Halálos baleset történt szombaton a Marosvásárhely melletti Maroskeresztúron.
A megfelelő munkaerő hiánya miatt a romániai vállalkozások zömének érezhetően csökkent az évi nyeresége – derül ki a Best Jobs állásközvetítő portál nemrég közzétett felméréséből.
Elszenesedett holttestet találtak a tűzoltók, miután egy erdődubistei tarlótűzhöz riasztották őket péntek délután. A héten ez volt a második olyan eset Maros megyében, amikor emberéletet követelt a száraz növényzet égetése.
A római kori ásatások megkezdésekor a mikháziak attól tartottak, hogy „dák leletek” kerülnek felszínre, és a dákkultusz éltetésének a helyszíne lesz a falu. Mára elmúltak a félelmeik, ugyanis sok minden kiderült – nem a dákokról, hanem az ott állomásozó római katonákról.
Kevesebb mint tíz perc alatt találta meg és ásta ki a hó alá betemetett embereket Tas, Székelyföld egyetlen lavinamentő kutyája, aki a Fogarasi-havasokban kellett újra bizonyítson gazdájával együtt a lavinamentő címéért.
Van, ahol még a hóolvadást várják, máshol már javában ültetik a facsemetéket a székelyföldi erdőkben. A tavasz az erdőtelepítések időszaka, és mint minden évben, most is többmilliós nagyságrendben kerülnek földbe a növendék fák.
Elsősorban a szójalisztre allergiás személyeket érinti a Lidl üzletlánc által forgalmazott népszerű termékekre vonatkozó intézkedés: mint kiderült egyes szendvicsek, sajtfélék allergiát kiváltó anyagokat tartalmaznak, de ezt nem tüntették fel a csomagoláson.
Játékszünet biztosan nincs a március 27-ei színházi világnapon a székelyföldi színházakban: van, ahol premierrel, máshol éppen előadás-temetéssel ünneplik a jeles napot, vagy a diákok figyelmét igyekeznek Thália szolgálóira felhívni.
Fészektartó állványokat helyezett ki az áramszolgáltató vállalat Hargita megyében, tizenhét darabot. Közben Maros megyében elindították a webkamerát, amelyen követni lehet, hogy mikor érkeznek meg a gólyák.
Második nekifutásra a Maros megyei önkormányzati képviselők péntek délután elfogadták, hogy havonta legtöbb kétezer tonna kolozsvári hulladékot fogadjon be a kerelőszentpáli szeméttelep.
Egyebek mellett a biztonsági öv és – motorkerékpárosok esetében – a bukósisak, illetve a mobiltelefonok vezetés közbeni használatát vizsgálták országszerte a közlekedésrendészek. Hargita és Maros megyében ezernél több sofőrt ellenőriztek, több száz pénzbírságot róttak ki.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A nyilvános közvita megszervezésével egy lépéssel közelebb került az építkezés megkezdéséhez a Marosvásárhely határában tervezett adventista onkológiai kórház. A következő lépés a részletes területrendezési terv elkészítése lesz.
Egy személygépkocsi és egy haszongépjármű ütközött frontálisan Balavásáron vasárnap délután, a balesetben ketten súlyosan megsérültek. Mentőhelikoptert is a helyszínre riasztottak.
Ha gyalogost észlelnek, kigyúlnak a fények, kivilágítva a zebrát, egyúttal figyelmeztetve az autósokat. Székelyföldet is lassan, de biztosan eléri a nem olcsó újítás, amely nagyobb biztonságot jelenthet a gyalogosok számára.
Százezres nagyságrendű azon diákok száma, akik bár szerepelnek a romániai tanintézetek nyilvántartásában, valójában már az országot is elhagyták, mert szüleik a könnyebb megélhetés érdekében külföldre mentek dolgozni.
A sport egységbe forrasztja a nemzetet, ezért fontos a magyar kormány számára, hogy sportakadémiákat hozzon létre, sportpályák építésébe fektessen – mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Nyárádszeredában, a Nyárád Aréna avatásakor csütörtök délután.
Nem luxustáska elnevezéssel indított hátrányos helyzetű és bántalmazott nők megsegítését célzó akciót az RMDSZ Maros megyei Nőszervezete és Kádár Eszter orvostanhallgató.
Nem történt megbetegedés és nem volt komoly következménye annak, hogy múlt héten nagy mennyiségű fertőzött miccshús került kereskedelmi forgalomba Maros megyében.