Rekordgyorsasággal érkezett meg a környezetvédelmi minisztériumból a kilövési engedély arra a medvére, amely kedd reggel jókora riadalmat keltett Csíkszeredában.
Napok óta árusítják Békésen a Testvérvárosok kenyerét, amelyhez gyergyószentmiklósi búzát is őrlettek, és amelynek árával, illetve az adományként befolyó összeggel a gyergyószentmiklósi Szent Anna-ház téli tűzifájához járulnak hozzá.
Romániai, magyarországi, németországi és horvátországi egyetemi hallgatók ismerkednek a nemzeti kisebbségek életével, a többség és kisebbség viszonyával az idei Pro Etnica Interkulturális Nyári Akadémián, amely Segesváron kezdődött hétfőn. Közben szerdán kezdetét veszi a Pro Etnica Interkulturális Fesztivál is.
Két parkoló autót megrongált, majd egy oszlop kitörése után egy ház kerítésének csapódva állt meg egy autó Máréfalván vasárnapra virradóan – számol be keddi közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mosolyokat, könnyeket egyaránt fakasztó Szent István-napi hangversennyel kelt útra nyári turnéjára a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vasárnap – célállomás Svédország.
A Szent István-napok alkalmával több kategóriában és több ezer lej értékben osztott ki levásárolható virágutalványokat a polgármesteri hivatal a Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program nyertesei között.
Riasztóan gyatra állapotban van több híd is a 13A jelzésű országút Csíkszereda és Szentegyháza közötti szakaszán, ezért a közúti forgalomban részt vevőknek is ajánlott az óvatosság. Az országos útügy csak az útpadka megerősítésére tud költeni, a hidak korszerűsítésére egyelőre nincs pénz.
Koncertek, kézműves standok és lacikonyhák a Patkóban, Koronaudvar gyermekprogramokkal a református kollégium udvarán és az elmaradhatatlan tűzijáték. Fotókon mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szent István napján a székelyudvarhelyiek.
Több Tudor-lakótelepi udvarba is betört a medve kedden hajnalban Csíkszeredában, a Puskaporos és Szász Endre utcákban kerítéseket rongált meg, illetve megölt egy kecskét. A medve jelenleg is az említett városrészen van, hatóságiak biztosítják a helyszínt.
Nehéz anyagi helyzetben élő csíki családok gyermekei számára indít harmadik alkalommal jótékonysági tanszergyűjtő akciót a Székelyhon közösen a csíkszeredai Juventutti Alapítvánnyal. A tanszeradományokat több gyűjtőponthoz is le lehet adni.
Négy szekeret és egy traktor után köthető, egytengelyes, faanyag szállítására alkalmas utánfutót loptak el Szentegyházán, amelyeket tavaly kobozott el a rendőrség a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE) által tetten ért fatolvajoktól.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Az erdélyi és magyarországi Mária Út Egyesület szombaton ötödik alkalommal rendezi meg az 1Úton nemzetközi zarándoknapot. A részvevők az édesanyákért imádkoznak, hálát adnak az otthonteremtésben, a hit- és szeretet kultúrájának átadásában megmutatkozó szeretetükért.
Maros megyében is találtak áramütés miatt elpusztult gólyákat az elmúlt napokban. Az Afrikába visszainduló gólyákra több veszély is leselkedik, de az egyik legnagyobb ezek közül a le nem földelt és be nem borított középfeszültségű áramvezetékek.
Újabb korcsoport tervei, céljai kerülnek fel a gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom melletti sikátor falára – fiatal felnőttek kezdték el a munkát hétfő délben a Fessünk álmokat! nevet viselő programban.
Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én 14 órától kezdődik a kovácspéteri kápolnánál a búcsús szentmise.
Tizenhetedik alkalommal nyitja meg kapuit a mezőmadarasi művésztábor augusztus 23-án. Tíz napon keresztül 26 alkotó viszi vászonra, papírra, fára, vagy vési kőbe azt, ami a mezőségi faluban a leginkább megihlette.
Levélben kéri cselekvésre az RMDSZ-es honatyákat a székely terrorvád miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Beke István felesége.
A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvosai küzdöttek az életéért, ám nem tudták megmenteni a 76 éves, nyugat-nílusi vírussal fertőzött kézdivásárhelyi férfit, aki a hétvégén elhunyt.