Az ideiglenesen Angliába utazók továbbra is jogosultak egészségügyi ellátásra
Podcast

Az ideiglenesen Angliába utazók továbbra is jogosultak egészségügyi ellátásra

Az Egyesült Királyságba turistaként, diákként vagy üzleti célból utazó európai uniós állampolgárok január elseje után is az eddigi feltételek szerint lesznek jogosultak az egészségügyi ellátásra.

Podcast

Vajon megfertőződtem? Most már egész hamar kiderülhet, hivatalosan is

Hivatalosan elismerik a kórházakban elvégzett koronavírusantigén-gyorsteszt eredményét. Ez azt jelenti, hogy immár 15–20 perc alatt megerősíthető a fertőzés, míg a PCR-teszt lefuttatására legkevesebb 4–5 óra kell. Nem mellékesen a költségeket is számottevően tudják csökkenteni a gyorstesztek.

Vajon megfertőződtem? Most már egész hamar kiderülhet, hivatalosan is
Podcast
2021. január 06., szerda

Az orvostanhallgatók és tanáraik következnek az oltási sorrendben

Megkezdődött a héten a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem diákjainak és tanárainak a koronavírus elleni oltásra való feliratkozása és beoltása. Közben a miniszterelnök jelezte, az eddigieknél is jobban felgyorsulhat az oltási folyamat országszerte, sőt a második fázis is elkezdődhet már január közepén.

Az orvostanhallgatók és tanáraik következnek az oltási sorrendben
2021. január 06., szerda

Idén akár meg is nyithat az időseknek szánt székelyudvarhelyi foglalkoztatóközpont

Télen szünetel, de egyébként jól halad a szombatfalvi egykori Népház kibővítése, újjáépítése: a 2020-ra elkészülő létesítményben idősek számára alakítanak ki nappali foglalkoztatóközpontot.

Idén akár meg is nyithat az időseknek szánt székelyudvarhelyi foglalkoztatóközpont
Podcast
2021. január 05., kedd

A gazdák többsége már megkaphatta a területalapú támogatások teljes összegét

Huszonnégyezer gazdának folyósította eddig a területalapú, illetve az agrár-környezetgazdálkodási támogatás teljes összegét a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. További kétezer igénylő esetében még zajlanak az ellenőrzések.

A gazdák többsége már megkaphatta a területalapú támogatások teljes összegét
Podcast
2021. január 05., kedd

Hó hiányában egyelőre kevés bevetésük volt a hegyimentőknek

Maros megyében kevesebb, Hargita megyében valamivel több bevetésük volt a hegyimentőknek az elmúlt időszakban, de így is jóval kevesebb bevetésen voltak, mint a korábbi években, hiszen a tavaszias időjárás miatt az idei szezonban kevesebb lehetőség van a szabadtéri sportokra.

Hó hiányában egyelőre kevés bevetésük volt a hegyimentőknek
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Végleges helyére emelték Nagyajta történelmi örökségét, a monarchiabeli vashidat
Megnyitás

Végleges helyére emelték Nagyajta történelmi örökségét, a monarchiabeli vashidat

Műemlékként őrzik tovább az Osztrák-Magyar Monarchiában épített vasszerkezetet, amely 1901-től fogva százhúsz évig szolgált Erdővidék kapujaként. Bár eredeti helyén azóta korszerű átkelő épült, a régi hídhoz rendkívül ragaszkodtak a községben, a megyei és helyi önkormányzat közbenjárásával pedig sikeresen megmentették az örökséget.

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye