Alig rázódtak vissza a tanulásba a gyerekek, újra vakációzniuk „kell”

Alig rázódtak vissza a tanulásba a gyerekek, újra vakációzniuk „kell”

Egyhetes félévközi vakáció kezdődik az iskolákban és óvodákban pénteken délutántól, amely után február 11-én indul a második félév.

Folytatódhat a műemlékek „örökbefogadása”: országos vetélkedő lesz az Örökségünk őrei

Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket diákvetélkedő idén első alkalommal felkerült a tanügyminisztérium országos versenynaptárába. A hivatalosan is elismert örökségvédelmi versenynek a megyei és regionális megmérettetések után, áprilisban szervezik meg az országos döntőjét Kolozsváron. 

Folytatódhat a műemlékek „örökbefogadása”: országos vetélkedő lesz az Örökségünk őrei
2019. január 30., szerda

Dăncilă 2024-re bevezettetné az eurót Romániában

A kormány tartja magát ahhoz a célkitűzéshez, hogy Romániában 2024-ben bevezessék az eurót hivatalos fizetőeszközként – mondta a szerdai kormányülésen Viorica Dăncilă.

Dăncilă 2024-re bevezettetné az eurót Romániában
2019. január 30., szerda

Trükközés az ártámogatott gyógyszerért – az előírások tiltják

Szabálytalan ugyan, mégis egyre gyakrabban fordul elő, hogy a betegek háziorvosuknál szeretnék felíratni a szakorvos által javasolt gyógyszereket, hogy ezáltal kedvezményes áron válthassák ki a készítményeket.

Trükközés az ártámogatott gyógyszerért – az előírások tiltják
2019. január 30., szerda

Itthon is hivatalosítani kell a külföldi anyakönyvi okiratokat

Egyre több azoknak a székelyföldi személyeknek a száma, akiket külföldön érnek életük fontos állomásai, (születés, házasság, elhalálozás), olyanok, amelyeket anyakönyvi okiratokban kell rögzíteni. Ezeket azonban nem elég az adott országban megtenni, hanem itthon, Romániában is.

Itthon is hivatalosítani kell a külföldi anyakönyvi okiratokat
2019. január 30., szerda

Hivatalos: influenzajárvány van

Országos influenzajárványt hirdetett az egészségügyi minisztérium. Tisztázták: a tanfelügyelőségek a megyei egészségügyi igazgatóságokkal elrendelhetik az oktatás felfüggesztését azokban az iskolákban, osztályokban, ahol a hiányzók aránya meghaladja a 20 százalékot.

Hivatalos: influenzajárvány van
Hivatalos: influenzajárvány van
2019. január 30., szerda

Hivatalos: influenzajárvány van

2019. január 29., kedd

Ellopták a helyi adók és a szociális segélyek összegét tartalmazó páncélszekrényt

Ismeretlen tettesek ellopták a helyi adókból és illetékekből összegyűlt összeget és a szociális támogatásokat tartalmazó páncélszekrényt az Arad megyei Fakert polgármesteri hivatalából.

Ellopták a helyi adók és a szociális segélyek összegét tartalmazó páncélszekrényt
2019. január 29., kedd

Ki lehet gombolni a kabátokat február elején, jön a felmelegedés

Rendkívül enyhe időjárással érkezik a február, a hőmérsékleti értékek helyenként akár 14 Celsius-fokig is emelkedhetnek, csapadék január végén és február 3-a után várható.

Ki lehet gombolni a kabátokat február elején, jön a felmelegedés
2019. január 26., szombat

Ingyen igényelhető az ezer eurós vércukorszintmérő eszköz

Már igényelhetők azok a modern vércukorszintmérő eszközök, amelyeket ingyenesen biztosít a kormány az egyes típusú cukorbetegségben szenvedőknek. Hamarosan megkezdődik a szétosztásuk is.

Ingyen igényelhető az ezer eurós vércukorszintmérő eszköz
2019. január 25., péntek

SZKT: elzárkózik koalícióban való indulástól az RMDSZ az EP-választáson

Abban bízik Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy mire Románia az Európai Unió soros elnökségének a végére ér, az ország bekerül a schengeni övezetbe. Annál is inkább, mert Románia már 2011-ben teljesítette a csatlakozáshoz szükséges követelményeket.

SZKT: elzárkózik koalícióban való indulástól az RMDSZ az EP-választáson
2019. január 25., péntek

Csíkszentmárton és Parajd polgármesterét is Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ

17. alkalommal adta át az RMDSZ szövetségi elnöke az Ezüstfenyő díjakat pénteken, Marosvásárhelyen. Az ünnepi díjátadást a Szövetségi Képviselők Tanácsának értekezletét megelőzően tartották a Kultúrpalotában.

Csíkszentmárton és Parajd polgármesterét is Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2019. január 25., péntek

Jelentős mennyiségű hó hullhat szombat délig

Sárga riasztást adott ki pénteken 26 megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható havazás miatt, az ország többi részén eső, havas eső várható. A riasztás pénteken 14 órától szombaton 14 óráig érvényes. 

Jelentős mennyiségű hó hullhat szombat délig
2019. január 25., péntek

Már a zsebünkön érezzük a lej értékvesztését

Naponta érkeznek az újabb hírek, hogy ismét történelmi mélyponton a lej az euróval szemben. Nemcsak elérte már a lélektani határnak számító 4,7 lejt, de jócskán meg is haladta azt, és folyamatosan emelkedik. Mennyire érezzük meg mindezt a zsebünkön?

Már a zsebünkön érezzük a lej értékvesztését
2019. január 24., csütörtök

Listeria baktériummal fertőzött terméket vonnak be a Carrefourból

Listeria baktériummal fertőzött füstölt lazacot von vissza forgalomból az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság. A fertőzött termék a Carrefour üzletlánc polcain található meg, ahonnan amúgy legutóbb októberben vontak vissza terméket ugyancsak Listeria baktérium fertőzése miatt.

Listeria baktériummal fertőzött terméket vonnak be a Carrefourból
2019. január 23., szerda

Beszédes adatokat közölt az Eurostat Románia EU-elnöksége alkalmából

Gazdaságilag ugyan gyengén teljesít Románia, számos egyéb mutató esetében viszont élen jár az Európai Unióban – derül ki abból az összesítésből, amelyet az Eurostat állított össze az ország EU-elnöksége alkalmából.

Beszédes adatokat közölt az Eurostat Románia EU-elnöksége alkalmából
2019. január 23., szerda

Tervezet: adómentes lehet az újságírók és a médiában dolgozó műszaki személyzet bére

Az adótörvénykönyvet módosító javaslatot terjesztett a parlament elé a PSD, az ALDE és a PMP törvényhozóinak egy csoportja. A javaslat értelmében adómentessé válna az újságírók és a rádióban, televízióban dolgozó műszaki személyzet bére.

Tervezet: adómentes lehet az újságírók és a médiában dolgozó műszaki személyzet bére
2019. január 21., hétfő

Már 25-en hunytak el az influenza szövődményei miatt

Még két személy életét vesztette influenzában, ezzel 25-re nőtt a vírus okozta elhalálozások száma – közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet.

Már 25-en hunytak el az influenza szövődményei miatt
2019. január 20., vasárnap

Nem lehet leállítani a provokátorokat – Antal Árpád a titkosszolgálatokat sejti a háttérben

„Mi, magyarok mindig zavaró tényező vagyunk, ez csak akkor változna meg, ha asszimilálódnánk, feladnánk az identitásunkat” – mutatott rá Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kapcsolatban, hogy évek óta miért nincs eszköz Dan Tanasă ellen.

Nem lehet leállítani a provokátorokat – Antal Árpád a titkosszolgálatokat sejti a háttérben

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM