült a vegyes tannyelvű Háromszéknek megelőznie a román megyéket.
A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóira emlékeznek vasárnap. A templomi hálaadás után használatba adják az iskola előtti felújított teret, és felavatják Baczkamadarasi Kis Gergely, Bethlen János, valamint Gönczi Lajos szobrát.
Miközben Vásárhely magyarságának a közélet iránt még érdeklődő parányi része azon vitatkozik, hogy jól szervezett volt-e az amúgy bántóan kevés résztvevővel lezajlott szerdai tüntetés, a katolikus iskola ügye dübörögve kért és kapott helyet magának a nagypolitika színpadán.
Mintegy háromezren gyűltek össze szerda délután Marosvásárhely főterén. A megszűnés határán lévő Római Katolikus Teológiai Gimnázium védelmében minden magyar politikai párt és történelmi egyház képviseltette magát az egyórás, fegyelmezett megmozduláson.
Az új tanévtől a régi UCECOM épületében oktatják majd Székelyudvarhelyen a Budvár-lakótelepi roma gyerekeket. A megkésett munkálatok miatt hétfőre csak az ötödik osztályt kezdők terme készül el, az elemisták várhatóan októberben költözhetnek át a szociális központból.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Hamarosan elkezdődik a Szülőföldön magyarul oktatási támogatás kifizetése. ABC-sorrendben utalják az összegeket.
A szerdai tüntetéshez a szóbeli engedélyeket már megkapták a szervezők, folyamatban van az írásbeli engedélyek megszerzése, amelyet mintegy ötezer fős megmozdulásra kértek – tudtuk meg a marosvásárhelyi katolikus iskola szülői közösségének egyik képviselőjétől.
Közzétették a pótérettségi eredményeit. Hargita megyében a vizsgázók mindössze 22 százaléka ment át, azaz a 671, vizsgákon megjelent diák közül 146 írta meg összesítettben a hatos médiát.
Ötven olyan oktatási intézmény van Maros megyében, amely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel tíz nappal a tanévkezdés előtt, épületbővítés vagy manzárdosítás miatt. Két tanintézet pedig nem kapta meg a közegészségügyi működési engedélyt.
A székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ őszi felvételi időszaka még tart, és számos ingyenes hely is várja a jövendőbeli hallgatókat. Négy szakot indítanak a következő tanévben.
Újításokat vezet be a tanügyminisztérium az érettségi lebonyolításában és a dolgozatok javításában. Ennek megfelelően jövő évtől már a második szemeszter elején megtartják az érettségi szóbeli vizsgáit.
A tanévkezdésre készülnek a Hargita megyei csendőrök, akik a korábbi évek tapasztalatai alapján úgy vélik, az iskolák környékén a puszta jelenlétüknek is bűnmegelőző hatása van.