Már megint a magyar tétel a visszhangos

Már megint a magyar tétel a visszhangos

Ebben az évben sem sikerült olyan vizsgatételeket és javítókulcsot kidolgozni magyar nyelv és irodalomból a nyolcadikosok számára, amely diáknak, pedagógusnak, szülőnek egyaránt megfelelt volna. A tételek hiányosságairól, hibáiról érdeklődtünk.

Ötvenen hiányoztak az érettségi utolsó írásbeli vizsgájáról

A választható tantárgyakból szervezett írásbeli vizsgával véget ért pénteken az érettségi. Az eredményeket szerdán teszik közzé. Közben péntekig nyújthattak be óvást azok a 8. osztályt végzett tanulók, akik elégedetlenek voltak az országos felmérésen elért eredményükkel.

Ötvenen hiányoztak az érettségi utolsó írásbeli vizsgájáról
2017. június 30., péntek

Igazat adtak a koronkai magyar szülőknek

Sikeres volt a koronkai magyar szülők és a Tholdalagi Mihály Koronkai Közösségért Csoport négynapos tiltakozó akciója. Az iskola előtt feliratokkal a kezükben kérték a politikumot, hagyja békén a tanintézetet.

Igazat adtak a koronkai magyar szülőknek
2017. június 30., péntek

Megvannak a képességfelmérő vizsgák végleges eredményei

Közzétette honlapján a tanügyminisztérium az országos képességfelmérő vizsgák végleges eredményeit. Az óvás utáni jegyeket az evaluare.edu.ro honlapon lehet megnézni.

Megvannak a képességfelmérő vizsgák végleges eredményei
2017. június 29., csütörtök

A Bolyai fiókintézményeként működhet tovább a katolikus gimnázium

Visszavonták a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására vonatkozó határozattervezetet és elfogadták a marosvásárhelyi iskolahálózatot. A csütörtökön megszavazott iskolahálózatban katolikus gimnázium a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézménye lesz.

A Bolyai fiókintézményeként működhet tovább a katolikus gimnázium
2017. június 27., kedd

A harmadik tétel – talán ez volt a legnehezebb a magyar írásbelin

Nem volt különösebben nehéz az érettségi keddi magyar írásbeli feladatsora – állítják az általunk megkérdezett diákok. Sokan ennek ellenére nem remélnek átmenőnél nagyobb osztályzatot.

A harmadik tétel – talán ez volt a legnehezebb a magyar írásbelin
2017. június 27., kedd

Nagyszerű eredmény a pedásoktól a Kárpát-medencei Szent László-vetélkedőn

Első alkalommal, a Szent László-emlékév apropóján szerveztek Kárpát-medencei Szent László-vetélkedőt magyar nyelven tanuló általános iskolásoknak. A legendák ismeretére épülő verseny döntőjében a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum csapata harmadik lett.

Nagyszerű eredmény a pedásoktól a Kárpát-medencei Szent László-vetélkedőn
2017. június 26., hétfő

Kisérettségi: keveset sikerült javítani a tavalyi eredményekhez képest

A nyolcadikosok 67,87 százaléka ért el ötös feletti átlagot az országos felmérés vizsgáin Hargita megyében. Noha ez 0,28 százalékkal több, mint a tavalyi arány, a 2015-ös átmenési mutatóknál közel 6 százalékponttal alacsonyabb.

Kisérettségi: keveset sikerült javítani a tavalyi eredményekhez képest
2017. június 26., hétfő

Megoszlanak a vélemények a román írásbeli érettségiről

A magyar érettségizőknek a román nyelv és irodalom írásbeli jelenti a legnagyobb kihívást, legtöbben ezen a vizsgán buknak el. Az idei tételeket nem tartották különösen nehéznek, ettől függetlenül az általunk megkérdezett diákok többsége átmenőnél nagyobb osztályzatra nem számít.

Megoszlanak a vélemények a román írásbeli érettségiről
2017. június 26., hétfő

Egy Facebook-bejegyzés utóélete: tiltakoznak a szülők

A koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola szülői közössége cáfolja és elítéli Marius Pașcan szenátor interetnikus feszültségeket keltő Facebook-bejegyzését, amelyben azt állítja, hogy a román gyerekeket kizárták a tanévzáró ünnepségről.

Egy Facebook-bejegyzés utóélete: tiltakoznak a szülők
2017. június 26., hétfő

Új épületben kezdhetik a tanévet a kipi-kopisok

Végre valóban új épületbe költözik az udvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon. Noha tavaly május végén ünnepélyesen átadták az intézmény új épületét, az átvétel idén tavasszal történhetett meg, hiszen a munkálatok most fejeződtek be, így szeptemberben már ott kezdhetik a tanévet.

Új épületben kezdhetik a tanévet a kipi-kopisok
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
2017. június 25., vasárnap

Letették a délutáni foglalkoztató központ alapkövét Madéfalván

Napokon belül hozzáfognak a madéfalvi délutáni foglalkoztató központ épületének kivitelezéséhez, az új oktatási intézmény alapkövét vasárnap, a helyi falunapok egyik programpontjaként helyezték le.

Letették a délutáni foglalkoztató központ alapkövét Madéfalván
2017. június 23., péntek

Házi feladatok helyett érdekes feladványokkal ösztönözni a diákokat

Romániában is kormányrendeletbe foglalták azt, hogy a diákok nem kaphatnak házi feladatokat a vakáció idejére. Ez az első olyan nyári szünidő tehát, amelyet lecke nélkül kellene megélniük az elemi iskolásoknak.

Házi feladatok helyett érdekes feladványokkal ösztönözni a diákokat
2017. június 21., szerda

Iskolaigazgatói versenyvizsga változásokkal

Újra megpályázhatók az ideiglenes mandátumú iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségek, az oktatási minisztérium ugyanis meghirdette az iskolavezetői versenyvizsga nyári szesszióját.

Iskolaigazgatói versenyvizsga változásokkal
2017. június 20., kedd

A tanfelügyelőségen döntenek arról, hol indulnak kilencedik osztályok a katolikus iskola helyett

A Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa csütörtökön ül össze, és dönt arról, hogy a katolikus iskola kilencedik osztályait hol indítják majd el.

A tanfelügyelőségen döntenek arról, hol indulnak kilencedik osztályok a katolikus iskola helyett
2017. június 20., kedd

Hogy lenne jobb a cigány gyerekeknek?

„Egykor jó iskola volt, most azonban nem adnám oda a gyerekemet, cigányiskola lett” – vélik sokan a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskoláról. A pejoratív jelzők azonban sokszor olyanoktól származnak, akik nem ismerik sem a tantestületet, sem az oda járó diákokat.

Hogy lenne jobb a cigány gyerekeknek?
2017. június 19., hétfő

„Mindenhez írtam valamit, amit tudtam”

Román nyelv és irodalom írásbelivel kezdték az országos felmérés vizsgáinak sorát a nyolcadikosok hétfőn reggel. Kilenctől tizenegy óráig bizonyíthattak.

„Mindenhez írtam valamit, amit tudtam”
2017. június 19., hétfő

Ezúttal a székelyföldi tanulók fogadták román diáktársaikat

A csíkszentimrei Arany János Általános Iskola diákjainak május végi, dél-romániai tapasztalatcseréjét követően a Leu községbeli diákok is Szentimrére látogattak a múlt héten. A vendégek voltak Büdösfürdőn, a Szent Anna-tónál, a tusnádi borvízmúzeumnál, és lenyűgözték őket a magas fenyőfák.

Ezúttal a székelyföldi tanulók fogadták román diáktársaikat

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye