Javában zajlik a pótérettségi: a vizsganaptár szerint hétfőn folytatódnak a román nyelvi kompetenciákat felmérő szóbeli vizsgák.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közösségének tüntetésével egy időben kapták a hírt, hogy pénteken minisztériumi átirat érkezett, amely lehetővé teszi a katolikus iskola cikluskezdő osztályaiba történő beiratkozást. Feltéttelekkel.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége megkapta a szükséges engedélyeket ahhoz a tüntetéssorozathoz, amelyet augusztus 25–31. között szerveznek a városháza előtt. Kérik, hogy szeptember elsejéig hozzanak döntést a felekezeti iskola ügyében.
Szinte minden tantárgyból érkezett tankönyv-mintapéldány a Maros megyei iskolákba, ám a tanügyminisztérium által jóváhagyott rendelhető lista még nem teljes.
A sok esetben elavult tankönyvek miatt a pedagógusok gyakorlatilag rá vannak kényszerítve az oktatási segédanyagok, például munkafüzetek használatára. Nem föltétlen segíti a munkájukat Liviu Pop tanügyminiszter nemrég hozott rendelete.
Jótékonysági tanszergyűjtő-akciót hirdet a Csíki Hírlap karöltve a Juventutti Alapítvánnyal és a Zenit Plusz papírüzlettel, azzal a céllal, hogy a csíkszeredai és a város környékén élő rászoruló családokat segítse.
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége tüntetéssorozatot tervez augusztus 28-ától, egyelőre az ehhez szükséges engedélyekre várnak – tudtuk meg a Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjétől. A tüntetésnek egyértelmű üzenete van.
A román nyelv és irodalom írásbelijével kezdődött el hétfőn a pótérettségi. Országszerte 39 435 fiatal iratkozott be a nyár végi vizsgasorozatra, többségük – 24 690 tanuló – idén végzett.
Hétfőn és kedden tartják meg a betöltetlenül maradt iskolaigazgatói tisztségekre pályázók interjúit. Hargita megyében több mint félszáz tanintézetvezetői állásra nem került jelentkező két versenyvizsga után sem.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vezetői úgy vélik, a jelenlegi diáklétszám megfelelő az elvárt minőség biztosításához és az igények kielégítéséhez, ennél több hallgatóval valószínűleg „hígulna” a képzés.
A prefektúra törvénytelennek minősítette a legutóbbi iskolahálózatot, amely a vásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy a diákok hol kezdik a tanévet – derül ki a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Véglegesítették az igazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsga nyári szessziójának eredményeit. Hargita megyében 44 iskolavezetői tisztségre pályáztak, ebből 38 jelölt vizsgázott sikeresen.
Az új, kimondottan magyar tanulók számára összeállított román tanterv megértését és gyakorlati alkalmazását elősegítő kézikönyvet szerkesztett a pedagógusok számára nemrég Tódor Erika Mária. Vele beszélgettünk.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjait arról értesítette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, hogy tanintézetük az elmúlt két évben illegálisan működött, és tájékoztatja őket jogaikról.
Közlekedési káosz alakult ki szerda reggel és délelőtt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), illetve a közeli lakónegyedek környékén, ekkor tartották ugyanis a felvételit, amelyre majdnem 1600-an jelentkeztek.
Noha a diákok még javában élvezik a vakációt, alig másfél hónap múlva ismét becsengetnek a tanintézetekben. Szeptember 11-én, hétfőn kezdődik a 2017–2018-as tanév, amely 167 tanítási napot, azaz 35 hetet foglal magában.
Kötelezővé teszik a következő tanévtől, azaz szeptembertől a heti egy informatikaórát a cikluskezdő ötödik osztályokban. Összegyűjtöttük a tantárgyat érintő fontosabb változtatásokat.
Kritikus gondolkozás és gyermekjogvédelem – az új, 5-8. osztályosoknak szóló kerettanterv egyik újdonsága, ezt a tantárgyat ősztől a cikluskezdő ötödik osztályokban vezetik be heti egy órában.